súgó szűrés
keresés

A Hídember

Rendező
Bereményi Géza
Bemutató
2002.04.11.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
2 óra 20 perc
A szócikk szerzője
Záhonyi-Ábel Márk

A rendszerváltás után a múltábrázoló játékfilmek különböző stratégiákkal készültek. A történelmi traumák feldolgozásától (Sára Sándor trilógiája: Könyörtelen idők, 1991; Vigyázók, 1993; A vád, 1996) kezdve a nosztalgiafilmeken át (Koltai Róbert: Sose halunk meg, 1992; Csocsó, avagy éljen május elseje!, 2001; Tímár Péter: Csinibaba, 1997; 6:3 avagy játszd újra, Tutti, 1998) a többgenerációs családtörténetekig (Szabó István: A napfény íze, 1999) vagy az évfordulós filmekig (Koltay Gábor: Honfoglalás, 1996; Sacra Corona, 2001) bezárólag különböző változatok jöttek létre. Bereményi Géza (1946) A Hídembere az 1980-as évektől elterjedő ún. brit örökségfilm (Hugh Hudson: Tűzszekerek [Chariots of Fire; 1981]) jellemzőit adaptálta magyar környezetbe. A nosztalgikus szemlélet, az ideologikus (konzervatív értékrendet tükröző) ábrázolásmód, a külsőségeket hangsúlyozó reprezentációs technikák (kosztümök, tárgyi kultúra stb.) vagy a monumentalitásra törekvő vizuális világ révén dolgozta fel a 19. századi magyar történelem kiemelkedő alakja, gróf Széchenyi István (1791–1860) életét. Ezt korábban már olyan mozgóképes művek örökítettek meg, mint az 1985-ös Széchenyi napjai című hatrészes televíziós sorozat, amelyben Tordy Géza játszotta a címszerepet.

Bereményi Géza az 1980-as évekbeli múltábrázoló játékfilmjei (A tanítványok, 1985; Eldorádó, 1988) után több mint tíz évvel később rendezte meg az ezredforduló környéki időszak legnagyobb költségvetésű és politikailag igen ellentmondásos megítélés alá eső reprezentatív presztízsfilmjét. A mű Széchenyi István életének reformkori szakaszában (1825–1848) és az 1860-as esztendőben játszódik, s azt igyekszik bemutatni, hogy a gróf miként próbálta Magyarországot nyugat-európai/angol mintára felülről kezdeményezett intézkedésekkel modernizálni (az angol alkotmányos gondolkodás meghonosításától kezdve a lótenyésztés elterjesztésén át a legkülönbözőbb technológiai fejlesztésekig bezárólag). Ez a vágykép összpontosul a Lánchíd felépíttetésében, amely – a cím értelmezésén túl – nemcsak a modernizáció szimbólumaként szerepel a műben, hanem a protagonista személyes motivációjának kifejezőjeként is (megfelelés az apai elvárásoknak). A korszak másik művében, Bagó Bertalan Vadászat angolokra című 2006-os alkotásában is hasonló modernizációs koncepció jelenik meg: a reformkori magyar gróf szintén angol technológiai fejlesztéseket akar vidéki birtokán végrehajtani.

A Hídember elbeszélés-technikájának, illetve szerkezetének meghatározó jellegzetessége, hogy az 1848 előtti történések egy visszaemlékezés részeként szerepelnek, az 1860-as esztendő eseményei pedig már azon kívül. A mű nyitójelenetében 1848. szeptember 7-én Széchenyi István (Eperjes Károly) megérkezik a döblingi tébolydába, és ezt követően sokáig egy mentális problémákkal rendelkező személy visszaemlékezéseit követjük nyomon: ez a megbízhatatlan narrátor válik a befogadói azonosulás kiindulópontjává. Ezen a szubjektív szűrőn keresztül tárul a nézők elé a hős ifjúkora, magánélete (szerelmi kalandok után az először reménytelennek tűnő, majd végül beteljesülő kapcsolat későbbi feleségével; lelki vívódás) vagy politikai küzdelmei 1848-ig (például a Kossuth Lajossal való ellentét), amelyek egy lineáris, de jelentős kihagyásokat is tartalmazó elbeszélés keretein belül jelennek meg. A szubjektív nézőpont érzékeltetését nemcsak narrációs megoldások, hanem különböző stilizáló formanyelvi megoldások is szolgálják: az operatőri munka olyan elemei, mint az extrém gépállások, a bonyolult kameramozgások és az expresszív világítástechnika megnyilvánulásai vagy a teátrális díszletelemek (például az 1848-as pozsonyi országgyűlés tere, amely színpadul szolgált Széchenyi és Kossuth vitájának). Ez a narratív és formai stratégia árnyalja a brit örökségfilm jellegzetességeinek magyarországi alkalmazását, hiszen a nosztalgikus szemlélet mellé bizonyos szintű irónia társul, az ideologikus ábrázolásmód és a reprezentációs megoldások pedig egy mentális problémákkal rendelkező narrátor szubjektív víziójává válnak. Később a narratív keretből (visszaemlékezés) való kilépés után az 1860-as esztendő történéseinek bemutatása következik, amelynek sajátossága a finálé azon nyitottabb felépítése, miszerint a tébolydában élő Széchenyi gróf halála egyaránt értelmezhető öngyilkosságként és politikai merényletként.

A Hídember már gyártásától kezdve ellentmondásos kritikai és politikai fogadtatásban részesült. A recepciótörténethez tartozik Kálmánchelyi Zoltán – Végh Zsolt – Stefanovics Angéla Legkisebb film a legnagyobb magyarról… című 2001-es szatirikus rövidfilmje, amely szerepelt a 2002-es Magyar Filmszemle díjazott alkotásai közt.

Irodalom

Győri Zsolt, Hidak és útvesztők: jegyzetek Bereményi Géza életművéhez, Nagyerdei Almanach: Bölcseleti Évkönyv, 2. sz., 2015, 8–23.

Murai András, Film és kollektív emlékezet. Magyar múltfilmek a rendszerváltozás után, Szombathely, 2008, Savaria University Press.

Schubert Gusztáv, Lobogónk, Széchenyi. Bereményi Géza: A Hídember, Filmvilág, 6. sz., 2002, 4–7.