A kard

Dömölky János Csurka István filmnovellájából rendezett A kardjának alapkonfliktusa korábbi és későbbi szatírákban (Hintsch György: A veréb is madár, 1969) és groteszkekben (Gothár Péter: Tiszta Amerika, 1988) is visszaköszön: a Belvízvezető Vállalat igazgatóhelyettese, a makacs Bojti Sándor (Haumann Péter) élete a Nyugattal találkozva radikálisan megváltozik. Feleségével (Szemes Mari) Bécsben nyaralva futnak bele a címszereplő műtárgyba, amellyel a Wesselényi-összeesküvés résztvevőit, Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet kivégezték. A nemzeti érzületű Bojti még a családi autót is eladja, hogy megvásárolja hazájának a kardot, ám „a hazaiak” elutasító magatartása bizonyítja, hogy Bécs és Budapest két nagyon különböző világ részei.

Az elsősorban tévérendezőként dolgozó Dömölky művét „tévéfilmes stílus” jellemzi. Az operatőr, a szatírákat és filmgroteszkeket rendezőként is jegyző Zsombolyai János (Kihajolni veszélyes, 1978) szűk képkivágásokkal, gyakran közelképekkel dolgozik, valamint dokumentarista filmnyelvet használ, azaz hosszú beállításokat, illetve belső vágást és zoomokat alkalmaz. Mint arra Kelecsényi László is rávilágít, a premier plánok kitüntetett fontosságúak  A kardban abból a szempontból, hogy közelebb hozzák az igazáért küzdő Bojti Sándort a nézőhöz, így alkalmassá válik az azonosulásra a pozíciójából, társadalmi státuszából adódóan potenciálisan ellenszenves karakter. A szűk képkivágások a szatirikus hatáshoz is nagyban hozzájárulnak. Amikor például Bojti és felesége a kardért eladott ­autójuk híján zsúfolt vonattal kénytelenek hazautazni, a vásárolt értéktárgyat meg kell mutatniuk az ellenőrnek, ám doboza olyan hosszú, hogy nemcsak az utastérbe, hanem Zsombolyai szűkszekondjába sem fér bele.

Dömölky János sok más korabeli szatíra rendezőjéhez hasonlóan (Gazdag Gyula: A sípoló macskakő, 1972; Sára Sándor: Holnap lesz fácán, 1975) a tűzzel játszott. „Kezdem érezni, hogy milyen rövid pórázon tartanak engem” – ecseteli feleségének a felháborodott Bojti, majd amikor elhatározza a kard megvásárlását, azt találja mondani a bécsi utcán, hogy „Vége a frizsiderszocializmusnak”, amire az asszony leinti: vigyázzon, mert itt sokan értenek magyarul. Gelencsér Gábor szerint Bojti egyenesen tragikus hős, aki a személyiségével összeegyeztethetetlen korban és rendszerben áll ki az igazáért. Habár számos cselekedete van, amelyek miatt a főhős nem annyira tragikus, inkább groteszk karakter (a családi autó eladása a kardért, majd a megüresedett garázs „múzeummá” alakítása), hozzá képest mégis a rendszer az abnormális, mert egy történelmi jelentőségű tárgyat utasít el a bürokratizmus és a kiüresedett ideológiája nevében. A vámosoktól kezdve a munkatársakon át a miniszterhelyettesig minden hatalmasság azt nehezményezi, hogy magas beosztású emberként Bojti gyakorlatilag felelőtlenül elherdálta az állam pénzét, illetve a bécsi nyaralás kiváltságát. Attitűdjük leleplezi a paternalista elnyomás ellentmondásosságát, amelyet a „hosszú pórázon tartás” közhelye jellemez a legegyértelműbben. Ezzel összefüggésben az is sokat elárul a rendszerről, hogy amikor a főhős már szó szerint elengedné a kardot, azaz a Holt-Tiszába dobja, megváltozik a hatalom és a „szakértők” hozzáállása, hősként ünnepelnék a korábban meghurcolt Bojtit és feleségét. Dömölky János önreflexív gesztusaként is értelmezhető a filmvégi tévériport, amelyben a szenzációhajhász hivatalos média megpróbálja szóra és lelkesedésre bírni a főhőst, azonban ő unottan válaszolgat a riporternek, elutasítja a szerepet, amelyet a hivatalos kommunikáció rá akar kényszeríteni, hogy semlegesítse lázadását, illetve megtörje a történet végén már inkább csak passzív ellenállását. A műsorszerkesztő a „korszerű hazafiság”-ot erőltetné Bojtira, de ez a fogalom ugyanolyan üres és ellentmondásos a hatalom képviselői, a hős kollégái és felettesei korábbi reakciói ismeretében, mint a „szocia­lista realizmus” vagy a „népi demokrácia”.

A létező szocializmus ellentmondásai mellett A kardban megjelenik a nemzeti identitás problémája és a közelmúlt kollektív emlékezetének néhány jellegzetessége is. A film bemutatójának évében különösen aktuális volt a magyar önazonosság egyik alapszimbóluma, a Szent Korona kérdése. A második világháború óta az Egyesült Államokban őrzött korona a frissen megválasztott Jimmy Carter elnök közbenjárására, bizonyos feltételek mellett (nyilvánosan ki kell állítani, Kádár János nem jelenhet meg a reptéri fogadáson és az átadó ünnepségen) 1978. január 5-én visszakerülhetett Magyarországra. Ugyan a magyar emigránsok tiltakoztak ez ellen, mert a diktatúra legitimálásaként értelmezték, ám a rendszer képviselői éppen attól félhettek, hogy a Szent Korona visszatérése felébreszti a „kádári kiegyezés” által elaltatott nemzeti érzelmeket. A filmbeli kard ugyan hasonló „külföldre szakadt” történelmi műtárgy, mégis ennél komplexebb jelkép, amelynek története magában foglalja a Wesselényi Ferenc nádor által I. Lipót császár ellen szervezett összeesküvés 1671-es megtorlását. Míg a Szent Korona a magyar államiság jelképe, addig az összeesküvők életét kioltó eszköz éppen arra emlékeztet, hogy a film jelenéig a magyar függetlenségi törekvéseket rendre vérbe fojtották idegen hatalmak. Dömölky didaktikus szatírája ezt már nem mondhatta ki direkten, de a Habsburgok által kivégeztetett Zrínyiék tragédiája párhuzamba állítható a szovjetek által megdöntött Nagy Imre-kormány sorsával. Bojti, majd később a hatalom olvasatában nemzeti kinccsé magasztalt kivégzőeszköz motívuma pedig a kommunista diktatúrák történelemhamisítására is utal, legyen szó a felszabadítóknak nevezett szovjet megszállókról vagy az ellenforradalomként aposztrofált 1956-os forradalomról