Ismeretlen ellenfél

A thriller az egyetemes filmtörténet egyik sikerműfaja, amelynek már a húszas-harmincas években megszülettek az első klasszikus darabjai, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Nálunk ellenben méltatlanul alulreprezentált ez a zsáner, alig néhány ilyen film készült mindmáig. Egyes vélemények szerint csupán a hetvenes–nyolcvanas években mutatkozott meg a magyar thriller Fazekas Lajos 1977-es tévéfilmjével, a Defekttel, Dobray György 1980-as Az áldozatával és Tímár Péter 1989-es Mielőtt befejezi röptét a denevér című munkájával, alaposabban megszemlélve azonban találni néhány korábbi példát is. A harmincas–negyvenes évek fordulóján a világháborús helyzetben megjelenő kém-, illetve szabotázstematika a thrillerműfaj után kiáltott, és ezt olyan alkotók vették észre, illetve használták ki, mint Tóth Endre (Toprini nász, 1939), Radványi Géza (Európa nem válaszol, 1941), Rodriguez Endre (Ismeretlen ellenfél, 1940, Akit elkap az ár, 1941, Machita, 1944), Martonffy Emil (Szabotázs, 1942), László István (Magyar sasok, 1943). A kém- és szabotázstematika felértékelődése mindazonáltal önmagában nem eredményezte a magyar thriller megszületését, a műfaj ugyanis sokszor nem „tiszta” formában, hanem meggyengített thrillpotenciállal mutatkozott. Elsősorban azért, mert a bűntény és a bűnelkövetés motívuma alárendelődött a szerelmi konfliktusoknak: a Toprini nászban talán kevésbé, az Európa nem válaszolban, a Machitában, az Akit elkap az árban, a Magyar sasokban inkább. Már a harmincas évek legtöbb hazai bűnügyi filmes próbálkozásának is ez volt a nagy problémája: amikor megjelent a bűntény és a nyomozásnarratíva, mindkettő a vígjátéki vagy melodramatikus konfliktus függeléke és/vagy katalizátora volt csupán.

Mindennek tükrében joggal tekinthető különlegesnek az Ismeretlen ellenfél, Rodriguez Endrétől és Martonffy Emil Szabotázsa, hiszen mindkettő szakítani igyekszik ezzel a gyakorlattal. Tartalmazzák továbbá a (kém)thriller legfontosabb tematikai elemeit (veszélyeztetett hős, modern technikai környezet, csavaros bűnügyi szál, akciók, köztük autós üldözés), ráadásul alkotóik nem spórolják ki a gyilkosságot sem a cselekményből. Mindez evidenciának tetszik egy thriller – sőt, csaknem bármilyen bűnügyi film – esetében, Rodriguez és Martonffy elődei, azaz a harmincas évek magyar filmrendezői számára azonban korántsem volt az. Király Jenő nem véletlenül nevezte a harmincas évek bűnügyi próbálkozásait, a hullát a cselekményből kihagyó kísérleteket „szégyenlős bűnfilmnek” (Székely István: A repülő arany, 1932, Lázár Lajos: Kísértetek vonata, 1933, Bárdos Artúr: Én voltam, 1936).

A legújabb magyar repülőgépfejlesztés tervei iránti hajsza történetét bemutató Ismeretlen ellenfélben a thrillerek tematikai jegyeinek arzenálja csaknem teljes, a műfajban rendre feltűnő, a bűnelkövetéssel tévesen megvádolt karakter hiányzik csupán („wrong man”-formula). Ugyan egyes jelenetek bírnak némi vígjátéki ízzel, továbbá a szerelmi szál sem marad el, ezek sok más korabeli kémtematikájú hazai filmekkel szemben nem függetlenednek a bűnügyi narratívától, hanem beleágyazódnak abba. Rodriguez Endre érdeme továbbá, hogy nemcsak a tematikával, hanem a formával is adózik a thrillerműfajnak, és rendre él bizonyos markáns stílusjellemzőkkel, elsősorban fény–árnyék-effektusokkal. Összességében viszont ront a mérlegen, hogy a film nyilvánvalóan a háborús hisztériakeltést szolgálja, következésképpen nagy a propagandatöltete. Elég mindössze arra utalni, hogy – úgy tűnik – az Ismeretlen ellenfél a legelső magyar film, amelyben propagandisztikus éllel elhangzik a később – filmekben is, filmeken kívül is – sajnálatosan nagy karriert befutott „éberség” szó.

Csakúgy, mint az Ismeretlen ellenfélben, a szerelmi szál Martonffy Emil Szabotázsában is beleágyazódik a bűnügyi tematikába. A sok elemében az ötvenes évek szabotázsfilmjeit előlegező film egy fegyvergyárban végrehajtott merényletsorozatról mesél, és minden együtt van benne a thriller alapvető tematikus elemei közül, még a „wrong man”-formula sem hiányzik. A Szabotázs különlegessége emellett, hogy az antagonista tébolyának jelzésével, kivált azzal a jelenettel, amelyben a Kiss Ferenc által alakított figura hideglelősen hajtogatja a „szabotázs” szót, a pszichothriller alműfaját is megidézi, amely ekkoriban még ki sem alakult igazán a világfilmben, csak egyes elemei mutatkoztak itt-ott (Fritz Lang: M – Egy város keresi a gyilkost, 1931).

Az Ismeretlen ellenfél és a Szabotázs egyaránt a hazai thriller origójának tekinthető, ekkép­pen a magyar műfajfilmek történetéb­en kétségtelenül fontos a pozíciójuk. De egyik sem „hibátlan” thriller, elsősorban azért, mert a bűnügyi konfliktus kifejtése nem sikerült az alkotóknak maradéktalanul. Rodriguez és Martonffy is részben felmenti az anta­gonista alkutyákat, amikor tetteiket kényszerítéssel, illetve megzsarolásukkal magyarázza, márpedig az antagonisták bűnösségének relativizálásával éppenséggel vissza­vesznek a thrillermotivikából, tompítják a konfliktusok élét. A filmek hatástörténete is ellentmondásos. Kém- és szabotázstematikájuk, szemléletük, propagandisztikus jellegük, átideologizáltságuk az ötvenes évek úgynevezett termelési filmjeibe öröklődött, így a hazai mozgóképtörténet egyik mélypontját jelentő korszakhoz szolgáltak nem kevés inspirációval.