súgó szűrés
keresés

80 huszár

Rendező
Sára Sándor
Bemutató
1978.09.13.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
2 óra 4 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

Nemcsak színvonalánál, de sokszínűségénél fogva is a magyar filmtörténet egyik legizgalmasabb életműve Sára Sándoré. Egyszerre találhatóak benne jelentős dokumentum- és játékfilmek, ráadásul utóbbiak stilárisan és tematikailag igencsak különböznek egymástól. Jóllehet Sára csupán fél tucat játékfilmet rendezett, ezek között akad „cselekvő film” a hatvanas dekádból (Feldobott kő, 1969), szatíra a hetvenesből (Holnap lesz fácán, 1975), továbbá a későkádárista Magyarország anomáliáit feltérképező – és a készülő rendszerváltás ellentmondásosságát is megsejtő, váteszi – művészfilm a nyolcvanas évekből (Tüske a köröm alatt, 1988), valamint háborús dráma a kilencvenes évekből (Könyörtelen idők, 1991; A vád, 1996).

A rendező egyik legnagyobb igényű vállalkozása a 80 huszár, amely kivált a műfaji gondolkozáshoz közelítő szemlélete, illetve 19. századi témája miatt különbözik az oeuvre többi darabjától. Az 1848-ban játszódó, valós események ihlette film a magyar történelmet jellemző drámai sors­választásokról szól. Amikor egy szakasz
Lengyelországban állomásozó honvéd hírét veszi az otthoni, magyarországi fejleményeknek, azzal a dilemmával kénytelen szembesülni, hogy maradjon-e állomáshelyén, vagy pedig – megtagadva az engedelmességét osztrák feletteseinek – induljon el hazája megsegítésére. A helyzetet kiélezi, hogy a 80 huszár teljesítése csaknem lehetetlen, hiszen a katonáknak a Kárpátok kegyetlen terepviszonyai mellett a levadászásukra kész császári csapatokkal is meg kell harcolniuk.

A film az 1848-as forradalom kitörését követően Galíciából Magyarországra szökő, Lenkey János százados által vezetett huszárcsapat történetén alapul. A korabeli sajtóban az ügynek jelentős visszhangja lett, még Petőfit is versírásra ösztönözte (Lenkei százada). Sára, illetve forgatókönyvíró-társa, Csoóri Sándor alaposan áttanulmányozta a történelmi forrásokat, a tetejébe a rendező azzal is igyekezett hitelesíteni a filmet, hogy jelentős részét a Tátrában forgatta, kulcsjeleneteteket vett fel továbbá Bem József szülővárosában, a lengyelországi Tarnówban.

Sára és Csoóri bravúrja, hogy végtelenül egyszerű alaphelyzetbe oltva sikerül megragadniuk a magyar történelem vissza-visszatérő problémáját. Mi az üdvösebb: asszisztálni a nemzet élethalálharcához, de túlélni a kataklizmát, és ezzel megőrizni magunkat az újjáépítés időszakára, vagy aktivizálódni, és a siker mégoly csekély reménye mellett is vállalni a harcot? Nincs jó döntés ebben a helyzetben: a tétlenség felemészti a lelket, hiszen a tenni akaró ember számára az árulással egyenlő, az aktivizálódás viszont – történelmünk megannyi tragédiája dokumentálja – nagy eséllyel a testet pusztítja el.

A 80 huszár szerteágazó filmtörténeti hagyományba csatlakozik. Lazán és ellentmondásosan kötődik a hazai előzményekhez, legyen szó a hangosfilm hajnalának huszárfilmjeiről (Székely István: Rákóczi induló, 1933; Székely István: Emmy, 1934; György István: A királyné huszárja, 1936) vagy a hatvanas–hetvenes évek deheroizáló, történelmi témájú darabjairól, mint például Jancsó Szegénylegényekje (1966), Szomjas Györgytől a Talpuk alatt fütyül a szél (1976) vagy Rózsa János – már a 80 huszár után bemutatott – A trombitása (1979). Előbbiekkel inkább csak a huszártematika, utóbbiakkal a történelemszemlélete rokonítja, mindazonáltal a Talpuk alatt fütyül a széltől és A trombitástól jelentősen különbözik is, amennyiben Sárát nem köti gúzsba a Jancsó-filmek öröksége. Szemben Szomjassal vagy Rózsával, eloldja magát attól, egyebek mellett azzal, hogy mesteri konstrukciót teremt. Már filmjének térszerkezete is jelentéses (a hősök egyre mélyebbre – a Kárpátok csúcsától az Alföldig – „süllyednek” az őket megtizedelő viszontagságok közben), legeredetibb, legmegragadóbb eleme azonban az időszerkezete, a romlás és a bomlás folyamatának akkurátus bemutatása: miként az emblematikus zárlatban a lapály a megmaradt huszárokat, úgy nyeli el a célelvű dramaturgiát a játékidő.

A diszkrét magyar filmtörténeti analógiák mellett a 80 huszár párhuzamokat mutat bizonyos nemzetközi – közelebbről: amerikai – mintákkal, kivált a klasszikus lovassági westernnel. Mindazonáltal a kalandnarratíva fokozatosan lelassított használata, a cselekmény durván epizodikussá hangolása vagy a teljesületlen célok ellenromantikája mind olyan elem, amely rejtett kapcsolatokat sejtet a hatvanas–hetvenes évtized forradalmian újszerű, a holly­woodi hagyományokat újragondoló, átíró, úgynevezett revizionista westernjeivel is (Sam Peckinpah: Dundee őrnagy [Major Dundee, 1965]; Arthur Penn: Kis Nagy Ember [Little Big Man, 1970]; Ralph Nelson: A kék katona [Soldier Blue, 1970]). Talán ismerte ezeket a filmeket Sára Sándor, talán nem, de az bizonyos, hogy műve demitologizáló tendenciája, illetve a hősök markáns célvezéreltsége és a legalább ennyire karakteres végzetdramaturgia konfrontálására épülő elbeszélésmód a rendhagyó holly­woodi westernek rokonává avatja a 80 huszárt, amely ekképpen azt példázza, hogy miféle búvópatakszerű hatáskapcsolatok formálják az egyetemes filmtörténet progresszív tendenciáit. Sára munkája – ellentétben a holly­woodi revizionizmus csúcsműveivel – viszont nem igazán ismert a világban. A 80 huszár korának egyik legihletettebb, nemzetközi érdeklődésre is joggal számot tartó, ámde a külföld által mégsem respektált magyar filmje.

Irodalom

Hegedűs Zoltán: Történelem és kaland. Sára Sándor: 80 huszár. Filmkultúra, 1978. 4. sz.