Oravecz Imre: Halászóember
- alcím
- Szajla, töredékek egy faluregényhez, 1987–1997
- Szerző
- Oravecz Imre
- Kiadás éve
- 1998
- Műfaj
- vers
- Kiadás helye
- Pécs
- Kiadó
- Jelenkor Kiadó
- Oldalszám
- 452
- A szócikk szerzője
- Smid Róbert
A Szajla-versek első darabjai az Egy földterület növénytakarójának változása (1979) c. kötetben jelentek meg, és a nyolcvanas évektől kezdtek megsokasodni az életműben. Ahogy azt több kritikus is megjegyezte, a Halászóember azért állhat Oravecz Imre munkásságának centrumában, mert egyrészt Szajla mindig ott munkált ebben a költészetben viszonyítási pontként (az emigrációkban [NSZK, Egyesült Államok, Franciaország] született versek is a szülőfölddel összevetve nyerik el teljesebb jelentésüket, illetve – mint azt maga Oravecz nyilatkozta egyik interjújában – poétikájának egyetlen valóságaként, a semmitmondó életrajz egyetlen eseményeként szolgál Szajla); másrészt megelőlegezi a Rög gyermekei c. regénytrilógiát, amennyiben a kivándorlás- és visszatéréstörténet kontextusának mozaikjaival szolgál e töredékes faluregény.
A kötet főcíme a címadó vers felütése alapján értelmezhető úgy, hogy az „Én még láttam, / de már nem halászott” ellentételezése nem időszembesítés, hanem a cselekvés és a cselekvés hiánya közötti feszültség kiéleződése, minél inkább közelítünk a megszólalás ideje felé. Vagyis az ember már akkor sem halászott, amikor a megszólaló látta, a vers jelen idejében pedig végképp hozzáférhetetlen a halászóember alakja. A kötet mégis kísérletet tesz a falu múltbéli történéseinek, szokásainak, életmódjának felidézésére, ezért a beszélő tulajdonképpen maga válik az emlékekben halászó emberré. Ezt a helyettesítő aktust erősíti, hogy többször találkozunk olyan tevékenységek leírásával, mint a gyűjtögetés (Cepe) vagy az aratás (Dolyina), vagyis a „rekollekció” nemcsak emlékezésként, de be- és összegyűjtésként is visszhangzik az agrártevékenységek révén a kötetben. A hiánypótlás gesztusa ugyanakkor az alcímben is jelen van, hiszen a faluregénynek tulajdonképpen egy verseskötet lép a helyébe. Kulcsár-Szabó Zoltán e helyettesítés kapcsán tér ki arra, hogy az emlékezés szövegszerű aktusai alapvetően különböznek az 1972. szeptember (1988) megoldásaitól: nem egy eleve odaértett párbeszédszituációval operálnak a versek, hanem feljegyzésekként, felsorolásokként, leltárként pozícionálják magukat. Márkus Béla tanulmányában arra is felhívja a figyelmet, hogy az alcím részét alkotó két évszám egy évtized kimetszése az időből, ezzel pedig sem az előzményeket, sem a nyitott jövőhorizontot nem emeli be a kompozícióba a szerző. Ennek megfelelően az emlékezés helyett az emlékezet előállíthatósága, a verseken keresztül történő létrehozhatósága a kötet tétje, vagyis a már visszahozhatatlan, elveszett, múltbéli Szajla emlékezetének megalkotása a jelenben. E vállalkozás nem kizárólag a múlt és a jelen között feltételez kölcsönhatást, hanem az Oraveczre jellemző objektív lírai beszédmód és a személyes gyermekkori élmények viszonyában is: előbbi ugyanis csak úgy képes az emlékek megragadására, hogy folytonosan valami szubjektív eseményként állítja be azokat. E kölcsönhatás mindazonáltal a megszólaló számára is idegenként teszi jelenvalóvá emlékeit, így