súgó szűrés
keresés

Márton László: Átkelés az üvegen

alcím
Útirajz
Szerző
Márton László
Kiadás éve
1992
Műfaj
regény
Kiadás helye
Pécs
Kiadó
Jelenkor Kiadó
Oldalszám
550
A szócikk szerzője
Horváth Péter

A Márton-életmű talán legellentmondásosabb, esztétikai értékei tekintetében mindmáig leginkább vitatottnak ítélt prózai alkotásaként az Átkelés az üvegent tartja számon a recepció. Nagyrészt az egymással is polemizáló, markáns kritikusi véleménykülönbségeknek tudható be, hogy a kötet megjelenését követő kanonizációs vita sem eredményezte a műnek a korszakfordulót jelző Emlékiratok könyve és a Bevezetés a szépirodalomba szintjén történő értékelését, rangsorolását. Márton későbbi epikai írásainak elismerő fogadtatása utólag megerősítette ezt a tartózkodó viszonyulást, amely az Átkelés jelentőségét nem csupán a szerző írásainak kontextusában, de a magyar próza megújításában játszott szerepét illetően is leértékelte.

Márton a regényírás tanulóiskolájaként tekintett saját művére, amin nyolc éven keresztül dolgozott, s csak az első változat kudarca után újrakezdett munka befejezéseként 1991-ben tett pontot a kézirat végére. Az eredeti szerzői koncepció szerint az Átkelés az üvegen egy hét műből álló regényciklus harmadik darabjaként készült el, a Nagy-budapesti Rém-üldözést (1984) követően a második mű fele-fele részben a Menedék (1985) és a Tudatalatti megálló (1990) epikai fikciókban öltött formát. A szerzői pálya alakulástörténetén belül Márton műve mintegy lezárta az indulást jelző prózaírói munkákat, a későbbi regényekhez viszonyítva pedig elmondható róla, hogy hiányzik belőle a régmúlt fikcionálásának írói problémája.

A könyv műfaját tekintve útirajzként írja le önmagát, a szöveg felütése mégis képzelet és valóság viszonyát tárgyalja: az útirajz egyrészt a fantázia sötétkamrában felvillanó torzképeiről, másrészt a valóság több nézőpontú, olvasói döntést igénylő leírásáról szól. Az Átkelés befejezése viszont egy álom végét jelenti be, ami egybeesik az isteneket magába foglaló befőttesüveg tartalmának lefolyóba történő kiöntésével. A szövegben a legfontosabb, a műforma önreprezentációjaként is felfogható tárgyat, egy buborékokat és megcsavarodott bádoglemezt magába záró zöld üveggolyó jelenti, amely gyakran jelenik meg különböző szereplők szemeként. A címben olvasható üvegen való átkelés a megismerés sajátos érzéki határtapasztalatára utal, melyet a textus szerkezeti tagolása is követ: a három fejezet az Innen, a Túlnan és a Sem itt nincs, sem ott nincs az üveghez való eltérő topográfiai pozíciókat jelöli.

A regény elbeszélői szólama a „történetegész” elvesztéséből indul ki, ennek jegyében a nagy elbeszélés helyét különböző narratív beszédmódok foglalják el. Az elbeszélői hang retorikájának az olvasó rendkívül gyakori megszólítása szokatlan és modoros akcentust kölcsönöz, s az aposztrofikus megkomponáltság az elbeszélés ismétlődő megszakítottságát eredményezi. A virtuóz szövegalakítás további heterogén eszközei a betétek, metalepszisek, értelmező kommentárok, verses és drámai textusok (többek közt az Anyagok átszellemülése dramolett) még inkább felerősítik ezt a tendenciát, melyek végeredményeként egy nyelvi játéktér jön létre a regényben.

A szövegkidolgozás formai gazdagságát az Átkelés kompozíciójában a szemléleti megjelenítés változatos módozatai egészítik ki. Az imaginárius fikcióképző eleme az emlékezet ellenpólusaként jelenik meg, mégis a történelmi múlt mint a szocializmus Magyar Népvalósága egy Richárd nevű kamaszfiú nézőpontja felől elbeszélve, nagy terjedelemben kap helyet a műben. Az ismeretkritikai reflexió alaptémáját viszont az álombeli reprezentáció értelmezése jelenti. A kérdésre, hogy mi a valóság, a regény főként az álom felől igyekszik választ találni. Ennek egyik jellemző példája „a teremtő képzelet elborzadásaként” leírt Rézmán nevű szörny, a mű egyik alternatív világában az ő ébrenlét/alvás ciklusai szerint van nappal és éjszaka, s az ő álmai jelölik ki a fiktív világ határait.

Márton László nagyregénye összességében az epikai fikcióképzés olyan példájaként értelmezhető, amely irodalmi műként elsősorban a megformált üveganyag képzőművészethez köthető esztétikai modelljéhez hasonlít. A regénycímben jelzett átkelés határátlépése az üveg amorf anyagiságának meghaladását ígéri, melyet a mű végigolvasása kellene, hogy beteljesítsen. Az Átkelés prózai sajátossága, hogy kronotopikus valósága az egymásban tükröződő üvegfelületek irrealizált világával azonosítható. Az enciklopédikus tudatként felfogható narrátorhoz társítható gazdag műveltségbeli tudásanyag azonban nem ad keretet és alapot az üvegben látható látomásos reprezentációknak. Feltehetően ezért sem tekinthetők jogosulatlannak azok a kritikusi észrevételek, melyek szerint a regény épp a határérzékelés hiánya miatt nem ismeri fel saját „kudarcát”, s temeti maga alá alkotóját. Cezúraként értelmezhető belső távlat nélkül az Átkelés szükségképpen marad foglya saját álmainak, s ily módon, némileg idomtalannak tűnő mivoltában leginkább a saját maga teremtette különös mitikus lényhez válik hasonlatossá.

Irodalom

Thomka Beáta, A szellem kalligráfiája: Márton László művészetéről, Vigília, 1993/7.

H. Nagy Péter, A nyelvi tér poétikája - és a történeti emlékezet újraírása Márton László Átkelés az üvegen című regényében, Hungarologische Beiträge 11., 1998.

Bengi László, Márton László, Pozsony, 2015, Kalligram Kiadó.

Angyalosi Gergely, A valóság csapdájában: Márton László: Átkelés az üvegen, Nappali Ház, 1993/1.