Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről

A Jelentés öt egérről kötet két részből áll, az első részben a Magasiskola című kisregényt (nagyelbeszélést) olvashatjuk, majd tizenegy elbeszélés következik, amelyeket – a Balkon és jegenyék kivételével – Mészöly a Sötét jelek (1957) után írt. A Jelentés öt egérről  rögzíti a kapcsolódási pontokat a pálya korábbi részéhez, és megmutatja az új utat, amely felé ekkor továbbindul prózája. Az elbeszélések nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, sem szereplőikben, sem térben vagy időben. Inkább abban hasonlóak, hogy bennük az élet apró mozgásait, az emberek érzelmeinek fodrozódását sebészi pontossággal feltáró és a társadalmi vonatozásokra érzékeny történetek reális elbeszélésmódja egyfajta metaforikus narrációvá alakul át. A cselekmények így szimbolikus történetté lépnek elő, a narrátor az egyes anekdotikus betétek kauzális viszonyait elvágja, vagy el sem meséli, ezért a cselekmények könnyen válnak parabolává. Ez a technika majd a Saulusban teljesedik ki, ahol nemcsak a főszereplő, de az összes megjelenő emberalak cselekedete szimbolikus jelentőséget kap.

A Magasiskola folyamatos történetvezetésű epikai cselekményét egyes szám első személyű narrátor meséli el, mégis kívül helyezkedik az eseményeken, a történet helyszínén; a solymásztelepen idegen. Nem tudjuk meg pontosan, miért van ott, illetve mi indokolja majd onnan a távozását. Igyekszik értékítélet nélkül közvetíteni a hétköznapi etikai felfogás számára nem szokványos témát, a sólymok betanítását a vadászatra, illetve etetésüket, gondozásukat. Az objektívnek látszó, értékelésmentes álláspont nem terjed ki a telepen kívülre – tehát az országban játszódó folyamatokra –, noha a történet mögött kétségtelenül megjelenik a központi irányítású diktatúra árnyéka. A történet főszereplője Lilik, a telep vezetője, a teljes életét sólymok betanítására áldozó férfi. Teljes jellemrajza, múltból eredő motivációi nem bontakoznak ki, csak egyes cselekedeteinek súlyát érezzük, elsősorban az állatok és emberek viszonylatában. Hősies erőfeszítése a sólymok megmentésére ellentétben áll az emberi világ irányában tanúsított közömbösségével, amikor a nagy esőzések nyomán kialakuló árvízben menteni kell az állatokat.

Az emberi közösség (Lilik, a telep két kisegítője és Terka, aki Lilik mellett háziasszonyi és egyéb funkciót is betölt, valamint a narrátor) mellett a természet, illetve annak Lilik által megfogalmazott törvényei értelmezik, keretezik az egyes történetdarabkákat. A tizenegy elbeszélésben azt próbálgatja Mészöly, hogyan lehet a minimumra csökkenteni az egyes törtneteket keretező kontextus információit ahhoz, hogy még érthető maradjon a szöveg, másrészt azok az elbeszéléstechnikai eljárások, amelyeket alkalmaz, ne sérüljenek. A Jelentés öt egérről narrációjában az egerek és az őket elkeseredetten üldöző emberek nézőpontja folyamatosan változik, de a narrátor szólamában e kettő oldottan folyik át egymásba, nem jelöli a váltásokat. Ennek erős, sokszor meglehetősen ironikus hatása van, különösen, amikor olvasás közben nem vesszük rögtön észre a nézőpontváltást. A novella története – öt egér a kamrába költözik, majd kiirtják őket – olyan csekély, hogy csak a részletező elbeszélésmód konstruálhat belőle elbeszélést. A narráció igyekszik a kamra, a polcok, az egerek és a háziak világát parabolaként elemelni a közvetlen valóság referenciális megközelítésétől. Ezzel együtt sem nehéz azonban észrevenni a burkolt hatalombírálatot, amely az elbeszélésben az egerek kiirtásában megjelenik – különösnek tarthatjuk, hogy a korabeli viszonyok között átment a cenzúrán, és megjelenhetett ez a kötet.

Mészöly prózanyelve ezekben az írásokban még a korábbi tárgyilagos, egyszerű leírásokhoz hasonló, csak elvétve fordul elő, hogy az eseményeket olyan lírai nyelvezettel adja elő, mint majd a nyolcvanas évek írásaiban. Az egzisztencializmus hatása ekkor még inkább a társadalmi reflektáltság előtérbe lépő mozzanatában válik erőssé. Másrészt a narrátor szerepe egyre inkább kitüntetetté válik; ő lesz, aki mindenható módon alakítja, csavarja, váratlan fordulatokkal újraértelmezi a történeteket (Film, az Emkénél; Történet), vagy adott esetben erős nézőpontváltásokkal állít párhuzamot különböző emberek és szociális helyzetek között (Balkon és jegenyék). A korabeli kritika a kötetet fordulópont jelzésének érezte Mészöly pályáján Az atléta halála utáni új út keresésének. Egyben érzékeltette azt is, hogy Mészölyt nem lehet pusztán egyes nyugati filozófiai áramlatok (egzisztencializmus) követőjeként meghatározni, mert egyértelműen bizonyította, hogy öntörvényű, saját útját járó alkotó. Napjainkban a könyvből a Magasiskola emelkedik ki, amely címével, immár mint önállósult fogalommal vált a Mészöly-próza egyik meghatározó darabjává, a szakirodalomban pedig a Jelentés öt egérről című elbeszélés vált mintaadó darabbá.