Nyócker!

A magyar animációs film történetében a karikaturisztikus megközelítés gazdag hagyományra tekinthet vissza, de a Nyócker! pimasz szatírája aligha vezethető le ebből az örökségből. A rendező Gauder Áron és a producer-ötletadó Novák Erik a hazai elődök helyett inkább külföldi mintákból merítettek ihletet. A film számos technikát elegyítő, hibrid formakezelésében Ralph Bakshi hatása érezhető (kivált a hetvenes évek első felében készült művek, a Fritz, a macska [Fritz the Cat, 1972] és a Csúcsforgalom [Heavy Traffic, 1973]), obszcén nyelvhasználatát Beavis és Butt-Head (Mike Judge, 1993–2011) alapozta meg, provokatív hangfekvését és figuraábrázolását pedig alighanem a South Park (Trey Parker, Matt Stone, 1997–) inspirálta. Az elsőfilmes Gauder nem tisztel sem istent, sem embert: kigúnyolja a pápát és az amerikai elnököt, nevet bűnözőn és bűnüldözőn, többször hatalmas rajzolt melleket nyom a néző arcába, és a 8. kerület egykori gettóvilágát vad, sokszínű és abszurd kavalkádként varázsolja elénk.

A hibbant ötletekkel zsúfolt cselekmény a Romeo és Júlia alaphelyzetét hasznosítja újra, de a rivális gengsztercsaládokból származó kisiskolások szerelmi története hamar irányt vált. A fehér kislányra pályázó roma kisfiú ugyanis a helyi kocsma részeges bölcse, Guszti bá’ reguláját követve („pénz, pénz, pina”, illetve: „ha pénz van, van minden”) úgy akarja meghódítani szívszerelmét, hogy milliárdos lesz, és ezért a megannyi kulturális háttérhez és valláshoz tartozó osztálytársaival visszamegy az őskorba, hogy az általuk levadászott mamutok tetemeiből olajforrásokat telepítsen a lezüllött kerület alá. Ez a bizarr „olajszőkítési” ügylet a helyi érdekű szatírát nemzetközi szintre emeli: a korrupt kerületi rendőröktől eljutunk a pincében atombombát őrizgető Oszáma bin Ládenig vagy a Budapestet Bukaresttel keverő George W. Bushig, és a magyar ügyeskedés feletti élcelődés globális geopolitikai gúnyirattá nemesedik. A Nyócker! posztmodern eklektikája magától értetődő könnyedséggel elegyíti a hazai referenciákat nemzetközi mintákkal: ebben a kontextusban prímán megfér egymással a Macskafogó (Ternovszky Béla, 1986) és a Mátrix (The Matrix, Wachowski testvérek, 1999), Badár Sándor és Rambo. Gauder egyúttal a legkülönbözőbb műfajokat is közös nevezőre hozza: az elbeszélés egyazon lelkesedéssel parodizálja és hasznosítja a romantikus komédia, a zenés film vagy az időutazós sci-fi elemeit.

Ez az eklektika az animációs technikát is fémjelzi: a Nyócker! egyaránt épít a papírkivágásos formára, a modern komputergrafikára, illetve fotó- és rajzanimációs eszközökre. Gauder műve – ahogy arra Varga Zoltán rámutat – Kovásznai György Habfürdője (1980) mellett az egyetlen kombinált animációra építő egész estés film a magyar hagyományban, amely a különböző technikák házasítását a stilizáció eszközévé avatja. Az átrajzolt fotókból készült papírfigurák síkszerűsége látványos ellentétben áll a CGI térillúziójával, és a kettő kontrasztja éppúgy abszurd-groteszk hatást kelt, mint a testek sajátos animálása. Gauder univerzumában minden figura darabosan és szétesetten mozog, mintha legalábbis részeg lenne (jellemző, hogy a valóban illuminált alakok mozgása ugyanolyan, mint a józanoké). Ez a darabosság érvényesül a beszédben és a mimikában is: az eltúlzott kifejezések fázisaiból álló mozgások agresszívan töredezett gesztusrendszert teremtenek. Gauder a grimaszok burjánzásában, a pofavágások groteszk karneváljában a kerületi vagányok beszédmódján ironizál, de ezen túl az ezredforduló egzaltáltságát, az újkori kommunikációs kultúra nyersességét és hiperbolikusságát is meg tudja ragadni: mintha egy Tourette-szindrómás világ vízióját festené le.

A Nyócker! a kétezres évek egyik legnagyobb magyar filmsikere lett, amely a nemzetközi fesztiválszcénában is jelentős feltűnést keltett: Annecy-ból a fődíjat hozta el. Gauder Áron és Novák Erik a korszellemhez idomuló, de nem szolgaian trendkövető művet készített, amely bátran nyúlt divatos témákhoz (például a multikulturalizmus kérdésköréhez) és kelendő stratégiákhoz (a South Park formai elemeitől a túlhabzó vulgaritáson át a posztmodern intertextusokig), ugyanakkor megőrizte sajátszerű, lokális jellegét. A Nyócker! a címadó kerület mitizált világát szinte szociografikus érzékenységgel dolgozza fel, és éppolyan kreatívan használja a nyelvi sokféleséget vagy a plebejus zenei kultúrát (ebben fontos szerepet kapnak a kortárs hiphop zenészek is L. L. Juniortól Ogly G-ig), mint a helyi látványosságokat. A girbegurba bérházak, a kockaköves utcák vagy az összepiszkított terek egyedi ikonográfiát teremtenek, miközben a verbális játékokkal zsúfolt forgatókönyv (író: Orsós László Jakab) termékenyen kiaknázza a jellegzetesen hazai típusfigurákat és konfliktushelyzeteket, így kétségkívül meg tud ragadni valamit a kelet-európai karvalykapitalizmus bohózatából. Gauder a térérzetet szavatoló CGI-technika és az átélhető történet révén egy síkszerű világba, pitiáner papírfigurák közé involvál minket: elsőre taszító, amit látunk, de mégis élvezetes, és nehéz szabadulni delejező hatása alól. Utóéletének különleges fejleménye, hogy háromdimenziós vetítési formátumhoz igazítva és aktualizált dalokkal bővítve újra bemutatták 2012-ben.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala