Tiszavirág

Az 1945 előtti magyar hangosfilmek alkotói között kevés olyan akad, aki művészi igényű produkció készítésében gondolkodik: a harmincas évekből elsősorban Fejős Pál (Tavaszi zápor, 1932, Ítél a Balaton, 1933), a negyvenes évtized elejéről Szőts István (Emberek a havason, 1943) említhető. Hozzájuk csatlakozik Bolváry Géza egyetlen magyar hangosfilmjével. A Tiszavirág miliője – csakúgy, mint a Tavaszi záporé, az Emberek a havason-é – a népi közeg, Bolváry a történetekbe beleszövi a magyar nép folklórjának elemeit, legendáit, szokásait. A Tiszavirág szélesebb közönség előtti sikerének oka azonban nem igazán ez, inkább a megkapó és fordulatos történet, amelynek középpontjában érdekes-izgalmas szerelmi sokszög áll, ráadásul a szívbéli konfliktusokat gyilkosságba torkolló bűnügyi szál erősíti. A magyar filmgyártás ez idő tájt erősen sztárcentrikus, éppen ezért Bolváry a női főszerepet nem kisebb színésznőre bízza, mint a közönségkedvenc Tolnay Klárira. A Tiszavirág művészi igényesség és színvonalas szórakoztatás ragyogó elegye.

A színészként és rendezőként egy­aránt működő – Bécsben, Berlinben és Buda­pes­ten is tevékenykedő – Bolváry hazai némafilmjei közül egyedül az 1924-es Egy fiú­nak a fele maradt fenn. A Tiszavirágot két verzióban (magyarul és németül) forgatta. Michael Zorn regényét Bibó Lajos írta filmre. A melodramatikus történet egy Tisza-parti halászfaluban játszódik. Itt él Aracsi Sándor (Juhász József) és neje, Julis (Tolnay Klári) egymástól elhide­gülve. A hűtlen férj cigány szeretőjét látogatja, az asszony már beletörődött sorsába. Ebbe a közegbe érkezik meg Rostás Péter (Lehotay Árpád), az országutak vándora, akit a Tisza partján hátba szúrnak. A kést azonban nem neki, az életében először erre tévedő idegennek szánták, hanem Aracsinak, aki nem sokkal később már nem ússza meg: egy éjjel holtan találják. Péterre terelődik a gyanú, aki időközben egyre erőteljesebben vonzódik Aracsi feleségéhez, Julishoz.

A filmnek több tematikai és stiláris nóvuma is van. A gyilkosságmotívum az 1939 előtti magyar filmben nagyon ritka – 1939 és 1945 között sem gyakori –, különös, de még a bűnügyi tematikákból is jobbára hiányzik, lásd például Székely István A repülő arany (1932), Lázár Lajos Kísértetek vonata (1933) vagy Bárdos Artúr Én voltam (1936) című munkáját. Különlegességet jelent az is, hogy – szemben a korabeli hazai filmek zömével – a Tiszavirág középpontjában nem polgárok vagy arisztokraták, hanem parasztemberek állnak, továbbá a külső felvételek nagy száma is speciálisnak mondható. Sok jelenetet eredeti helyszíneken – a Tisza mentén, Szeged és Hódmezővásárhely környékén – forgattak: a kamera mögött a kiváló operatőr, Werner Brandes állt, a gyártásvezető a hamarosan a korszak legjelentősebb rendezői hazai közé emelkedő Hamza D. Ákos volt. A film képi világán a két évvel korábban készült, Georg Höllering által jegyzett, impresszív kompozíciókban gazdag Hortobágy (1937) hatása is érzékelhető. A Tiszavirág értékei ekképpen a remekbe szabott plein air felvételek és a parasztság életét, illetve a korabeli folklórt bemutató pillanatok. A film éke az egyszerű emberek életébe bevezető hortobágyi jelenet. Hasonlóan az egyszerű emberek világába enged bepillantást a film esti epizódja, melyben a halászok a tábortűznél nótáznak, eredetlegendákat mesélnek egymásnak. Igazán realista, életszagú lett a kocsmai epizód is, cigányzenekari muzsikával, a népviseletet öltő parasztok csárdás táncával. A filmben elhangzó tiszai dallamok népi gyökerekből táplálkoznak („Vizét a Tiszának, aki egyszer issza, vágyik annak szíve ide vissza.”).

A film kópiái a negyvenes években elkallódtak, megsemmisültek. A Filmarchívum 1957-es alapításakor csupán a néma kameranegatív került a gyűjteménybe. Az 1980-as évek végén előkerült egy rossz minőségű, hiányos, 16 mm-es kópia. Ennek, illetve a német verziónak a zenei anyagával tervezték elkészíteni a film hangjának restaurálását. A még így is hiányos hangsáv 1997-ben vált teljessé, amikor utószinkronnal pótolták a szereplők hiányzó szavait, minden szótagot megmentve az eredetiből. A három különböző forrásból összeállított hang csak a digitális technika fejlődésével vált ismét élvezhetővé és érthetővé. Az utószinkron külön érdekessége, hogy készültekor még élt a női főszereplő Tolnay Klári, aki vállalta, hogy részt vesz a munkában, és hiányzó szövegrészeit pótolja. Ezt sokak hibának róhatják fel, hiszen a nyolcvanhárom éves színésznő hangja elüt a huszonnégy éves Tolnay Klári hangjától. Mindazonáltal kulturális leletmentés történt, hiszen így szólalhatott meg ismét Bolváry Géza egyetlen magyar hangosfilmje.