nem arról van szó a kötetben, hogy eleve elveszett valami, hanem hogy az a felidézési aktusban válik a múlt hozzáférhetetlen darabjává. Így például az Élő múlt olyan jegyzőkönyvként és helyszínbejárásként olvasható, amelyben ugyanakkor nyilvánvaló a megszólaló személyes érintettsége és élményeken alapuló helyismerete: „a két Bajié, a két Matyóé, Tijjikéké, Barczaiéké, Gyetvaiéké, Vahalcsikéké, a két Árváé, a miénk, / és rajtuk a házak, az istállók, a nyárikonyhák, a csűrök, a pajták, az ólak, / a füstölők, a górék, a kazlak, melyek eltűntek, / a sok-sok állat, ló, tehén, disznó, baromfi, melyet levágtak, / és mind az emberek, a férfiak, a nők, kik meghaltak, / az öreg Matyó surcosan, amint hátul tököt aprít, / Csabai nene egy hát fával az erdőről jövet, / Andris bácsi, a párja, mikor kint tesz-vesz”. Kulcsár-Szabó megfigyelése az ilyesfajta múltrögzítés apropóján, hogy az emlékezet közvetítettsége – objektivitás és szubjektivitás összjátéka miatt – még látványosabb formát ölt az olyan esetekben, ahol a szövegek reflektálnak az általuk előhívott szituáció rekonstruálhatatlan elemeire, például egy fénykép nem látható készítőjére (Kodak) vagy a tulajdonos birtokába kerülés pontos dátumára (Donna June Ewing fényképe).
Az effajta fogyatkozások mindazonáltal újra s újra tudatosítják az olvasóban, hogy a Halászóember nem egy szubjektum visszaemlékezése, mint inkább Szajla emlékezete, aminek csak egyik történetét alkotja a megszólaló gyermekkora. Emellett a természet, a szokások, a társadalmi összetétel vagy az épületek változásai olvashatók további narratívákként, gyakran keresztezve is egymást. Például az idillikusnak beállított földművelési tevékenységeket folytonosan felülírják az ideológiai agressziók, mint pl. a téeszesítés (Az erdőkről), vagy az események kifutása, a gyermekkor elhagyását követő felnőttlét viszontagságai (Ötven után). Ennek is köszönhető, hogy Oravecz falupoétikája nem válik romantizált múltidézéssé, sőt éppen a nosztalgikus vagy anekdotikus beszédmódot kívánja darabjaira szedni, vagyis az egyszerre tágan és szűken értett honvágy beszédmódjának kliséit felszámolni.
Sajátos helyet foglal el a kötetben ebből a szempontból a Beszélgetések nagyapámmal c. ciklus, melynek versei az amerikai kivándorlás családtörténetét és az „amerikás” életmódot párhuzamos monológokon keresztül idézik meg. Tekintetbe véve, hogy az első Szajla-versek a második kötet Jelentés az Eeri-csatornáról ciklusában jelentek meg, és hogy a Halászóemberben előforduló angol nyelvű versek zöme a szajlai életvitelhez kapcsolódik (pl. Grandma ’s secret), elfogadható Kovács Karolina azon megállapítása, hogy „egy idegen kultúra segítségével »saját történelemelőttiségéhez« akart eljutni Oravecz”. A következő állomása ennek a törekvésnek, amikor a faluregény töredékei a Kaliforniai fürjben (2012) állnak össze olyan családregénnyé, amely az óhazát és az újvilágot úgy montírozza egymás mellé, ahogy a Halászóember beszélője Szajla idő- és térbeli metszetét előállítja.
- Irodalom
-
Kulcsár-Szabó Zoltán: Az emlékezet könyve. Tiszatáj, 1999. 10. sz.
Márkus Béla:„Csak szétnézni meg elbúcsúzni.”. Új Forrás, 1999. 4. sz.
Kovács Karolina: Mítoszteremtés Oravecz Imre költészetében. 2012, zEtna.