Déry Tibor: G. A. úr X.-ben

Déry írói életművében az egyik legrendhagyóbb művészi megformáltságú, maradandó értékű prózai alkotásnak a G. A. úr X.-ben tekinthető, melyet A kiközösítő mellett mindmáig a kései pályaszakasz kimagasló darabjaként ismer el a műkritika. Az író az eredetileg Óra mutatók nélkül címet viselő regényt 1958 telén a Gyűjtőfogházban kezdte el írni, s a váci börtönben fejezte be 1960-ban, közvetlenül a szabadulása előtt. Az egykori harcostársak emlékezete negatív képet őrzött meg a fogoly Déryről, miután a népszerűtlen író kivonta magát az ’56-os elítéltek szolidaritásából, s a kivételezések ellenére állandó önsajnálat jellemezte viselkedését. Litván György szerint az író a börtönben tört meg végleg, s ha állítását elfogadjuk, a G. A úr X-ben egy személyes dráma dokumentumaként is olvasható.

Déry karrierje a hatvanas-hetvenes években ért zenitjére, ez idő tájt ő számított az egyik legrangosabb magyar írónak, akinek művészi kvalitásait a nyugati kritika is elismerte. Az 1963-tól megnyílt lehetőségekkel élve nyugati felolvasóesteken mutathatta be írásait, köszönhetően annak, hogy a jótékony megalkuvás szellemében megkötötte kompromisszumát az aczéli kultúrpolitikával (Szerelem). Az új lendületet kapó sikertörténet folytatását jelezte, hogy a G. A úr X-ben egyes részeinek a római Tempo Presente és a berlini Der Monat is helyet adott. A Kiadói Főigazgatóság lektori jelentése viszont egy kiábrándult író alkotásaként, „a dekadens polgári világ utópiájaként” értékelte a regényt, ezért a megkésett magyar kiadás 1964-ben is csak szerzői előszó beiktatásával jelenhetett meg. Ebben Déry úgy fogalmaz, hogy műve az ember helyzetét ábrázolja a csak vegetációt ismerő természet világában, az emberi lélek poklát, amelyben a rendet nélkülöző szabadság egy nyomasztó társadalmi jövővízió képét ölti magára. A regény bevezető részében a Déry Tibor nevű fiktív elbeszélő egy kéziratot ad közre, melyet iskolatársa, G. A. küldött el neki, mielőtt utolsó találkozásukat követően visszatért X városába. A feljegyzések a szerző életének két évét dolgozzák fel, ez képezi a regény anyagát; a főszereplő monogramja az egykori barátra, Grósz Andorra utal. A regény prózapoétikáját elsősorban a disztópia (antiutópia) fantasztikuma és az ironikus látásmód határozza meg. A főszereplő auktoriális narrátorként, harmadik személyben, kívülről szemlélve beszéli el X-ben szerzett élményeit. A közvetített abszurd és groteszk világtapasztalat elsődleges funkciója egy totalizált emberi társadalom különös atmoszférájának érzékeltetésében ragadható meg. A disztópikus totalitásábrázolás egyik feltűnő vonása a természet, a vegetatív és állati létformák teljes hiányában figyelhető meg. A lassan kibontakozó epikai eseményrend fókuszában a főhős számára megütköztetően idegen világ megismerési folyamatának leírása áll.

A regény fiktív tere X városa, ahonnét egy tengerre és hegycsúcsra nyílik kilátás, sugárútján a Központi Börtön felhőkarcolója áll, holdfényes világában az esős és száraz évszakok váltakozása miatt az épületek folyamatos pusztulása zajlik. A főszereplő az értékek inverzeként érzékeli az ismeretlen közeget, melyben a „kollektív nihilizmus” uralkodik, az élet szeretetével és igenlésével a pusztulás megadó elfogadása áll szemben; a legnagyobb ünnep karneváli menetében az öregek önként vonulnak meghalni. Az epikai világ két fontos alapmotívumát a főhős Erzsébethez fűződő szerelme, illetve a hatalom képviselői és az alávetett városlakók közti függőségi viszony jelenti. A társadalmi viszonyok szintén ellentétes jelentést hordoznak: a bírák a rabok közül kerülnek ki, az uralkodó réteg szolgálói nyakában lovagol, s vértanúként azért vállalja magára a gyilkosság bűnét, hogy az alávetettek „ártatlan áldozatokként” halhassanak meg. A mű alapkonfliktusát G. A. és a hatalom közt fokozatosan kiéleződő viszony hordozza magában.

A regény ritkán említett párhuzamaként James Hilton sikerkönyve, A kék hold völgye (Lost Horizont, 1933) kínálkozik, melyet 1936-ban Déry fordított magyarra. A G. A úr X-ben-t az epikai világ szorongató víziója mellett az ítélet alá vont individuum problémája kapcsolja Kafka A per című művéhez. X városában az életnek a perbe fogás eseménye kölcsönöz értelmet, a rabokat nem a fegyintézet, hanem a megfellebbezhetetlen ítélet börtönzi be, melynek eredményeként az elítélt lelke még életében kővé merevedik. A történet szerint G. A. nem várja meg ennek bekövetkeztét, s tárgyalása elől elmenekülve és szerelme által elhagyva végül egyedül vág neki a hazaútnak. A három évig maga is elítéltként raboskodó Déry a börtön világát a kényelmes jólét, míg a szabadság állapotát az ínséges nélkülözés képében ábrázolta epikai fikciójában. S bár mindebben felismerhető az ötvenes évek szektás-dogmatikus politikájának kritikája, a regény végletekig kiélezett szabadság-problémájában elsősorban Déry helyzetének feloldatlan ellentmondásai nyerik el adekvát kifejezésüket.