Könnyű testi sértés

Eastern, roncsfilm, lumpenfilm – Szomjas György rendezései nyomán új elnevezések kerültek a magyar filmes köztudatba. Az első a betyár-westernekre (Talpuk alatt fütyül a szél, 1976; Rosszemberek, 1979) utal, a másik kettő a nyolcvanas évek elejétől, Grunwalsky Ferenc operatőrrel együttműködve készített filmek sorozatára (Könnyű testi sértés; Falfúró, 1986; Könnyű vér, 1989; Roncsfilm, 1992; Gengszterfilm, 1998). Szomjas életművében az új korszak a műfajteremtő szándékkal forgatott magyarosított westernek után a prolirockot játszó zenekar viszontagságait elbeszélő Kopaszkutyával (1981) kezdődik. Immáron a kortárs magyar valóság érdekli, történeteinek helyszíne Budapest koszlott háztömbjei és lakótelep­dzsungele, szereplői a társadalom perifériájára került alakok, akiket szarkasztikus humorral ábrázol. Bár a „lumpen” eredetileg politikai-ideológiai tartalmat hordozó fogalomként a munkásöntudatot vesztett proletárt jelöli, a nyolcvanas évek pangó szocializmusában Szomjas filmjei által új értelmet nyer: a nagyváros lecsúszott, kilátástalan helyzetbe került figurája, aki küzd a felszínen maradásért, és akinél a bűn elkövetése szükségszerűen következik létkörülményeiből.

A rendező hőseit kényszerpályára állítja, csapdahelyzetükből, ha akarnak sem képesek kitörni.

A Könnyű testi sértés Csabája (Eperjes Károly) is a körülmények áldozata, önhibáján kívül veszíti el lakását és feleségét. A börtönből szabadul, ahová kocsmai késelés miatt került, és amikor első útja feleségével közös lakásukba vezet, meglepetésére egy idegen férfi, Éva (Erdős Mariann) új barátja, Miklós (Andorai Péter) fogadja. Csabának nincs hová mennie: marad az egyik szobában, másikban a feleség az élettársával. A kényszerű együttélésből hadi állapot lesz. A nyíltszívű, de hirtelen haragú Csaba ellenfele a sunyi Miklós, a küzdelem tétje a lakás és a nő. Miklós és Éva apró bosszantásokkal (meleg víz elzárása) teszik próbára türelmét, cserébe ő nőket visz fel a szobájába, és a szeretkezés hangjaival provokálja lakótársait. Éva, a végzet 8. kerületi asszonya nem választ egyértelműen; hol egyiket, hol másikat részesíti előnyben, így a férfiak rajta is osztoznak. Lassacskán kikészítik egymást, és Csaba az, aki nem tudja megfékezni indulatait: verekedéssel vet véget a már kibírhatatlan helyzetnek. Visszakerül a börtönbe; a lakáshelyzet, egy időre, megoldódik.

A Könnyű testi sértés témájában kapcsolódik a korszakban oly sokszor felvetett lakásproblémához (Tarr Béla: Családi tűzfészek, 1977/1979; Panel­kapcsolat, 1982; Gothár Péter: Ajándék ez a nap, 1979), a társadalmi közeg szociográfiai igényű ábrázolása (eredeti helyszínek, részben amatőr szereplők) pedig a korábbi évtized dokumentarizmust és fikciót ötvöző játékfilmjeivel rokonítja Szomjas rendezését. Ugyanakkor mindkét előzménytől el is távolodik a Könnyű testi sértés, mindenekelőtt az epikus elbeszélést széttördelő és a cselekményből kizökkentő eszközök alkalmazásával.

Az elidegenítő vizuális formákat Szom­jas először a Kopaszkutyában (itt az operatőr Halász Mihály) próbálta ki (például a legendás rockzenészek mondásainak három­nyelvű feliratozásával vagy a hirtelen színváltásokkal), majd a Könnyű testi sértésben gondolta tovább. Grunwalskyval kidolgoztak egy, a szereplők zavaros viszonyait, leharcolt életkörülményeit közvetítő roncsolt képi világot (amelyet később Grunwalsky saját rendezéseire is adaptált: Egy teljes nap, 1988;Kicsi, de nagyon erős, 1989). A képek „megcsináltságára” hívja fel a figyelmet a játék a színekkel, ugyanazon snitt többszöri bejátszása, a kamera jelenlétének érzékeltetése, a beállítások mesterkéltségének leleplezése. Szomjas filmjeinek sajátos vonása a történethez fűzött ironikus kommentár, a „külső” nézőpont rendszeres beiktatása. A filmből kiszóló, az eseményeket értelmező okostojás szerepét több alkalommal Bikácsy Gergely filmkritikus formálja meg. A Kopaszkutyában ő a tévéfelvételnél kotnyeleskedő „nagyokos”, a Könnyű testi sértés vissza-visszatérő „mintha” riportjában a kukkoló szomszéd, és ott találjuk a Roncsfilm lakói között is. Más epizodisták is elmondják saját történetverziójukat egy-egy áldokumentumfilmes részletben (Csaba anyja, mintha televíziós rendőrségi műsorban szerepelne; egy bíró a kvázi tárgyaláson). Az önmagukra visszautaló, szokatlan filmnyelvi megoldások – akárcsak a Szomjasra hatást gyakorló Jean-Luc Godard-filmekben – arra hívják fel a figyelmet, hogy amit látunk, az a valóság egy lehetséges verziója. Mindazonáltal az alkotók a cselekmény követésében nem bizonytalanítják el a nézőt, még ha a realista környezetábrázolást váratlan, abszurd betétek ellenpontozzák is, mint a Csabának trágár dalocskát éneklő öregasszony jelenete.

Kiváló alakítást nyújt a jóérzésű, dacos Csabát játszó Eperjes Károly első jelentős filmszerepében, és Andorai Péter a számító, alakoskodó vetélytársként. Telitalálat az amatőr színész Erdős Mariann, aki visszafogott játékkal, kevés gesztussal képes ellentmondó érzéseket (hideg és érzéki, számító és ösztönös, gonosz és együttérző) közvetíteni.

A szociografikus hitelességet vizuális rendetlenséggel ötvöző Könnyű testi sértés egyedi hangon szólalt meg a nyolcvanas évek első felében. A keserű nevetést kiváltó roncsfilmek sora hamarosan folytatódott a lakótelepi szürkeségből szögbelövéses maszekolással kitörni próbáló Géza történetével (Falfúró), aztán a 8. kerületi Szigony utca reménytelen sorsú lakóival (Roncsfilm).

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala