Évforduló

Legyen mégoly sikeres egy vígjátékrendező a harmincas évek magyar filmjében, nem elégszik meg az egyműfajisággal: reper­toárját színesíteni igyekszik. A Hyppolit, a lakáj (1931) alkotója, Székely István többször elkirándul a melodráma felé (legsikeresebben a Café Moszkvával [1936]), és hasonlóképpen tesz a Meseautó (1934), a Címzett ismeretlen (1935), A csúnya lány (1935) ünnepelt direktora, Gaál Béla is. Előbb elkészíti a Budai cukrászdát (1935), amely a vígjátéké mellett már a melodráma­műfaj koordinátarendszerébe is belehelyezhető, utána Jókai-adaptációkkal (Az új földesúr, 1935; Az aranyember, 1936) próbál pár lépést hátrálni a komédiazsánertől. Majd következik az Évforduló, a Café Moszkvával együtt az 1939 és 1944 közé eső filmtörténeti periódust, „a melodráma korát” felvezető, előlegező produkciók legfontosabbika.

Gergely Péter orvost lefoglalja a munkája, így csaknem elfeledkezik második házassági évfordulójának megünnepléséről feleségével, Máriával. Nem elég, hogy késve ér haza, de amikor végre megkezdené nejével az ünneplést, telefonon beteghez hívják. Amint Péter elrobog, Mária is kap egy hívást: férje nem beteghez ment, mondja a titokzatos telefonáló, hanem a szeretőjéhez. Mária a megadott címen in flagranti kapja Pétert. Amaz hiába bizonygatja, hogy nem ismeri a nyakába csimpaszkodó nőt, Mária beadja a váló­keresetet, majd a családi baráttal, Máthé ügyvéddel tervezi új házasságát. Péter öngyilkosságot követ el, de megmentik, a lelkifurdalásos Mária asszisztenciája mellett rövid távú memóriáját vesztve lábadozik. Úgy fest, valóban ártatlan, konspiráció áldozata: titokzatos erő ver éket Mária és közé.

A dramaturgia több ponton csikorgó, és egyes cselekményelemek kiagyaltnak tűnnek: ilyen az összeesküvés leleplezésében Gergely Péternek segítő hírlapíró véletlenszerű megjelenése a történetben, de ilyen Mária kétszeres pálfordulása is (hirtelen felindulásból elhagyja férjét, majd gyorsan visszatér hozzá), nem beszélve a happy endről. A film végi kutakodás Péter elveszett emlékei után úgyszintén problematikus, hiszen komoly dramaturgiai tétje nincs, hatástörténeti aspektusból mégis fontos ez a jelenet: az egyetemes filmtörténeti avantgárdot igen, de a játékfilmeket ekkoriban még nem érte el a pszichoanalízis inspirációja. Gaál műve után fél évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy megjelenjen a filmtörténetben az úgynevezett amnéziathriller, amelyben a hős gyilkos utáni nyomozása összekapcsolódik a saját lelke mélyrétegeibe és emlékei labirintusába vezető utazással (Jack Hively: A végzet utcája [Street of Chance, 1942]; Alfred Hitchcock: Bűvölet [Spellbound, 1945]).

Bár a veszélyeztetettség-motívum a thril­ler felé viszi Gaál művét, a férfialak dez­orientálódása, fokozódó passzivizáló­dása noirszerű, „noirszenzibilis” elem. Számos későbbi film noirban találkozni majd a körülmények szerencsétlen alakulása, továbbá egy számító bestia (aki szintén megvan itt: Péter állítólagos szeretője) és persze saját gyarlóságai miatt életenergiáit vesztett férfivel, akinek kifordul a lába alól a világ, és csak órákra-percekre van a haláltól (Billy Wilder: Kettős kárigény [Double indemnity, 1944]; Rudolph Maté: Holtan érkezett [D.O.A., 1949]). Az elbeszélés közepén Gergely Péter bolyongását és lelki lejtmenetét nyolc percbe foglalva látni, a hős tehát a játékidő közel tizedében flörtöl a halállal, közben – mint a noirokban lenni szokott – végig fény és árnyék harca kíséri. (Az operatőr ’45 előtti magyar film egyik legjelentősebb alakja, Eiben István.)

Az Évforduló azt demonstrálja, hogy a magyar hangosfilm kezdi levetkőzni a kényesebb témákat illető prüdériáját: az ágyjelenet pikáns tematikus újítás. Balogh Gyöngyi és Király Jenő hívja fel rá a figyelmet, hogy korábbi hangosfilmjeinkben nem az ágy, hanem a lakás volt a szeretők közös tere, az egyesülés színhelye (A csúnya lány; Székely István: Ida regénye, 1934; Vajda László: Ember a híd alatt, 1936), az Évfordulóval viszont felzárkózunk a világfilmhez. „Most születik meg az ágy mitológiája” – mondja Balogh és Király, ráadásul úgy – tehetjük hozzá –, hogy rögtön kritikusan ábrázolódik. Hiszen még a pillanat boldogságát sem nyújtja, helyette vért és könnyeket ígér, hosszú gyötrelmet gerjeszt.

Újszerű elem a válás tematizálása is: az Évforduló röviddel A csúnya lány után a második magyar film, amelyben a válás kulcsmotívum. A további hívószavak: depresszió, öngyilkossági kísérlet, hűtlenség – olyan témák, amelyek Gaál előtt nemigen kerültek elő magyar (hangos)filmben. Meglepő továbbá a szerelemkép kritikája: Máthé ügyvéd szerelmi tébolytól szenved, Péter és Mária pedig érzelmi aszinkronitásban él együtt. Szerelmük az első igazi próbát sem éli túl; a férfi bűne, hogy kívül van a párkapcsolati jelenen (előbb „lekési” a házassági évforduló ünneplését, majd idő előtt távozik róla), a nőé, hogy képtelen hinni férjének: nincs bizalma a jövőben. A szerelemkép efféle újrahangolása – a váltást a film közepén felhangzó sanzon, Somlyó Zoltán megzenésített verse summázza – a happy enddel együtt is durván ellentétes a harmincas évek hazai glamúrfilmjének értékstruktúrájával.

Az ilyesféle szemléletet a korabeli közönség nem értékelte, elfordult a filmtől. Az Évforduló fogadtatása és megítélése ellentmondásos volt. Egyesek a franciás elitfilm középszerű imitációjának tartották, míg maga Gaál Béla a legsikerültebb munkájának vélte, talán mert magasművészeti kvalitásokat sejtet, illetve akart sejteni benne. Kudarca ugyanakkor arra intette, hogy ne folytassa a megkezdett utat, így visszatért a vígjátékokhoz (Pesti mese, 1937; Maga lesz a férjem, 1938).