Csukás István: Ima a vadevezősökért

Csukás István negyedik verseskönyve, az Ima a vadevezősökért érett, szuverén lírikusi teljesítmény. Ugyanakkor a Kisújszállásról származó, a vidéki, kisvárosi létmód, illetve a népiség iránti elkötelezettségét fel nem adó, ám az 1970-es évekre már hamisítatlan nagyvárosi, budapesti költővé váló alkotó lírai világa e kötet alapján nem könnyen kategorizálható. Az Ima a vadevezősökért poétikai összetettségét jelzi, hogy a Kosztolányi „csacsi rímeit” idéző miniatűr játékversektől a népdalok által ihletett vagy sanzonszerű lírai alkotásokon át a zeneietlen, esszéisztikus, létösszegző igényű félhosszú versekig számos költeménytípust magában foglal. A verseskötet szerzőjét művészi sokoldalúsága, formai virtuozitása, gáttalan kísérletező kedve, a groteszk, az abszurd és a nonszensz iránti kitüntetett érdeklődése idősebb magyar kortársai közül Tamkó Sirató Károllyal és Weöres Sándorral rokonítja.

A pályája delelőjére érő Csukás – költői szemléletét tekintve – tudatosan az epikureizmus, sőt: a hedonizmus irányában tájékozódik; egyik legfontosabb mesteréhez, Berda Józsefhez hasonlóan az életöröm poétájaként nyilvánul meg. A Levél című, narratív karakterű félhosszú versében a testi szerelem felszabadító élményét örökíti meg. A mű ábrázolási módja többrétegű: egyszerre használ naturalista és szimbolista eszközöket; nemcsak frivolitást, iróniát, könnyed humort, hanem komolyabb intellektuális tartalmakat is megjelenít; életbölcseleti, metafizikai távlatok felé is nyitottságot mutat. Az olykor már-már provokatívnak ható nyílt érzékiség az  Ima a vadevezősökért más darabjaiban is fellelhető. Az Emlékmű a Városmajorban c. időszembesítő versében a költő még az idő múlását is erotikus töltetű képekkel érzékelteti („a diáklánynak vastag lett a combja, / kezem immár más szoknyáját bontja”). Ám a kötet utolsó harmadában szereplő költemények egy részét (Meddő óra; Az eldobott újság) már pesszimista, melankolikus eszmék és hangulatok járják át. A felidézett toronyszoba című, narratív jegyeket is hordozó prózavers például – minden groteszksége ellenére – tragikus hangoltságú alkotás. A „szocializmus” kori dekadens entellektüelek alternatív menedékhelyét – és benne a fiatalon öngyilkosságot elkövető irodalomtudós, Czibor János alakját – megidéző költemény tematikáját és több motívumát illetően is szoros párhuzamba állítható Csurka István Ki lesz a bálanya? című színművével.

A Ima a vadevezősökért meghatározó poétikai jegye az autoreflexivitás, amely könnyed hangvételű szerepversben (A lusta költő) és nagyobb ívű gondolati költeményben (Meddő óra) egyaránt középponti szerephez jut. Az utóbbi tárgya maga a versírás, illetve annak lehetetlensége. Csukás Rigmus két hangra című, Kisújszállás miliőjét szeretetteljes iróniával megelevenítő szociografikus költeményében érinti az irodalmi hagyomány közvetítésének a problémáját is, a Csak posta voltál Babitsára emlékeztető módon („Képzelgésem netovábbja: / legyek lábnyomuk a sárban!”). Az Ima a vadevezősökértben depoetizáló tendenciák is érvényre jutnak. Ebből a szempontból a négysoros Hidrogénatom alapállapotban a Bohr-féle elmélet szerint a legszélsőségesebb példa, amely – amellett, hogy harmadik sorában egy grammatikai szempontból jól formált mondatot is tartalmaz („Nem értem, ha fel is négyel.”) – egy szemantikai zörejnek tekinthető „szóból” („Pamparamparamparam”), az m betű ismétléséből, számokból és számtani alapműveletek jeleiből áll. Ez a „szöveg”, túl azon, hogy a költészet automatizálódását, elgépiesedését, kiüresedését tanúsítja, a maga parodisztikus módján arról is vall, hogy a művészet nehezen találja meg a számára megfelelő szerepkört a természettudományok expanzióján alapuló modern világrendben. A Foky Ottó bábfilmrendezőnek ajánlott kilenc négysorosból álló, kis ciklusként is értelmezhető Animációk címe és alapötlete jelzi a költőnek a vizuális kultúra, illetve az intermedialitás iránti fogékonyságát. A költő e művében tárgyakat (pl. kanál, éjjeliedény, rozsdásszög, szék) ruház fel a verbális kommunikáció képességével. Így egy sajátos, megfordított világot hoz létre, amelyben nem az ember perspektívájából ismerjük meg a dologi szféra létezőit, hanem az eszköz-létük fölé emelt, a szubjektum pozíciójára szert tevő tárgyak nézőpontjából láthatunk rá az ember által meghatározott valóság ellentmondásaira. 

Az Ima a vadevezősökért kötetet verstani szempontból is nagyfokú változatosság jellemzi. A kötött formájú költeményekben felező nyolcasok (Rigmus két hangra, 1. versszak), szimultán verselésű sorok (Képeslapok 3., 1. versszak), „hagyományos” és rontott hexameterek (Dsida-sorok) egyaránt megtalálhatóak. A Ima a vadevezősökért darabjainak jelentős hányada ugyanakkor astrofikus, tagolatlan, rímtelen, meghatározható ritmussal nem rendelkező prózavers (Dallam elpattant hegedűhúrra; Műhely-vers utazás közben Macedóniába; A felidézett toronyszoba; Az eldobott újság). A kongeniális költőtárs és műbíráló, Tandori Dezső – találóan – „ömlesztett szövegverseknek” nevezi ezeket a műveket. Csukás képalkotása gyakran meghökkentő, bizarr asszociációkra épül (pl. „Egyiknek van csodatükre: / ránéz Héraszemű ökre, / másiknak van sörtegyára: / a kandisznó kefe háta.” – Rigmus két hangra). Máskor intratextuális (szerzői életművön belüli) összefüggésre ismerhetünk. Motivikus megfelelés fedezhető fel például a kötetben található Üdvözlőlap című vers és a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regény egy-egy szövegrészlete között. A Kárpáti Kamilnak címzett – és jórészt az idősebb írótársról is szóló – költeményben szerepel ez a nem szokványos metaforikus szerkezet: „Most eszembe jutottál, verseidet olvasgatva / ó-ízű soraid közül kéklő nagymama-szemed”. Az ifjúsági regényben viszont már nem az érett férfi, hanem egy tíz év körüli kisfiú jellemzésére használja fel ugyanezt a trópust a harmadik személyű elbeszélő: „Jóska […] kék nagyanyószemével szelíden nézett a kis Recére.” Mint a fenti példa is jelzi, léteznek kapcsolódási pontok a meseíró és a költő Csukás egymással nehezen összemérhetőnek tűnő poétikai törekvései között.