A bánya titka

Alig múlt húszéves, amikor már a kamera mögött áll, pár évre rá ezres nagyságrendű statisztasereget irányít: ifj. Uher Ödön néhány év alatt a magyar némafilm meghatározó alkotójává válik, és számosat levezényel a kor legköltségesebb produkciói közül. Nem díszes formanyelvvel operál, hanem egzotikus helyeken játszódó mesékkel, nagyszabású spektákulumokkal és látványattrakciókkal kíván hatni a nézőre, akár az egységes cselekmény rovására. A bánya titka ennek a hozzáállásnak, gondolkozásnak tökéletes példája.

A film a korban a kalandtörténetei és bűn­ügyi históriái nyomán szerte Európában, így Magyarországon is népszerű ponyvaíró, a brit Max Pemberton bestsellerre alapján készült. Az alkotók az eredetileg angol helyszíneket hazaiakra cserélték: a salgótarjáni bányában és Budapesten (a Keleti pályaudvaron, az Erzsébet hídon) forgattak. A merész fordulatokkal teli cselekmény azzal indul, hogy a nagykorúvá vált Éva Erlach grófnő (Mea Melitta, született Dömötör Kató) átveszi örökségét, Rabkabányát, amelyet addig Rudolf gróf (Lajthay Károly, a neves filmrendező játssza) igazgatott a munkásokat sanyargatva. A tárnák „bejárásakor” Éva felfigyel a hegy mélyén egy fiatal férfire, akiről kiderül, hogy a titokzatos származású Jura (a kiváló Fenyő Emil alakításában), a bányászok támasza, aki huszonhét éve él itt, nem látta még a napvilágot. A gonosz Rudolf felkelést szít a bányászok között, indulatukat Évára irányítva. Felgyújtott kastélyából Évát az utolsó pillanatban menti ki Jura. Rudolf börtönbe zárja Jurát, de amaz megszökik onnan, amikor Éva hívja. A szerelmes nő Jura származásának kikutatásába fog – a kulcsfigura az a szerzetes, Arthur atya, aki annak idején Jurát levitte a bányába –, de Rudolf mindent megtesz a nyomozás elgáncsolására.

Jura csecsemőként pokolra szállt, s bár származása elsáncolja a világtól, az önismeret visszavezeti őt oda: a folyamatban a nő közvetít. A cselekmény középpontjában a titokzatos hős identitása utáni küzdelem áll, amelyet a hatalom, a pénz és a szerelem kívánása keretez. A tiszta szívű Jura a sötétség ura, a torz lelkű Rudolf gróf a napvilágé, előbbi szolgálja a munkásokat, utóbbi zsarnokoskodik rajtuk, és a film azt meséli el, ahogyan a dolgok és a személyek a helyükre kerülnek. Mindez kristálytiszta szerkezetet ígér, azonban néhol zavarosak az okok és indítékok, a sokirányú vágyak és motivációk között elakad a néző. Kalandos-romantikus életképek sorozatából, semmint koherens cselekményből áll a film, néhol hiányzik az események közötti dramaturgiai kötőanyag. Rudolf gróf jó ideje gyötri a bányászokat, mégis sikerül elhitetnie velük, hogy rossz­sorsuk oka a frissen színre lépett Éva. Sylvia, a Jurát titkon szerető lány előbb meg akar szabadulni riválisától, Évától, majd segít neki kapcsolatba lépni a férfival. A játékidő utolsó harmadát kitevő, a Jura származását bizonyító iratok utáni hajsza sem mentes az inkompatibilitásoktól, az események tétjét ugyanis akképpen igyekeznek az alkotók megemelni, hogy a bizonyítási processzus kudarca esetén – csalás miatt – kilátásába helyezik Jura börtönbe zárását (jóllehet ő soha nem állította magáról, hogy előkelő származású: ezt Éva igyekszik bebizonyítani róla).

A film vizuális kivitelezése egyszerre ódivatú és innovatív. A statikus kamerapozíciók dominálnak, még szimpla kameraigazítások sem dukálnak a szereplőknek, akik úgy vonulnak ki a képkeretből, mintha a színpadot hagynák el. A bánya titkaban egyetlen közelkép vagy szűkszekond sincs, szórványos bőszekondok enyhítik csupán a kis- és nagytotálok sorozatát, ami igen meglepő nemcsak a korabeli nemzetközi produkciókkal, de a többi, ekkoriban készült hazai filmmel – Garas Márton: A táncosnő (1918); Sugár Pál: Vihar után (1919); Korda Sándor: Az aranyember (1919) – összehasonlítva. Plánváltásra jeleneten belül elvétve van példa (a kivételek egyike: Arthur atya tanúságot tesz Jura származásáról). A végeredmény összességében teátrális, kevéssé filmszerű, ráadásul ez a plánozási technika eltávolít a cselekménytől, nem segíti a nézői „bevonódást”. Másfelől viszont a látvány számos eleme kiragadja a filmet az érdektelenségből. Mindenekelőtt a világítástechnika bravúrjai: ellenfényben vett kompozíciók központozzák a cselekményt, még a hamarosan bontakozó, forradalmian újszerű világítási metódusokat alkalmazó német expresszio­nizmusban sem mindig annyira nyomatékos a használatuk, mint itt. Amikor Éva először vizitel a megörökölt bányájában, a felszíni és a föld alatti útját egyaránt ellenfényben vett képek kísérik; amikor Jura első alkalommal találkozik a pirkadattal, a kamera a felkelő Napot filmezi. Máskor egyéb fény–árnyék-effektusok színesítik az előadást: a munkások lázadásának kirobbanását bemutató jelenetben annyira megkapó a látvány, hogy még a ridegen merev kamerát is mozdulni készteti. Egészében A bánya titka a világítástechnikai érdekességei miatt és grandiózus jellegénél fogva különleges mű: a tömegmozgatás már-már griffith-i léptékű (Amerika hőskora [The Birth of a Nation, 1915]). Mindez a magyar film növekvő erejét bizonyítja: a gyártóknak egyre díszesebb produkciókra futja. Uher Ödön hatalmas terhet vett magára, amikor belefogott vállalkozásába: égő kastélyt, fenséges emberáradatokat, szűk bányavágatokat kellett lefilmeznie, és professzionálisan oldotta meg a feladatokat. A film iránti kereslet igazolta az erőfeszítéseit: A bánya titka nemcsak a hazai mozikban volt sikeres, de másfél tucat kópiáját külföldre is sikerült eladni.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala