súgó szűrés
keresés

Holnap lesz fácán

Rendező
Sára Sándor
Bemutató
1975.06.05.
Filmcím
Holnap lesz fácán
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 25 perc
A szócikk szerzője
Gelencsér Gábor

Jancsó Miklós hatvanas évektől készülő történelmi parabolái megihletik kollégáit: a hetvenes években Kósa Ferenc trilógiát szentel e formának (Ítélet, 1970; Nincs idő, 1973; Hószakadás, 1974), valamint Maár Gyula első filmje, a Prés (1971) szintén parabolának tekinthető. Az 1968 utáni kiábrándulás, a puha diktatúra prolongálódása különösen kedvez a politikai jelentés parabolisztikus megfogalmazásának, amelyben közvetett módon, ám mégis igen pontosan láttatni lehet a rendszer működésének fogyatékosságait vagy éppen működésképtelenségét. A parabolikus forma így aztán már jelen idejű történetekben is felbukkan, méghozzá az egyre abszurdabb alakzatot öltő körülményeknek megfelelően szatirikus hanggal társítva. Ezek a filmek – a Holnap lesz fácán mellett Kardos Ferenc Egy őrült éjszakája (1970) és Gazdag Gyula A sípoló macskakője (1972) – nem „főnévi”, jóval inkább „melléknévi” értelemben öltik magukra a parabolikus, illetve szatirikus formát, azaz szatirikus paraboláknak, avagy parabolikus szatíráknak tekinthetők. Legfőbb közös vonásuk, amely megteremti a parabolikus modellezés helyzetét, a zárt tér: az Egy őrült éjszaka egy közértben játszódik, egyetlen éjszaka leforgása alatt, A sípoló macskakő nyári építőtáborban, míg a Holnap lesz fácán egy – eleinte – lakatlan szigeten.

E kies helyen szeretne néhány meghitt napot eltölteni a filmbeli szerelmespár, csakhogy mások is felfedezik magányuk intim fészkét. Hamarosan rengeteg ember lepi el a szigetet, akiknek mindjárt önjelölt vezetője is támad. Kozma az „anarchikusnak” bélyegzett szabadsággal szemben rendet teremt. Mindenféle szabályokat, korlátokat állít fel, hogy az üdülés „szervezetten” folyjék, s nem utolsó sorban biztosítsa saját kényelmét. Atyai gondoskodásának ugyanis hű szolgái támadnak, akik éberen lesik és teljesítik uruk akaratát, s akár az erőszaktól sem riadnak vissza. Ez azonban immár valódi anarchiát szül, s végül mindenki fejvesztve hagyja el a szigetet, köztük a vezérrel, meg a helyzet fokozódásával passzív ellenállásba menekülő, szomorúan riadt szerelmespárral. Mindennek „eredménye” a rettenetes romhalmaz a festői idill színhelyén.

Sára Sándor (1933–2019) második játékfilmrendezése kivételes az életműben: sem a parabolikus forma, sem a szatirikus hang nem jelenik meg máskor az alkotó gazdag repertoárjában; játék- és dokumentumfilmjei, de még az általa fényképezett munkák is alapvetően drámai hangoltságúak. Páskándi Géza írói, meg a kiváló és nagy létszámú színészgárda (élén a Kozmát alakító Szirtes Ádám) közreműködésével mégis elgondolkodtató filmet alkot, amely ugyanakkor szórakoztató módon szembesít a paternalisztikus elnyomás természetével. E tekintetben a film rokona az ugyanekkor készült, szintén szatirikus hangot alkalmazó, ám a parabolikus látásmód helyett a Budapesti Iskola dokumentum-játékfilmes módszerét megalapozó Dárday István-filmnek, a Jutalomutazásnak (1975). A paternalizmus működésmódjának megragadása különösen összetett művészi kihívás, hiszen a „gondoskodó elnyomásnak” sokkal kifinomultabbak az eszközei, mint a nyílt diktatúráéi. A történet rendkívül pontosan ábrázolja azt a láthatatlan folyamatot, amikor a jószándék egyszer csak rosszba fordul, a rendcsinálásból rendteremtés, a szabadságból diktatúra lesz. S mindez a gondoskodás jegyében, amely Magyarország aktuálpolitikai helyzetét jellemezte az ötvenes évek kemény diktatúrája után a hatvanas évektől kiépülő, majd 1968 után megmerevedő, konszolidálódott Kádár-rendszerben. Ráadásul mindez a „jóléti intézkedések” összefüggésében, a „frizsiderszocializmus”, a „gulyáskommunizmus” paradigmájában kerül terítékre, hiszen a közösség végül is nyaral, az „irányított szabadidő” szocialista szellemében.

Sára pályakezdő operatőrkollégája, Jankura Péter társaságában fényképezi filmjét, igen visszafogott képi stílusban. Legfeljebb a színek harsánysága érdemel figyelmet, amely felerősíti az egyre agresszívebb közösség viselkedését, ahogy a szabadságon eluralkodik a rend, s a joviális vezetőből minidiktátor lesz. Jóval nagyobb szerep hárul a gondolatok kifejezésében a színészekre, akik igen változatos módon formálják meg a lakájmentalitástól a közömbösségen át a lázadásig a paternalizmusra reflektáló lehetséges magatartásmodelleket. Egy-egy mellékszereplőben ugyanakkor önálló sorsokat is képesek felvillantani az alkotók, mint például annak a széptestű magányos lánynak a meztelen napfürdőzésében, aki azzal a felhívással fordul alkalmi közönségéhez: „Nézzetek!” Majd magában így folytatja: „Néznek. Érzem, sokan néznek. Jövő nyárig úgysem lát senki!” Külön említésre méltó a történet önreflektív karaktere, a fényképész, aki végig kívülállóként dokumentálja az eseményeket, megörökít mindent, ugyanakkor nem tesz ellene vagy mellette semmit. Sára a szerepet rendezőkollégájára, Huszárik Zoltánra bízta…

A Holnap lesz fácán a paternalizmusról, a személyi kultuszról, a hozzá nem értő demagóg vezetőkről és az őket elvtelenül kiszolgáló alattvalói mentalitásról rajzol kíméletlen, ugyanakkor vérfagyasztóan szórakoztató képet. Nem véletlen, hogy Sára Sándor második rendezése épp csak elkerülte a betiltást (s helyette Gazdag Gyula még felforgatóbb szocreál paródiája, az ugyanabban az évben készült Bástyasétány hetvennégy jutott erre a sorsra).

Irodalom

Benke Attila, A szocialista tábor legvidámabb kempingje. Sára Sándor: Holnap lesz fácán = Pintér Judit szerk., Pro Patria. Sára 80, Budapest, 2014, Magyar Művészeti Akadémia, 203–219.