súgó szűrés
keresés

Eldorádó

Rendező
Bereményi Géza
Bemutató
1988.02.09.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 50 perc
A szócikk szerzője
Murai András

Nincs még egy film, amely jobban érzékeltetné a rendszerváltozás éveinek bizonytalanságát és értékválságát, mint a szocializmus utolsó évében forgatott Eldorádó, jóllehet története korábban, a háború utáni időszakban játszódik. Bereményi Géza (1946) dalszövegeivel, prózáival és forgatókönyveivel (András Ferenc: Veri azördög a feleségét, 1977; Gothár Péter: Megáll az idő, 1982; András Ferenc: A nagy generáció, 1985) sokat tett azért, hogy a Kádár-korszakot árnyaltan lássuk, jellegzetes magatartásformáit megismerjük, hangulatait átéljük. Saját rendezéseiben azonban a történelem más korszakait és eseményeit választotta témául. A tanítványok (1985) a második világháború előestéjén, a Szabadság tér 56 (1997) a forradalom idején, A Hídember (2002) a reformkorban játszódik. Az Eldorádóban a 20. század fontos korszakhatárai jelölik ki a cselekmény idejét: 1945 és 1956. Már számos film ábrázolta az ötvenes éveket, Bereményi munkája azonban egészen más szemlélettel szól a diktatúráról. Célja nem a tabuk ledöntése és a Rákosi-rendszer visszaéléseinek leleplezése, hanem életstratégiák és értékrendszerek ütköztetésén keresztül (pénz és hit, arany és kapcsolatok, megalkuvás és hősiesség) bemutatni a történelmi változásokat.

Bereményi Gézának kivételes tehetsége van az emlékezetes, erős karakterek teremtéséhez, amely második rendezésében is megmutatkozik. A film középpontjában Monori Sanyi bácsi, a Teleki téri piac királya áll, Eperjes Károly egyik legjobb filmes alakításában. (A kereskedő figuráját a rendező-forgatókönyvíró saját nagyapjáról mintázta.) Monori ellentmondásos figura. „Az arany, ami ember és ember között különbséget tesz” életfilozófiája szerint minden emberi és társadalmi kapcsolat csak az üzlet szemszögéből nyer értelmet. A piac törvényeiben hisz, ahol a rátermettség, az ügyeskedés, a harácsolás a megélhetés záloga. Öntörvényű, akaratos „vadember”, mindent megszerez, amit kinéz magának. Uralkodik családján, istenfélő feleségén, lányától és vejétől megveszi a fiukat, hogy ő nevelhesse. Később kénytelen ismét üzletelni lányával, aki saját módszerét fordítja apja ellen: úgy szerzi vissza gyermekét, hogy megzsarolja, feljelenti arany rejtegetése miatt. Egész lénye az életakarásról szól, a küzdésről és túlélésről. Talpra áll azután is, mikor az ávósók elverik, konokul küzd a politikai sorscsapással, azonban a kommunista diktatúra fokozatosan megtöri a szabad kereskedelem törvényeit, s az új rendszerben nem tudja többé üzleteit megkötni. „Most a pénz lesz az erőszak” – biztatja magát Monori ’45 után, de az ötvenes évekre az arany értékét veszti, Sanyi bácsi hatalma is egyre csökken, s nem akarja tudomásul venni az új idők szavát, amelyet a kocsma csaposa fogalmaz meg: nem a pénz, hanem a kapcsolatok számítanak.

Az ’56-os forradalom Bereményi forgatókönyveiben (Megáll az idő; Goda Kriszta: Szabadság, szerelem, 2006) és rendezéseiben (Szabadság tér 56) is visszatérő téma, s az októberi napok eseményei az Eldorádóban is fontos szerepet kapnak: Sanyi bácsi története az utcai harcok között ér véget. A forradalom megjelenítésekor fekete-fehérre vált a film, és a korabeli események hiteles ábrázolásához az alkotók rendkívül ügyesen keverik az általuk forgatott részeket a dokumentumfelvételekkel. A történelmi eseményektől, pártoktól és rendszerektől magát távol tartó Monorinak a forradalom egy újabb akadály. Unokája kimenekítését szervezi az országból, de a balsors közbeszól, mikor vakbélgyulladása viszi a kórházba, ahol csak a sebesültekkel foglalkoznak, ám Monori még most is az aranyában hisz. Egyszer már egy aranyrúddal a diftériás gyereket visszavásárolta a halálból, s most az ő kezébe nyomja a zsáknyi vagyont, hozzon segítséget, de hiába, az új generációt képviselő kamasz szerencsétlen és tehetetlen. „Úgy fogsz meghalni, mint egy kutya” – Monori feleségének korábbi jóslata valósággá válik.

Az ’56-os részben egy epizód erejéig Bereményi a szabadság új hőseinek állít emléket, amely ismét lehetőséget teremt az értékek ütköztetésére. A jelenetben fiatal fiú és lány, elszánt, felfegyverkezett forradalmárok érkeznek a körfolyosós házba, hogy a háztetőről lőjék a szovjet tankokat. Az udvarról felkiabálva teszik helyre az életüket féltő lakókat, köztük a megalkuvást mint túlélési technikát képviselő Sanyi bácsi vejét. Hősök és antihősök csapnak össze egymással kiabálva, mielőtt a tankok megsemmisítik a hősöket – maradnak az antihősök. S innentől ez már egy másik történet, a Kádár-korszaké. És egy másik film, még ha hat évvel megelőzi is a Teleki téri nagyapa történetét a Bereményi forgatókönyve alapján készült Megáll az idő, ahol ott találjuk a forradalom utáni értékvesztett évtizedben a Sanyi bácsi unokájához hasonló kamaszokat.

Az Eldorádó jelentős közönség- és kritikai sikerében (a Magyar Filmszemle fődíja mellett a rendezőt Európai Filmdíjjal ismerték el) a kitűnő színészek (Andorai Péter, Balkay Géza, Eszenyi Enikő, Pogány Judit) mellett Kardos Sándor operatőrnek is meghatározó szerepe van. Képei a háború utáni Budapest helyszíneit korhűen jelenítik meg, de ha szükséges, attraktív kameramozgásaival, expresszív világításával szürreális látomássá varázsolja a jeleneteket (például a beteg unoka szemszögéből láttatott piacot). Vizualitásának is köszönhető, hogy miközben az Eldorádó konkrét történelmi időszak magatartásmintáit ábrázolja, a korszakon túlmutatva általános érvénnyel szól a politikai-társadalmi fordulópontokról és értékválságokról.

Irodalom

Soós Tamás Dénes, „Kakukktojás voltam mindig.” Beszélgetés Bereményi Gézával, Filmvilág, 2. sz., 2016, 22–25.