A Hídember

A rendszerváltás után a múltábrázoló játékfilmek különböző stratégiákkal készültek.A történelmi traumák feldolgozásától (Sára Sándor trilógiája: Könyörtelen idők, 1991; Vigyázók, 1993; A vád, 1996) kezdve a nosztalgiafilmeken át (Koltai Róbert: Sose halunk meg, 1993; Csocsó, avagy éljen május elseje!, 2001; Tímár Péter: Csinibaba, 1997; 6:3 avagy játszd újra, Tutti, 1998) a többgenerációs családtörténetekig (Szabó István: A napfény íze, 2000) vagy az évfordulós filmekig (Koltay Gábor: Honfoglalás, 1996; Sacra Corona, 2001) bezárólag különböző változatok jöttek létre. Bereményi Géza A Hídembere az 1980-as évektől elterjedő ún. brit örökségfilm (Hugh Hudson: Tűzszekerek [Chariots of Fire; 1981]) jellemzőit adaptálta magyar környezetbe. A nosztalgikus szemlélet, az ideologikus (konzervatív értékrendet tükröző) ábrázolásmód, a külsőségeket hangsúlyozó reprezentációs technikák (kosztümök, tárgyi kultúra stb.) vagy a monumentalitásra törekvő vizuális világ révén dolgozta fel a 19. századi magyar történelem kiemelkedő alakja, gróf Széchenyi István életét. Ezt korábban már olyan mozgóképes művek örökítették meg, mint az 1985-ös Széchenyi napjai című hatrészes televíziós sorozat, amelyben Tordy Géza játszotta a címszerepet.

Bereményi Géza az 1980-as évekbeli múltábrázoló játékfilmjei (A tanítványok, 1985; Eldorádó, 1988) után több mint tíz évvel rendezte meg az ezredforduló környéki időszak legnagyobb költségvetésű és politikailag igen ellentmondásos megítélés alá eső reprezentatív presztízsfilmjét. A mű Széchenyi István életének reformkori szakaszában (1825–1848) és az 1860-as esztendőben játszódik, s azt igyekszik bemutatni, hogy a gróf miként próbálta Magyarországot nyugat-európai/angol mintára felülről kezdeményezett intézkedésekkel modernizálni (az angol alkotmányos gondolkodás meghonosításától kezdve a lótenyésztés elterjesztésén át a legkülönbözőbb technológiai fejlesztésekig). Ez a vágykép összpontosul a Lánchíd felépíttetésében, amely – a cím értelmezésén túl – nemcsak a modernizáció szimbólumaként szerepel a műben, hanem a protagonista személyes motivációjának kifejezőjeként is (megfelelés az apai elvárásoknak). A korszak másik művében, Bagó Bertalan Vadászat angolokra című 2006-os alkotásában is hasonló modernizációs koncepció jelenik meg: a reformkori magyar gróf szintén angol technológiai fejlesztéseket akar vidéki birtokán végrehajtani.

A Hídember elbeszéléstechnikájának, illetve szerkezetének meghatározó jellegzetessége, hogy az 1848 előtti történések egy visszaemlékezés részeként szerepelnek, az 1860-as esztendő eseményei pedig már azon kívül. A mű nyitójelenetében 1848. szeptember 7-én Széchenyi István (Eperjes Károly) megérkezik a döblingi tébolydába, és ezt követően sokáig egy mentális problémákkal rendelkező személy visszaemlékezéseit követjük nyomon: ez a megbízhatatlan narrátor válik a befogadói azonosulás kiindulópontjává. Ezen a szubjektív szűrőn keresztül tárul a nézők elé a hős ifjúkora, magánélete (szerelmi kalandok után az először reménytelennek tűnő, majd végül beteljesülő kapcsolat későbbi feleségével; lelki vívódás) vagy politikai küzdelmei 1848-ig (például a Kossuth Lajossal való ellentét), amelyek egy lineáris, de jelentős kihagyásokat is tartalmazó elbeszélés keretein belül jelennek meg. A szubjektív nézőpont érzékeltetését nemcsak narrációs megoldások, hanem különböző stilizáló formanyelvi megoldások is szolgálják: az operatőri munka olyan elemei, mint az extrém gépállások, a bonyolult kameramozgások és az expresszív világítástechnika vagy a teátrális díszletelemek (például az 1848-as pozsonyi ország­gyűlés tere, amely színpadául szolgált Széchenyi és Kossuth vitájának). Ez a narratív és formai stratégia árnyalja a brit örökségfilm jellegzetességeinek magyarországi alkalmazását, hiszen a nosztalgikus szemlélet mellé bizonyos szintű irónia társul, az ideologikus ábrázolásmód és a reprezentációs megoldások pedig egy mentális problémákkal rendelkező narrátor szubjektív víziójának összetevőivé válnak. Később, a narratív keretből (visszaemlékezés) való kilépés után az 1860-as esztendő történéseinek bemutatása következik. Sajátos a finálé nyitottabb felépítése, miszerint a tébolydában élő Széchenyi gróf halála egyaránt értelmezhető öngyilkosságként és politikai merényletként.

A Hídember már gyártásától kezdve ellentmondásos kritikai és politikai fogadtatásban részesült. A recepciótörténethez tartozik Kálmánchelyi Zoltán – Végh Zsolt – Stefa­novics Angéla Legkisebb film a legnagyobb magyarról… című 2001-es szatirikus rövidfilmje, amely szerepelt a 2002-es Magyar Filmszemle díjazott alkotásai közt.