súgó szűrés
keresés

Átok vára

Rendező
Vanicsek János, Gál Endre
Bemutató
1927
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
54 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

A teljes némafilmkorszakban hozzávetőleg hatszáz magyar játékfilm készült, a legkülönbözőbb műfajokban: még fantasztikus filmek is születtek, a termés hét százalékát tették ki. Ez is jelzi, hogy a magyar némafilm műfaji szempontból gazdagabb, színesebb, mint a hangosfilm, legyen szó utóbbi bármelyik korszakáról. Gál Endre és Vanicsek János közös rendezése, az Átok vára a kísértetfilmek közé tartozik, ahhoz a műfajhoz tehát, amely kiváltképp alulreprezentált nálunk: a némakorszakban Fejős Pál nem fellelhető Pique dame-ja (1921) mellett Deésy Alfréd szerencsére megmaradt A halál utánja (1920) képviseli, míg a hangosfilmkorszakban alig találni nyomát (Bergendy Péter: Post Mortem, 2020). Nyilván nem véletlen, hogy a műfaj az 1918–1919-es politikai összeomlás és a nagy társadalmi kataklizmák idején, amikor a hétköznapok is lidércessé váltak, mutatkozik meg először nálunk.

A húszas évek második felében a magyar filmipar még az évtized első felénél is gyengébben teljesít, kevés produkció születik. Ráadásul ezek zöme megsemmisült, elveszett: a kései hazai némafilm állapotáról jobbára a néhány megmaradt mű alapján alkothatunk fogalmat. Az Átok vára a magyar némafilméra legjelentősebb stúdiói között számon tartott Star Filmgyár egyik leg­utolsó produkciója. A Star sorsa kicsiben a teljes magyar némafilm prosperitásból recesszióba forduló pályáját modellezi. A cég 1916-os megalapítása és 1921 között mintegy száz filmet hozott ki (olyanokat, mint Illés Jenő János vitéze [1916], Deésy Alfréd Aphroditéje [1918] és Casanovája [1918], Balogh Bélától A tizennegyedik [1920] és a Hegyek alján [1920], továbbá a formajellemzőit illetően világszínvonalú Vihar után [1919], Sugár Páltól), 1922 és 1929-es csődbe menetele között viszont alig tucatnyi filmet gyártott. A Star-produkciók zömmel a nemzetközi értékesítés igényével és az ezt lehetővé tevő igényességgel készültek, az Átok vára azonban – jóllehet eljutott külföldre, közelebbről Németországba, a kópiáját is innen kapta a Magyar Filmintézet 1986-ban – már a válság jeleit hordozza.

Alkotóiról keveset tudni: Gál Endréről semmit – filmográfiája egyetlen tétele az Átok vára –, Vanicsek Jánosról valamivel többet; annyit legalábbis, hogy operatőrként indul a húszas évek legelején, fél tucat filmben dolgozik: Bolváry Gézával (Tavaszi szerelem, 1921) és Gaál Bélával (Rongyosok, 1925) is forgat, de ezek a munkái elvesztek, csakúgy, mint az Átok vára-t követő két rendezése. Vanicsek operatőri munkái között több bűnügyi história akad (például a francia Paul Garbagni Budapesten forgatott filmje, a Nick Winter négy új kalandja [1920]), talán ezek vezették odáig, hogy első saját rendezését bűnügyi motívumokkal erősítse.

Az Átok vára cselekménye különös műkincsvadászat körül bonyolódik. Geöthy Miklós, a Szépművészeti Múzeum munkatársa hírét veszi, hogy a több évszázaddal korábban élt neves olasz festő, Bartolo Ricco utolsó munkáját a hollókői vár rejtette, ezért odautazik titkárnőjével, Hildával, azonban ott a festmény helyett inkább Hilda bájait kívánja kikutatni. Pedig igyekeznie kellene, mert háromfős nemzetközi társaság is úton van a vár felé, szintén a festmény nyomában. Geöthy konfrontálódik velük, majd elmenekülve arról lázálmodik, hogy egyik őse végzett Riccóval. Amikor felébred, Ricco szelleme immár „valóságosként” veszi üldözőbe mint egykori merénylője rokonát.

1919-ben, Lajthay Károly vezetésével már forgattak egy – azóta elveszett – magyar filmet hasonló címmel: nem tudni, a cselekményének volt-e köze ehhez. Gál és Vanicsek az ódon, sötét ház horrorsémáját használja, még azelőtt, hogy az divatba jönne az amerikai filmben (James Whale: Titkok háza [The Old Dark House, 1932]), az összhatást azonban lerontja, hogy az alkotók a horrorelemeket a játékidő közepéig nem alkalmazzák. Blődli színezetű jelenetek sorjáznak: a kincsvadászatban résztvevő felek várbeli vircsaftja inkább emlékeztet gyermeki kergetőzésre, mint versenyfutásra az idővel, élettel, halállal. A tónusegység hiánya mellett zavarokat kelt a vizuális stílus némely eleme is. A film képi világa ellentmondásosan megtervezett: több ponton ízléses, esztétikus, máskor összeférceltnek hat. Elegáns a kivitelezés, amikor Vanicsek és Gál a szereplők mozdulata közben vág (a nyitányban: Geöthy becsukja az ajtót, vagy éjszaka, a várbeli lakomázáskor), illetve izgalmas az is, amikor autófahrttal látjuk a Hollókőre vezető út részleteit, továbbá Geöthy futását a zárlatban. Ugyanott viszont a kétszer is bevetett animált villám otromba, már-már elidegenítő, és egyes jelenetekben a nézésirányok rossz illesztése, valamint a blikkzűrök sem mutatnak jól.

Az Átok vára kétarcú film, nemcsak tónusát, formaötleteit, de filmtörténeti pozícióját illetően is. Szerencsére sok más némafilmünkkel szemben (mint A halál után, A háromszáz éves ember [Fodor Aladár, 1914], a Drakula halála [Lajthay Károly, 1921]) nem gyengíti meg a fantasztikumot, az eseményeket már előre, netán utólag fantáziá­lásként, álomként minősítve, ugyanakkor felvezeti a hangosfilm-korszakot, amelyben a drámaibb hangulatokat poéndramaturgia erőtleníti (Lázár Lajos: Kék bálvány, 1931).

Irodalom

KŐHÁTI Zsolt: Tovamozduló ember tovamozduló világban. A magyar némafilm 1896–1931 között. Bp., 1996, Magyar Filmintézet.