Szépleányok

1985 jelentős közéleti eseménye a szocialista korszak első szépségversenye. Az ötven év kihagyás után, osztrák minta alapján szervezett rendezvényen a kétezer jelentkező közül a koronát Molnár Csilla fonyódi gimnazista nyerte el. Pénzügyi siker motiválta a szervezőket, s talán a nyugati csillogás utáni vágy hajtotta a jelentkezőket, de az üzleti haszonnal kecsegtető szépségkirálynő-választás teljesen idegen esemény volt a szocialista rendszer gazdasági-társadalmi környezetében, s a kialakultalan piaci viszonyok között a versenyeztetők a lányok tapasztalatlanságát kihasználva nyerészkedtek. A fiatal, alig több mint 16 éves szépségkirálynő a ránehezedő nyomás, az őt ért sérelmek és jogtalanságok következtében kilenc hónappal később öngyilkos lett. A tragikus esemény a közvélemény és a média figyelmét még inkább a szépségkirálynő-választás visszásságaira irányította, számos újságcikk és könyv igyekezett feltárni az öngyilkosság körülményeit és a szépségverseny szervezőinek visszaéléseit.

Két fiatal rendező, Dér András és Hartai László kitűnő érzékkel fedezte fel a témában rejlő lehetőséget. A Szépleányok hitelesen tárja fel az üzletileg és jogilag kusza eseménysorozatot s azt a mechanizmust, ahogyan a szépségből árucikk válik. A középdöntőtől követik nyomon az eseményeket, akkor még természetesen nem tudva, hogy az első helyezett Molnár Csillával mi fog történni; az ő temetésével zárul a történések időrendjét követő dokumentumfilm. Így az élet alakította a forgatókönyvet, ugyanakkor a Szépleányok túlmutat a szépségkirálynő-választás dokumentálásán és egy fiatal lány tragikus sorsának bemutatásán. Az alkotók, miközben rögzítik az eseményeket, megmutatják a profitban érdekelt szervezők, intézmények és személyek erkölcstelen és jogtalan, a versenyzőket manipuláló eljárásait. Így válhat a film a szocialista rendszer végóráinak, egy átalakulóban lévő politikai-társadalmi közeg zavaros értékrendszerének lenyomatává.

A szerzők „filmlemeznek” nevezték el művüket, amely úgy épül fel, mint egy bakelitlemez. Az „A” oldal a verseny folyamatát és a versenyzőket mutatja be a győzelemig, a „B” oldal pedig a siker árnyoldalairól szól. E koncepciónak megfelelően kifejezetten vidáman és harsányan, csillogó díszletek között indul az országos show, s ahogy haladnak előre az események, és kiderül, milyen kisstílű üzleti érdekeknek vannak kiszolgáltatva a jelentkezők, úgy válik a dokumentumfilm a magyar állapotok egyre szomorúbb látleletévé. Az alkotók kamerájukkal jelen vannak a próbákon, rövid portrékban bemutatnak néhányat a lányok közül, megszólaltatják a döntéseiket folyamatosan magyarázni kényszerülő vállalkozókat, s mindeközben feltárulnak a néző előtt a szervezés esetlenségei. A hazai, korántsem profi körülmények ugyanis számos alkalommal hoztak létre néha nevetséges, néha meghökkentő helyzetet. A győztest például még a döntő előtt kiválasztotta a zsűri, arra hivatkozva – indokolja elhatározásukat Ernyei Béla, akkor a Playboynak dolgozó magyar származású színész, a zsűri véleményvezére –, hogy ne a nyilvánosság előtt legyen a vita, mert akkor lelepleződik a rendezvény amatőr jellege. Hogy a versenyben épp a versenyzők számítanak legkevésbé, jól mutatja, hogy a döntőben a lányoknak egyetlen öltöző jut, míg a szervezőknek négy, és nevetségesen alacsony összeget kapnak a fellépésért. A szépleányoknak azt is tűrniük kell, hogy a neves szobrász, Pauer Gyula életnagyságú szobor készítése ürügyén gipszlenyomatot készítsen testükről. A teljesen kiszolgáltatott helyzetben készült képeket a lányok tudta nélkül adták el a fotósok külföldi lapoknak.

A Szépleányok a nyolcvanas évek közepétől megerősödő magyar dokumentumfilmezés egyik sarokpontja. Többek között innen datálható és a kilencvenes évek elejéig tart a magyar dokumentumfilm fénykora. Az időszak meghatározó tendenciáját az addig tabunak számító, kibeszéletlen múlt feltárására koncentráló történelmi témájú munkák jelentik. Emellett a dokumentumfilm-készítőknek a kortárs társadalmi változások megjelenítésében, az elhallgatott társadalmi jelenségek és marginalizálódott csoportok bemutatásában is meghatározó szerepük van, amelyet olyan munkák fémjeleznek, mint a gazdasági átalakulásokat és azok társadalmi hatását nyomon követő Ózd-sorozat (Almási Tamás, 1988–1998), a Videoton-gyár leépülését dokumentáló A Videoton sztori I–II–III. (Schiffer Pál, 1992/1993), vagy a prostitúció világát bemutató K – Film a prostituáltakról és K2 – Éjszakai lányok (Dobray György, 1988, 1990). A Szépleányok különösen sikeres alkotás, több mint hatszázezer néző látta mozikban, az év legnézettebb magyar filmje lett, s fesztiválokon is sikereket ért el, Mannheimben a zsűri különdíját érdemelte ki.

A Szépleányok a szocialista gazdasági mechanizmust felváltó kapitalista szemlélet és az erre felkészületlen társadalmi magatartás és értékrendszer közötti feszültség látlelete. Ugyanakkor a korrajzon túl az alapvető értékek ütköztetésével az emberi gyarlósággal is szembesíti a nézőt: kiszolgáltatottak és nyerészkedők, szépség és halál, magánszféra és a nyilvánosság feszül egymásnak. A tragédia nemcsak Molnár Csilla történetében mutatkozik meg, hanem az önérdeket mindenek fölé helyező, másokat gátlástalanul kizsákmányoló ember motivációiban is.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala