Egy fiúnak a fele

Vannak idők, amikor a filmcsinálás tétje megnő: amikor az esztétikai vagy gazdasági motívumok eljelentéktelenülnek, és a film leforgatásának apropóját magasabb szempontok jelölik ki. Az 1943-ban forgatott, 1944 elején befejezett Egy fiúnak a fele korának gyakran hivatkozott, emblematikus műve. Bátor film, társadalomtudatossága és humanizmusa miatt igazán különleges a Horthy-korszak végén. Hamza D. Ákos rendező (Szíriusz, 1942, Ez történt Budapesten, 1944) az emberek származásával járó megbélyegzéssel szemben emel vétót akkor, amikor a magyarországi zsidóság jogfosztása már teljes, sőt küszöbön áll fizikai megsemmisítése.

A földbirtokos Gáthy Lőrinc felesége haldoklik egyetlen fia szülése közben. Az apa pap után küldet, de csak egy kóborló barátot találnak, aki a karjában csecsemővel érkezik. Az út mentén találta a gyermeket, és megkéri Gáthyt, hogy a saját fiával együtt nevelje fel őt is. Közben véletlenül közös ágyba kerülnek a babák, és annyira hasonlítanak, hogy Gáthy nem tudja megkülönböztetni őket – mindkettőt fel kell hát nevelnie, ha a sajátját bizonyosan meg akarja tartani. Az expozíció után negyedszázadot ugrunk az időben, a cselekmény háromnegyede ekkor játszódik. A fiúk házasodni készülnek: János egy földbirtokos lányát, Lujzát, István pedig Annát választja, akinek kétkezi munkásból emelkedett birtokossá az apja. István terveit apja ellenzi (rangon alulinak minősítve azt), Jánosét leendő anyósa utasítja el, miután eljut hozzá a pletyka, miszerint az egyik Gáthy-fiú „talált gyerek”, és még véletlenül sem akarja a lányát egy „fattyúhoz” adni. Mivel senki sem tudja, melyik az igazi és melyik a talált fiú, a származás bélyeget üt mindkettőre.

A film alapja Mikszáth Kálmán 1886-ban írt, azonos című novellája, amelynek első, „szöveghű” adaptációját Bolváry Géza forgatta le 1924-ben (Egy fiúnak a fele). Bolváryval szemben Hamza sokat változtatott a novellán, csak az alapötletét tartotta meg az egyazon családba beleszületett, illetve befogadott fiúkról, és a történetet aktualizálta a zsidóüldözésekről szóló parabolához: ebben talán Keleti Márton Indig Ottó darabjából 1937-ben forgatott, hasonló témát boncolgató filmje, a Torockói menyasszony inspirálhatta. Míg Mikszáth (és Bolváry) a hősök gyerekkorára, Hamza a legényemberré nőtt fiúkra fókuszál; a cselekmény időpontját a negyvenes évekbe helyezi; továbbá számos olyan alakot behoz a történetbe, akik Mikszáthnál, Bolvárynál hiányoznak: az anyós- és az apósjelöltet, a menyasszonyokat, valamint a cselekmény katalizátorát, a barátot. Hamza az üzenetét a kor uralkodó műfaja, a melodráma keretrendszerébe helyezve tárgyalja. Már az alapmotívum, a származásproblematika is a mindenkori melodrámák visszatérő eleme, kifejtésével ugyanis kardinális konfliktusok építhetők: a szociális konfrontációk éppúgy kiélezhetők, mint a generációs ellentétek. Akár újszerűnek is mondható ez a negyvenes években: a származástematikával élő (holly­woodi) melodrámák hagyományosan az osztálykülönbségeket „alkalmazzák”, illetve aknázzák ki, a faji kérdés csak később lesz centrális elem bennük (Stanley Kramer: Találd ki, ki jön vacsorára [Guess Who’s Coming to Dinner, 1967]).

Jóllehet a problémafelvetése speciális, a film másfelől tipikus: a korszak szorongásos melodrámáinak – boldog véggel záruló, mégis diszharmóniát közvetítő filmjeinek – jellegzetes darabja. Mindenekelőtt az aktuálpolitikai rezonanciái miatt szorongásos. Lehetetlen nem észrevenni ugyanis a parabolisztikus jellegét: az alapszituáció, a cselekményszövés ötletei, valamint a szereplők áthallásos verbális megnyilatkozásai kétséget kizáróvá teszik, hogy a film a zsidóság megbélyegzéséről és üldöztetéséről szól. Az Egy fiúnak a fele szorongásos jellege nem csupán a politikai állásfoglalásokként dekódolható jelzésekből adódik, hanem abból is, ahogyan a klasszikus (holly­woodi) melo­drámaséma alapelemei megjelennek benne. Feltűnő a hagyományosan pozitív jelentéstartalmú melodrámai értékek átpozicionálása. A vidék – benne a domináns anyafigurával – a holly­woodi melodrámában óvó és védelmező közeg, amelyből ha kiszakad a hős, emberpróbáló kihívások sorozatával szembesül. Hamza ezen melodrámai miliő eredendően a hős(ök) védelmét biztosító mindkét jellemzőjét újragondolja, részben roncsolja. Igaz, Gáthy anyukát a klasszikus melodrámai anyaszerepben lépteti fel, de legfőbb antagonistaként szintén egy anyát (Lujza anyját) szerepeltet, továbbá a vidéket a pletyka által megmérgezett térként mutatja be, és ezzel nemcsak védelmi funkció­jától fosztja meg, de egyenesen a hősökre romlást hozó terepként ábrázolja.

Kétségtelen, hogy az Egy fiúnak a fele értékorientációi némiképp ellentmondásosak. Olybá tűnik, a direktor a konfliktusokat megoldhatónak mutató közelítésmódjával mintha bagatellizálná ezeket a vészkorszakban húsbavágó problémákat, másfelől a keresztény értékelvek kizárólagosságát hirdeti. Az alapkonfliktus megteremtésében és megoldásában is kulcsszerepű barátfigura nyilvánvalóan a keresztény kontextust hozza be a filmbe, ami önmagában nem lenne baj, konzekvenciái azonban felemásak. Mindenekelőtt azért, mert a szerzetes szerepének felértékelése nyomán az elfogadás – szinkronban az úri középosztály ízlésével – nem „egyszerűen” emberi, hanem specifikusan keresztényi értékként tételeződik.

Hamza D. Ákos 1944 februárjában fejezte be a filmet, de bemutatni már nem lehetett. A katolikus egyház kiállása sem mentette meg attól, hogy betiltsák, így premierjére csak 1946 februárjában került sor. 1944 elején missziója lett volna, 1946-ban csupán szomorú kuriózumként volt érdekes.