Adj király katonát!

A hetvenes évek derekán körvonalazódó, fikciós és dokumentarista formákat elegyítő Budapesti Iskola alkotóinak látásmódja és konkrét módszereik ugyan némiképp eltértek, céljaik mégis kibékíthetők. Volt, aki inkább az előzetesen megírt fiktív keretek irányából közelített (Dárday István: Jutalomutazás, 1975; Tarr Béla: Családi tűzfészek, 1977/1979), és volt, aki a dokumentumfilmes megfigyelésből kinövő narratívákat részesítette előnyben (Ember Judit: Fagyöngyök, 1978; Schiffer Pál: Cséplő Gyuri, 1978), ám az aktuális valóság egyes „szeleteinek” közvetlen bemutatása és a társadalmi periférián vesződő emberi sorsok feltárása elvitathatatlan igénynek bizonyult.

Erdőss Pál első játékfilmje, az Adj király katonát! egyike a Budapesti Iskola utolsó darabjainak. Erdőss televíziós felvétel-, majd gyártásvezetőként kezdte pályafutását, a hetvenes években már rendezőasszisztensként dolgozott olyan, a Budapesti Iskolához köthető alkotók mellett, mint Dárday István, Gyarmathy Lívia és Vitézy László. Ezzel párhuzamosan több társadalmilag elkötelezett dokumentumfilmet rendezett. Első műve egyike a Balázs Béla Stúdióban készült, a Budapesti Iskolát megelőlegező, valóságkutató dokumentumfilmeknek: a Valami mást… (1972) a vidékről fővárosba kerülő, szövőgyárban munkát vállaló fiatal lányok lehetőségeit és tapasztalatait járja körül. Nem tűnik tehát véletlennek, hogy debütáló játékfilmje mind stílusában, mind részben alkotói módszerében a Budapesti Iskola dokumentum-játékfilmjeinek szellemében fogant. Az irányzat legfontosabb alkotója és szervezője, a Dárday által vezetett Társulás Stúdió adott otthont Erdőss filmjének, s az hamar nemzetközi elismerést hozott alkotóinak. Az Adj király katonát! az 1983-as cannes-i filmfesztiválon a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát, Locarnóban pedig a fesztivál fődíját nyerte el.

Szociológiai és szerzői szempontból reflektált módon, a Valami mást… képsoraiból vett részlettel kezdődik a film: fiatal nádudvari lányok mesélnek Pesthez fűzött reményeikről a lőrinci fonóból érkező szervezőtitkárnak. Nagyobb megbecsülést és jobb ellátást várnak. Ezt követően, mintegy a dokumentumfilm játékfilmes meghosszabbításaként, kezdődik a tizenhatéves Jutka hányattatott története, s világít rá az előzetesen vázolt illúziók hamisságára. Erdőss filmje egy halmozottan hátrányos helyzetű, állami gondozásban nevelkedett lány története, mely a három műszakos textilgyári munka, a csekély nívójú, agyonzsúfolt leányszálló világán át vezet az élet sűrűjébe. Az első intim kaland, az első szerelem, a kocsmai italozás „kötelező” epizódjai mellett Jutka találkozik soha nem látott édesanyjával, majd a gyárvezető kéretlen érintéseit, a nemi erőszakot és az abortuszt is kénytelen megtapasztalni. A film története ugyan fiktív, forgatókönyve Erdőss állandó alkotótársa, Kardos István keze alól került ki, élményanyaga a hasonló utakat bejárt lányok elbeszélésén alapul.

A társadalmi koordináták hangsúlyozásán és a miliő érzékletes bemutatásán túl a film bővelkedik a valósághűséget tovább növelő dokumentarista megoldásokban. Bár kidolgozott forgatókönyv állt rendelkezésre, a párbeszédek többségét mégis saját szavaikkal improvizálták és tették életszerűbbé a szereplők. Koltai Lajos, Pap Ferenc és Szabó Gábor operatőrök arcokra fókuszáló, olykor ellesett kézikamerás felvételei és a környezeti zajokkal telt hangkulissza mind fokozzák a film realizmusértékét. Hosszas szereplőválogatás után talált rá a rendező a főszerepet megformáló amatőr, ám bravúros tehetségű Ozsda Erikára. Csepeli gimnazistaként nem éppen „saját életét” játssza a kamerák előtt, ugyanakkor a Budapesti Iskola filmjeinek életet adó, karakterükhöz szorosan illeszkedő civilszereplők sokasága veszi körül. Miként a szituáció kívánja, úgy változik Ozsda Erika arcjátéka és hanghordozása az élettől megedzett, látens módon védekező és a naiv, törékenyebb érzületek között. Erdőss ezt követő, szintén dokumentarista stílusú munkáiban is főszerepet alakít – immár profi színészek partnereként: a Jutka történetét továbbgondoló második játékfilmjében nehézsorsú család­anyát (Visszaszámlálás, 1986), majd kriminalizált szülőt (Gondviselés, 1987), valamint a rendszerváltás közegében vergődő munkanélküli fotóriportert játszik (Fényérzékeny történet, 1994).

Az Adj király katonát! eseményeinek köznapiságát ellensúlyozza, hogy a film dramaturgiai íve melodrámai szélsőségekben csúcsosodik ki. Amint történik valami kedvező Jutkával, a következő jelenet máris semmivé teszi boldogságát. Így amikor meghitt karácsonyozásban van része első szerelme és családja körében, rögtön ezután megerőszakolják egy éjszakai mulatóban. A végletek hullámzása a tragikum mellett olykor a groteszktől sem idegenkedik. Bár ez nem válik esztétikai szervezőelvvé, zárványként mégis megjelennek keserűen komikus hatást keltő részletek a narratívában. Ilyen például a jelenet, amelyben az édesanya saját szépségét bizonygatja a lányának az „első”, szembesítő találkozásukkor. Több korabeli kritika is nehezményezte a történet hitelességét csorbító túlzásokat. Mindazonáltal az Adj király katonát! nem szociográfia, hanem dokumentarista eszközökkel készült, valós életekből konstruált drámai történet, mely az egyén tapasztalataiba sűríti a társadalmi kötöttségek kíméletlenségét. A film zárlata utolsó boldogságától is megfosztja Jutkát: barátnője elragadja kezéből a ráhagyott gyermeket, majd a lány magányában zokogva dől a kanapéra. A záróképeken a textilgyár zúgó – tervteljesítés érdekében felgyorsított – szövőgépeinek börtöne látható, s mögötte Jutka…

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala