Modern edzésmódszerek

Ternovszky Béla munkássága elválaszthatatlan a magyar animációs film populáris ágától: generációk számára hivatkozási pontot jelentő sorozatok, köztük a Kérem a következőt! (1973–84) és a Mézga Aladár különös kalandjai (1971–72), vagy a több mint harminc éve kultikus rajongással övezett egész estés rajzfilm, a Macskafogó (1986) igazolhatják ezt. Ternovszky rövidfilmjeiben is megtaláljuk a szériák és a Macskafogó meghatározó összetevőjét, a szatirikus humort. Ez Ternovszky és Nepp József együttműködésével is magyarázható: a Ternovszky-filmek forgatókönyvei rendre Nepp keze alól kerültek ki. Így volt ez a rendezői bemutatkozást jelentő Modern edzésmódszerek (1970) esetében is, amelyet számos díjjal tüntettek ki: többek közt Annecy-ban, Oberhausenben és Zágrábban kapott elismerést. A sporttól határozottan ódzkodó Nepp kifejezetten a sporttevékenységeket nagyon is kedvelő kollégájának írta a filmet. A két ellentétes viszonyulást jól érzékelteti az a kettősség, hogy Ternovszky rajzfilmje éppúgy értelmezhető a különböző sporttípusok magasztalásaként, mint azok hideglelős paródiájaként.

A Modern edzésmódszerekben nem összefüggő cselekmény, hanem a Nepp egyéb munkáit is jellemző szeriális elbeszélésmód figyelhető meg, amely itt katalógusszerű szerkesztést eredményez: a játékidő hat perce alatt tizenhárom sportágat jelenít meg az epizódfüzér (a részek sorrendje: úszás, súlylökés, síelés, birkózás, evezés, tenisz, ökölvívás, futás, súlyemelés, rögbi, távolugrás, sakk, gerelyvetés). Az epizódok keretét adó szituációban a minden hájjal megkent edző semmilyen eszköztől nem riad vissza (olykor már-már a Rube Goldberg-i masinákat idéző kelepcéket alkalmaz), hogy a sportolóból kicsikarja a lehető legjobb teljesítményt. Csak ők ketten szerepelnek a filmben, jóllehet a képen kívüli nézőtér hangjai is – mintha sportközvetítést látnánk-hallanánk – kísérik az eseményeket, míg főszereplőink egyáltalán nem beszélnek, habár a sportoló nyögései, erőlködése, olykor fájdalomkiáltásai a hangsáv meghatározó elemei. A képi világ minimalista, a satírozott színekkel megjelenített edzőt és sportolót üres hátterek előtt láthatjuk, csak az éppen aktuális sporttípushoz szükséges kellékek tűnnek fel rajtuk kívül.

A képi lecsupaszítottság is segíti, hogy a film legfőbb attrakciója, a rajzolt testek abszurditásig fokozott elpusztítási módozatai kerüljenek előtérbe. A Modern edzésmódszerek nemcsak sportfajtákat gyűjt csokorba, de fekete humorú atrocitásokat is; ilyen értelemben a Nepp rendezésében készült Öt perc gyilkosság (1966) morbid erőszaklavináját idézi meg – ám ezúttal ugyanazt a figurát érik a legkülönbözőbb ártalmak, például úszáskor cápa harapja le az altestét, teniszezéskor fölrobban a labda gyanánt pattogtatott kézigránáttól, míg a balsikerű súlyemelés következtében kipattannak a szemgolyói. Ezek és a további bizarr gegek csak mulandó sérüléseket okoznak: az újabb jelenetekben épen látjuk viszont a sportolót. A Modern edzésmódszereket ezáltal legalább annyira köthetjük az amerikai rajzfilm szadisztikus elemekkel tűzdelt burleszkes vonulatához, mint a magyar animáció karikaturisztikus tendenciájához: miként William Hanna és Joseph Barbera emblematikus Tom & Jerry-sorozatában (1940–67) is történik, érje bármilyen sérelem a rajzolt karaktert – robbanjon akár cafatokra vagy lapítsák szét a testét –, a következő jelenetben épségben visszatér. Ternovszky később külön rövidfilmet szentelt a témának: a Mindennek van határa (1975) a rajzfilmfigurák korlátlan regenerálódási képességét állítja kontrasztba a hús-vér ember sérülékenységével.

A Modern edzésmódszerek az élőszereplős és az animációs burleszk által különösen kedvelt gegtípusra, a képletes kifejezések szó szerinti értelmezésére is számos frappáns példát kínál. Ezek közül Hankiss Elemér is idéz a rajzfilmes gegekről írt ragyogó tanulmányában: „a távolugró nem »olyan nagyot ugrik, mintha szögbe lépett volna«, hanem »nagyot ugrik, mert szögbe lépett« (edzője ugyanis, serkentésképpen szögekkel kivert lécet tett a dobbantóra), s a futó sem »olyan gyorsan fut, mintha égne a talpa alatt a föld«, hanem »gyorsan fut, mert ég a talpa alatt a föld« (edzője ugyanis a jobb teljesítmény érdekében benzinnel locsolta föl s a futó sarka mögött meggyújtotta a pályát).” Ezekkel az ötletekkel a film mintha az „extrémsport” fogalmát is újragondolná, s olyan sportszatírát érlel a koncepcióból, amely a sportot a teljesítménynövelés és -hajhászás ön- és közveszélyes világaként láttatja. Fekete komédiája valahol félúton áll a félnótás Goofy karakterére építő Disney-sportparódiák és Jan Švankmajer focistákat trancsírozó animációja, a Férfias játékok (Mužné hry, 1988) szürrealista lázálma között.

Intellektuálisabb síkon a Modern edzésmódszerekben az edző és a versenyző kettőse révén a hatalom és az alávetettek polémiája is kirajzolódik. Ezzel is magyarázható, hogy a végkifejletben visszavonódik a rajzfilmfigurák elpusztíthatatlansága; az edzőre mért halálos csapás mozzanata arra int, hogy a hatalmi hierarchia felsőbb fokán állók csak addig alázhatják meg, rángathatják dróton és gúnyolhatják ki büntetlenül a kiszolgáltatottakat, míg azok fel nem lázadnak, s vissza nem vágnak – végzetesen.