Balázs József: Magyarok

A Magyarok című kisregény (és az azonos című, 1978-as, Fábri Zoltán rendezte film) az 1943-ban németországi vendégmunkás életre, mezőgazdasági napszámos munkára szegődött, nincstelen szabolcsi magyarokról szól; Balázs József író pályakezdésének nyitánya, egyúttal a kortárs epika, valóságirodalom jelentős sikerű könyve. (A korábban megszületett Koportos című kisregény ekkor még csak a folyóiratközlésig jut el.) A Magyarok hősei többnyire az író saját családi és faluközösségi sorstörténetének létező vagy létezett alakjai. A könyvbeli elbeszélés realista, szociografikus, történelmi rétege az író legszemélyesebb, legbensőbb élményeiből, a közvetlen, tapasztalati vagy a szülőktől hallott történetekből épül föl. Még a kötetben szereplő néhány tárgynak is megvan a valóságos eredetije, például a vitkai szülőház egyik szobájának falán lógó házi áldásnak, melyet az író a gyermekkor meghatározó emlékeként többször megemlít vallomásaiban. A filmben a németországi gazda házában is látható e Jézus-kép, majd a magyar munkás, Fábián András feleségének ajándékozott szentképként hirdeti: „Keresd Jézust / és a fényt / semmi más / nem segít neked” –. A mű hőseinek szemléletében végig ott bujkál az intelemből sugárzó finom szakralitás. Balázs József életében az Isten–ember kapcsolat metafizikai kérdései újra és újra fölvetődnek, s ezek természetszerűleg megjelennek epikájában is. Elementárisan, a legtöbb kétellyel és magányérzettel A torcellói Krisztusban (2005), de a trilógia többi kötetének főhősei - valamint a Koportos cigányembere is - az élet igazságait, a saját életük ésszel, az isteni szeretet- és gondviseléstannal meg nem magyarázható tragédiáinak okait akarják megérteni.

Bár a Magyarok a kisregény-trilógia első kötete, a történeti kronológia alapján a tizennégyes „nagy háború” lövészárkában, a múló idő irrealitásának értelmén meditáló, isonzói baka, Fábián Bálint élettörténete kezdi a sort (Fábián Bálint találkozása Istennel, 1976). Majd az úri parádés kocsissá emelkedett, csak az elnyomottság, az alázatosság, az úrnak kiszolgáltatottság helyzeteit ismerő parasztember mellett a Magyarokban főhősként megjelenik Fábián András; nem dokumentálható leszármazottjaként Fábián Bálintnak, de ugyanannak a szegény, falusi, paraszti közösségnek a tagjaként. A torcellói Krisztus (2005),az író halála után előkerült zárókötet főhőse, Fábián Kristóf már egyértelműbb szálakkal kötődik a Magyarok Fábián Andrásához. A cselekményből kiolvashatóan – még ha nem teljes életrajzi időmegfeleléssel is –, de ő a hadifogságból csak évekkel a második világháború után hazatérő parasztembernek a fia. A három regény alakjaiból és történeteiből fölvázolható egy falusi, nincstelen család sorstörténete, hátterében két világháborúval.

A második világháború vége felé a frontra küldött, munkaképes férfiak hiánya egyre súlyosabb munkaerőgondokat okozott a németországi gazdaságokban: a szabolcsi magyarok, a Kraszna-menti falu tíz embere, közöttük négy házaspár, így kerülhettek mezőgazdasági idénymunkára egy német gazda birtokára. Döntésükben szerepet játszott az is, hogy a vendégmunka által elkerülhetőnek, legalábbis elodázhatónak remélhették a férfiak frontra kerülését. A Magyarok egyik fő elbeszélésvonala – számos kritikus szerint Sánta Ferenc prózáját idézően – a létminimum alatti szegénységből kitörni akaró szereplők konok igyekezetének, a munkavégzés tisztességének, azután a lengyel hadifoglyokkal szembeni erkölcsös magatartásuknak, a segítőkészségnek, az önérzetnek, a tartásnak a jelenetei épül föl. Fábián András karakteres bátorságával megpróbálja a maga életét irányítani: a külföldi vendégmunka eredményeként saját házat vehet a faluban, s bár világlátottsága jószerivel semmilyen nyomot nem hagy szemléletében, időlegesen mégis kilép faluja zárt keretei közül. Önrendelkezésének sikere azonban nem lehet teljes, hiszen a német vendégmunkáról hazavágyó, és egy szűk év után haza is térő férfit azonnal elviszik katonának: osztálya történelmi kiszolgáltatottságának eleven példájaként. A gyarapodás, a csak valamivel tehetősebb, élhetőbb élet vágya nem válhatott a sorsuk menetét alapvetően jobbá alakító lehetőséggé. Az elhatározás, hogy bármi lesz is, feleségével együtt visszatérnek falujukba, a gazdagodás reményét megsemmisítő morális döntés volt. „Erkölcsi hatalommá válnak”, lemondanak a „felajánlott védettségről” (Görömbei), de a főhős további életútját meghatározó kényszerűséggel (front, hadifogság) nem szállhatnak szembe. Az író vallomása szerint azokról az emberekről akart beszélni, akik nem tudnak beleszólni sorsuk alakításába, annak irányát, kimenetelét nem tudják befolyásolni szándékaik ellenére sem. A kisregény elsőként ad hírt arról, hogy a korban „idegenben, más országban keresték a megélhetés forrását, a boldogulás esélyeit a tengődő életű magyarok”; a mű „viselkedéstörténet”, „magatartáskép” is (Márkus Béla). Vasy Géza úgy látja, hogy – Cseres Tibor Hideg napok (1964) és Örkény István Tóték (1967) című művei mellett – a Magyarokban jelenik meg a második világháború történeteinek romantikus hamisításai és elhallgatásai után történelmileg hiteles irodalmi elbeszéléskörnyezet.

A Magyarok másik cselekményszála valójában egy álomkép, a regény tüdőbeteg Kondor Ábrisának álom-víziója az utolsó magyarról; egyben a cím magyarázata is. A jelenet üzenetét mások mellett Vasy Géza is értelmezi: „A Balázs-regény címválasztása […] tudatos kötődés egy eszmetörténeti és irodalmi hagyományhoz. […] kimondatlanul is erősen utal Ady Endre világháborús verseire.” A Magyarok alakjai is „mesebeli Jánosok, és sorsuk rajza krónikás ének – 1943-ból.”