Eltüsszentett birodalom

A Rákosi–Gerő-korszakban a pártideológia áthatotta a történelmi-kosztümös filmeket (Nádasdy Kálmán – Ranódy László – Szemes Mihály: Föltámadott a tenger, 1953), a mesefilmeket (Nádasdy Kálmán – Ranódy László: Ludas Matyi, 1950) és az animációs filmeket (Macskássy Gyula – Fekete Edit: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, 1951). Látszólag jól illeszkedett a sorba a termelési filmek sztárja, Soós Imre főszereplésével készült az Eltüsszentett birodalom, ám Banovich Tamás éppen a diktatúra kritikáját fogalmazta meg parabolikus-allegorikus formában.

Nekeresd paranoid és zsarnoki uralkodója (Timár József) egy napon megfázással ébred, és elrendeli, hogy poroszlói vigyék hírül a népnek: tüsszentett, és aki nem hajlandó azt mondani, hogy „Adj’ Isten, egészségére!”, azt halálra ítélik. A király az irracionális intézkedésnek ellenszegülő udvari bölccsel (Makláry Zoltán) statuál példát, de akad még egy lázadó az országban, a varázsfuvolás juhász, aki „fegyvere” birtokában – és mert a zsarnok hét éve nem adta ki a juhászok járandóságát – nem áll kötélnek. A karhatalom képviselői be is viszik a várba, ám nem sejtik, hogy ezzel forradalmat idéznek elő.

A látványtervezőként is dolgozó Banovich Tamás a Rákosi-korszakban táncfilmeket készített, hogy ne kelljen sematikus termelési vagy kosztümös filmeket rendeznie. Eltüsszentett birodalom volt első nagyjátékfilmje, amely Török Tamás A csillagszemű juhász alapján írt 1953-as, azonos című színpadi meseelőadásának feldolgozása. A változtatások javával Török egyáltalán nem értett egyet, mivel ő Banovichcsal szemben nem a zsarnokság elleni parabolának szánta a mesét. A Sztálin halála utáni, illetve az 1956-os forradalmat megelőző, a kemény diktatúra legsötétebb éveihez képest szabadabb atmoszférájú időszakban történhetett meg, hogy a Dramaturgiai Tanács így is engedélyezte a forgatókönyvet. Bár volt egy 1956. december 20-i díszbemutató, az 1957. májusi mozipremiert követően eltávolították a filmplakátokat, és Eltüsszentett birodalom a korszak két másik, társadalomkritikus alkotásához hasonlóan (Várkonyi Zoltán: Keserű igazság 1956/1986, Kalmár László: A nagyrozsdási eset, 1957/1984) betiltásra került, alkotója pedig tíz évig nem rendezhetett nagyjátékfilmet.

Az Eltüsszentett birodalom csak látszólag gyerekmese, s már vizuális szinten, a rendező és Varga Mátyás látványtervező által kialakított díszletben is megjelenik a rendszerkritika. Szilágyi Gábor mutatott rá arra, mennyire éles a kontraszt a juhász természetes élettere, azaz a külsőben, eredeti helyszíneken forgatott jelenetek és a királyi udvar „groteszk és színes reneszánsz világa”, vagyis a hangsúlyosan mesterséges, maníros díszletben forgatott jelenetek között. A szabad természetben, a juhász kuckójánál Illés György operatőr átlós vagy horizontális kompozíciókkal dolgozott, így például a karaktereket egymás mellett, szemmagasságból fényképezte, ezzel is érzékeltetve egyenlőségüket. Ezzel szemben a díszletvilágban, az udvarban a vertikális, azaz a néző figyelmét például alsó gépállásokkal felfelé, az uralkodóra és udvartartására irányító kompozíciók a jellemzők, amelyek a zsarnokság alá-fölé rendelt osztályviszonyait hivatottak érzékeltetni. Illés például a királyt első feltűnésekor az ágyban fekve, a talpa felől fényképezte, így a szinte a nézőre nehezedő uralkodó egyszerre tűnik félelmetesnek és nevetségesnek.

„Ez a film ’56 »húzásában« készült. […] Abszolút politikai parabola volt” – emlékezett vissza a rendező, aki a film fejlesztése és forgatása alatt rendszeresen járt a forradalmi Petőfi Kör találkozóira. A nyitószekvenciában feltűnő birtokjelző tábla („Királyi terület! Itt minden TILOS”) és Gábor Miklós rendkívül ironikus narrá­ciója megalapozzák az Eltüsszentett birodalom szatirikus hangvételét, illetve határozottan utalnak arra, hogy ártatlan gyerekmesénél többet fog látni a néző. A mesélő következetesen végigvezeti a befogadót a beszédes nevű Nekeresden (avagy: ebbe az országba senki se jöjjön, ha jót akar magának) és a királyi váron. A narrátor ugyan egy tipikus mesemondó stílusában, eltúlzott kedvességgel adja elő szövegét, de a kamera nem mesébe illő dolgokat mutat (például a tömlöcöt a medvével, amely a „lázadókat” hivatott széttépni). A zsarnokság csak az előadásmód és a díszletek miatt nevetséges, lényegét tekintve ebben a történetben is szorongáskeltő. Akármennyire szánalmas is a rossz álmából ébredő, tüsszögő, majd saját főtitoknokjától (Apáthi Imre) is megijedő uralkodó, gyorsan megmutatkozik kegyetlensége az önkényes, halálos rendelet kiadásában és a bölcs kivégeztetésében. Az Eltüsszentett birodalom két-három évvel Sztálin halála után készült, így az sem véletlen, hogy a zsarnokot játszó Timár Józsefnek látványos, erőteljes bajuszt ragasztottak, amely emlékeztet a szovjet diktátoréra. Zsarnoki rendszere is megidézi a birodalomméretű, Kelet-Közép-Európát uraló Szovjetuniót, ahol Sztálin alatt a vezetőség köreiben is paranoid hangulat uralkodott a bármilyen gyanús elemre lecsapó titkosrendőrség (vö. aki nem mondja, hogy „egészségére”), a koncepciós perek és a „tisztogatások” miatt (vö. bárkit tömlöcbe, a medve elé vetnek, aki ellenszegül a király abszurd rendeletének). Ezek a párhuzamok és a juhász filmvégi „forradalma” (a varázsfuvolájával megtáncoltatja az elnyomó rezsim tagjait, így a királyt, aki saját „feneketlen kútjába” esik tánc közben), valamint a már említett birtokjelző táblán az új felirat – „A zsarnokságnak vége” – vívhatták ki a formálódó új diktatórikus rendszer cenzorainak haragját. Az Eltüsszentett birodalom még túl közel volt a 1956. november 4-én vérbe fojtott forradalomhoz, bár a Kádár-korszak kultúrpolitikusai később sem tűrték, ha a filmkészítők szatirikus hangnemben kritizálták a kemény diktatúrát, elég csak A tanú (Bacsó Péter, 1969/1979) és a Bástyasétány hetvennégy (Gazdag Gyula, 1974/1984) betiltására gondolni.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala