súgó szűrés
keresés

A nagyrozsdási eset

Rendező
Kalmár László
Bemutató
1984.11.15.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 46 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

Az 1956-os forradalom utáni kádári megtorlás és restauráció alapvetően hat az évtized végének magyar filmjére. Szűkül az alkotók mozgástere, erősödik a külső és a belső cenzúra. Utóbbit mindenekelőtt a szinkronidejű filmek mennyiségének csökkenése és a múltban játszódók számának megnövekedése jelzi: az alkotók mintha menekülnének a jelen vizsgálatától.

A legszigorúbb büntetés, amely egy filmet érhet, a betiltás, és a forradalmat követően számos mű jut erre a sorsra. A teljes magyar filmtörténetben egyedülálló az 1956–1957-es év tiltás-sorozata: vannak filmek, amelyek eljutnak ugyan a bemutatóig, de néhány hét után leveszik a műsorról (Máriássy Félix: Külvárosi legenda, 1957), mások viszont évekre, évtizedekre dobozba kerülnek. Az Eltüsszentett birodalom (Banovich Tamás, 1956) 1990-ig, a Keserű igazság (Várkonyi Zoltán, 1956) 1986-ig, A nagyrozsdási eset pedig 1984-ig nem vetíthető, illetve évekre dobozba zárnak két másik filmet is (Fábri Zoltán: Bolond április, 1957; Apáthi Imre: Játék a szerelemmel, 1957), mert a főszerepet a forradalomban „kompromittálódott” Mensáros László játssza bennük. Az új hatalom – mint a diktatúrákban lenni szokott – kivételesen érzékeny a humorra, illetve a humort társadalomkritikus művekben kamatoztató szatírákra, ennek a kárvallottja az Eltüsszentett birodalom és A nagyrozsdási eset is. Pedig ezek a filmek – kivált utóbbi –, ha kényes témákat érintenek is, mai szemmel nézve nem tűnnek annyira szókimondónak vagy kritikusnak.

Éppen ezért Kalmár László (1900–1980) vélhetően álmában sem gondolta, hogy A nagyrozsdási eset a betiltásig juthat. Kalmár a negyvenes évek egyik legkiválóbb és legtöbbet foglalkoztatott, 1939 és 1944 között másfél tucat filmet jegyző rendezője volt, egyaránt mestere a vígjátéknak (Sziámi macska, 1943), a tragikus románcnak (Halálos tavasz, 1939), a melodrámának (Dankó Pista, 1940; Fekete hajnal, 1943). Szakértelmére az új politikai rendszernek is szüksége volt, ezért nem diszkriminálta őt, és 1951-ben lehetőséget kínált számára, hogy leforgassa a nagy sikerű Dérynét, a következő évben pedig Kossuth-díjat adományozott neki. Ezután egy kisebb szuperprodukció, az ötmillió nézőt produkáló operettfilm, a Gábor diák (1955) következett Kalmár pályáján, amely után joggal vélhette úgy, hogy akár érzékenyebb témákhoz is hozzányúlhat.

A nagyrozsdási eset cselekménye 1952-ben játszódik. Barka Sándor (Páger Antal) borellenőr Nagyrozsdásra érkezik, ahol miniszternek, ráadásul a fürdő renitens masszőrje barátjának hiszik. Ezután Barka a közeli Kisrozsdásra távozik, egy felbolydult Nagyrozsdást hagyva maga mögött. A fürdő üzemeltetői mindenben igyekeznek a masszőr kedvére tenni, aki ebben a helyzetben elérkezettnek látja az időt arra, hogy teljesítse menyasszonya régi vágyát, miszerint a nők is használhassák a fürdőt. A korrupt és arrogáns antagonisták mintegy önmaguktól – az állítólagos miniszter tevékeny részvétele nélkül – lelepleződnek, a béke helyreáll.

A nagyrozsdási eset egyrészt a hetvenes évekbeli magyar szatírák előképe, másrészt a Horthy-korszak vígjátékainak örököse. Utóbbiakhoz annyira kötődik, hogy egy konkrét mintája is akad, Bánky Viktortól A miniszter barátja (1939), amelyben a véletlenek együttállása folytán az állástalan vegyészmérnököt a nagyhatalmú miniszter jobbkezének hiszik, mire megnyílik az érvényesülés lehetősége előtte. Nemcsak Kalmár személye és a megidézett műfaj, de Páger Antal feltűnése is az 1945 előtti filmek emlékét hívja elő. A nagyrozsdási eset különlegessége Páger visszatérése a magyar filmbe. A Horthy-korszak egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze évtizedes emigrációja (ausztriai, franciaországi, argentínai távolléte) után tűnik fel ismét hazai mozifilmben, és finom önreflexív geg Kalmár részéről, hogy olyan karaktert alakít, aki hosszú idő után fantomként tér haza a szülőföldjére, ahol senki nem ismeri fel őt. A film reflexív jellegét elmélyíti, hogy A miniszter barátjában szintén Páger alakítja az akarata ellenére hamis identitást felvevő figurát.

A nagyrozsdási eset ugyan érzékeny témákat is érint – terítékre kerül sajtócenzúra, nepotizmus, korrupció –, a film kritikai jellege azonban nem ezek megmutatásában áll. Még csak nem is a hatalom birtokosainak rajzában (a tanácselnök figurája kifejezetten rokonszenves, és csupán a fürdő maszekoló – saját zsebükre dolgozó – vezetői igazán visszataszítóak), sokkal inkább a cselekmény jelentésében. Végeredményben a történetnek legalább két tanulsága van. Az egyik, hogy az igazságot lehetetlen elrejteni, az mindenképpen felszínre jut (ezt az üzenetet magára nézve igen kellemetlennek találhatta a forradalmat frissiben leverő kádárista garnitúra), a másik, hogy az igazság mintegy magától, azaz a hatalmasok közbenjárása nélkül is kiderülhet (hatalmasokra ekképpen tehát nincs is szükség).

Bármennyire markánsak ezek a tézisek, A nagyrozsdási eset kritikai éle napjainkra tompult. A hatalom működésének irracionalitását mai szemmel nézve inkább tükrözi az, ahogyan a filmet kezelték, semmint az, ami a filmben benne van. A nagyrozsdási eset huszonhét évre került dobozba, pedig korántsem olyan „gyilkos” szatíra, mint amennyire azt a betiltás ténye sugallja. Sőt: a kádári rezsim akár a saját népszerűsítésére is felhasználhatta volna, hangsúlyozva, hogy a bemutatott események az immáron meghaladott múlthoz (a Rákosi-rendszerhez) tartoznak. Nem éltek ezzel a lehetőséggel. A nagyrozsdási eset így A tanú (1969/1979) előképeként értelmezhető, hiszen Bacsó Péter szatírája is szemlélhető a kádárizmus legitimálásaként – mégis tíz évre betiltották a kádárizmusban.

Irodalom

Boronyák Rita, Díszvetítés, avagy a filmgyártás vége. Rendezőportrék: Kalmár László, Filmtett.ro, https://www.filmtett.ro/cikk/2123/rendezoportrek-kalmar-laszlo (Utolsó letöltés: 2019. 09. 20.)