súgó szűrés
keresés

A falu rossza

Rendező
Tóth János, Pásztory M. Miklós
Bemutató
1916
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 10 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt, Gelencsér Gábor

Tóth János operatőr személyes hangú szerzői etűdjeiben, ahogy erről a Study (1974), a Study No. II (1975), a Mozikép (1976) és a Shine – Ragyogás (1982) tanúskodik, különös vonzalmat érzett a némafilm világa és technikája iránt. Utolsó, megvalósulatlanul maradt filmterve, a Veszendő varázs régi filmtekercsekből összeállított emlékműve lett volna a mozi kezdetének, amelynek során az alkotó e régi anyagok roncsoltságát is meg kívánta őrizni. A kilencvenes évektől, de még inkább az ezredfordulótól rendkívüli népszerűségnek örvendő found footage-technika ugyanis felveti az archív tekercsek restaurálásának problémáját: mennyire lehet megtisztítani a szalagot a rárakódott idő roncsolásától; a bemutathatóságuk érdekében milyen kiegészítések, pótlások engedhetők meg. Tóth János akkor szembesült ezzel a problémával, amikor a Veszendő varázs leállítása után más módon fordult a némafilmkorszakhoz: hatéves fáradságos munkával 1910-es évekbeli magyar filmekből úgynevezett rekreációkat készített. A falu rossza mellett Az obsitos (Balogh Béla, 1917) és az Elnémult harangok (Garas Márton, 1916) felújítása valósult meg ezen a módon, ám utóbbi már nem került közönség elé (a másik kettőt először az 1992-es 23. Magyar Filmszemlén mutatták be). Tóth János tehát nem egyszerűen restaurálta a kópiákat, hanem rekreálta a filmeket, ám ez archivátori körökben nem volt mindenki által elfogadott eljárás, miközben a filmkritikusok 1993-ban oklevéllel ismerték el teljesítményét, és a megrendelő, a Magyar Filmintézet korabeli igazgatója, Nemeskürty István is lelkes beszámolót írt az elért eredményről. Minderről Balogh Gyöngyi filmtörténész-archivátor tárgyszerűen így ír: „Tóth János operatőr […] tisztelettel viszonyult az eredeti művekhez, bár restaurálásait rekreációnak nevezte, az inzerteket újraírta, az eredetieket nem tartotta meg, és a film ritmusát átalakította. A végeredmény valamiféle átmenet az archeológiai restaurálás és a rekreáció között, s ha nem is lehet mindig egyetérteni megoldásaival, pozitívumként értékelendő, hogy hozzáférhetővé tette a közönség számára ma már vetíthetetlen formában (17,5 [mm]) fennmaradt filmeket.” Tóth Jánost valóban az vezette, hogy a mai néző számára is élvezhetővé tegye a filmeket. Ennek érdekében voltaképpen egykori kollégái társalkotójává vált – ezért is kerülhet a neve ezúttal egy 1916-ban bemutatott film rendezője mellé. Az viszont egészen bizonyos, hogy a magyar filmesek közül, ha valaki, akkor ő lehetett méltó erre a társalkotói szerepre. A folytatás, a magyar némafilmállomány megmentését célzó, nagyszabású Kép a sötétben elnevezésű terv végül, mint annyi minden más az életműben, megvalósulatlan
maradt.

A falu rossza Tóth János „alkotó restaurátori” közreműködése mellett is elsődlegesen Pásztor M. Miklós munkája, és a tízes évek korszakának terméke. A Tóth Ede 19. század utolsó harmadában sikeres népszínműve alapján készült film érzelmi konfliktusok bonyolult szövedékét ábrázolja. Középpontjában a nagytermészetű Göndör Sándor áll, aki reménytelenül szerelmes Feledy bíró nevelt lányába, Tercsibe, míg a bíró vér szerinti lánya, Boriska éppenséggel Sándorért epekedik. Hosszú utat kell megtenniük a hősöknek, amíg ez a komplex pszichológiai képlet megoldódik, és nem is feltétlenül hiteles – legalábbis dramaturgiailag – az útjuk, ám ~ kevéssé a cselekménybonyolítás és a hősábrázolás nívója miatt fontos film. Inkább a korban divatos – a természetellenesen széles mozdulatokkal telített – játékmódot kerülő színészi alakításai, a színvonalas közegábrázolása miatt (legyen szó falusi exteriőrökről vagy a Tisza-partról: Kőháti Zsolt szép elemzésben mutatta ki, hogy mely hazai festők munkássága ihlette ezeket a képeket).

A film formatechnikailag is különleges: e nemben felülmúlja a korabeli hazai művek átlagszínvonalát. Operatőre a magyar némafilm egyik legjelentősebb alakja, Zsitkovszky Béla, aki már A falu rossza előtt – 1915-ben – forgatott Simon Juditban, Mérei Adolf rendezésében bizonyította, hogy nem elégszik meg a színházszerűen steril képszerkesztéssel. Szép svenkkel veszi, amikor – mint az inzertben olvasható – „Tercsi elgyűrűzi magát”, azaz az eljegyzési mulatság sokadalmát, majd rögtön utána szűkszekondban Tercsi és Boriska kettősét, illetve szekondban Sándor és Tercsi párbeszédét, de a zárlatbeli nagy megbékélés jelenete is a totál–szekond-váltásokra épül. Egy alkalommal nagyközeli is szerepel a filmben: a Lajost, Tercsi férjét éjjel a szőlőben mutató jelenetben a zsebóra „premier plánja” tudósít a pontos időről. Mindazonáltal a plánvariációkra alapozó szerkesztésnél fontosabb a svenkek (oldal­irányú kameramozgatás) szerepe. A film második felétől a svenk úgyszólván struktúraképző technikává emelkedik, fokozatosan dinamizálja a filmképet. Kivált a szereplők népes táborából idővel kiemelkedő Sándor és Boriska kap dinamikus plánokat: svenk mutatja a Sándor után éjszaka kutakodó lányt, és ugyancsak svenk kíséri a kocsmából kapatosan távozó férfit. Svenkkel látni a falutól búcsúzó Sándort, az élettől búcsúzó Boriskát, de kettősük ladikútjának kezdetét és végét is.

A leletmentés izgalma és dicsősége mellett vajon miért lehet vonzó egy tízes években készült némafilm restaurálása a befutott, nagynevű filmkészítő számára? Az anyag és a médium szeretete mellett talán ez is az alkotás örömét nyújtja. Nemcsak a semmiből teremtés töltheti ki az ember szívét, hasonlóképpen nagyszerű érzés lehet életre kelteni a tetszhalottat. A falu rossza ráadásul nagyon szép, rejtett életenergiákat sugalló tetszhalott.

Irodalom

Balogh Gyöngyi: Az első magyar Jókai-film restaurálása. www.filmkultura.hu • Kőháti Zsolt: Tovamozduló ember tovamozduló világban. A magyar némafilm 1896–1931 között. Bp., 1996, Magyar Filmintézet. • Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja. Az obsitos; A falu rossza. Filmvilág, 1992. 5. sz. • Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket. Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával. Filmvilág, 1992. 5. sz. • Zsugán István: Magyar Atlantisz / Képek a sötétben. In A Magyarok Világszövetségének Évkönyve. Bp., 1994, Szindbád. Ld.: Zsugán István: Szubjektív magyar filmtörténet 1964–1994. Bp., 1994. Osiris–Századvég.