súgó
keresés

Osiris Kiadó

A budapesti kiadó 1994-es indulása óta meghatározó szerepet tölt be a hazai humán és társadalomtudományi, felsőoktatási és szépirodalmi könyvkiadásban, szellemi műhelyként is működik. Alapító igazgató-főszerkesztő: Gyurgyák János.

Kapcsolódó szócikk(ek)

  • Lázár Ervin: Csillagmajor

    A Csillagmajor novellafüzér: az önálló történetként is olvasható elbeszéléseket összeköti a helyszín, a visszatérő szereplők és az elbeszélői nézőpont. A helyszín a szerző szülőföldje, az egykori […]

  • Lázár Ervin: Kisangyal

    A Hét szeretőm (1994) válogatott novellák után három évvel megjelent Kisangyal szintúgy az életmű teljes keresztmetszetét veszi alapul (egyedül az 1996-ban megjelent Csillagmajor külön novellaciklust […]

  • Sajó László: Szünetjelek az égből

    Sajó László első verseskötete 1986-ban jelent meg Napkeleti pályaudvar címmel. A válogatott verseit tartalmazó – Várady Szabolcs költő szerkesztői közreműködésével összeállított – könyve tucatnyi […]

  • Székely János: A valódi világ

    Székely János költői, próza- és drámaíró munkássága mellett figyelmet érdemel az esszéírói is. Az esszé az életmű szerves része, de a szépprózától elkülöníthető, önálló műfaja, miközben éppúgy – vagy […]