A tanítványok

Bereményi Géza íróként és dalszövegíróként, Cseh Tamás szerzőtársaként már országosan ismert alkotó, a Kádár-rendszer hétköznapi életvilágának népszerű költője, amikor közel negyven évesen megrendezi első filmjét, A tanítványokat. Rendezői diploma nélkül készíti játékfilmjét, ugyanakkor szerzett már tapasztalatot szinkrondramaturgként, és keresett forgatókönyvíróként jegyez olyan jelentős filmeket, mint a Veri az ördög a feleségét (András Ferenc, 1977), a Megáll az idő (Gothár Péter, 1982), A nagy generáció (András Ferenc, 1985). Filmkészítőként mindenekelőtt a magyar történelem foglalkoztatja (kivétel a színházi hakni világát bemutató Turné [1993]). A tanítványok a második világháború előestéjén, az Eldorádó (1988) a világháború végétől 1956-ig, a Szabadság tér 56 (1997) a forradalom napjaiban játszódik, míg A Hídember (2002) a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István életének epizódjain keresztül ábrázolja a reformkort. Bereményit azonban sohasem önmagában a történelmi korszak, hanem hőseinek az adott rendszerhez való viszonya érdekli: reformerek, forradalmárok és öntörvényű kívülállók kudarcait beszéli el.

A kor, amelyet A tanítványok megidéz, az 1930-as évek vége, a főszereplő Fehér József (Eperjes Károly), a tehetséges, de szegény parasztfiú ekkor érkezik falujából Budapestre, hogy beiratkozzon a Pázmány egyetemre. Itt csatlakozik Magyary Zoltán (Gelley Kornél) professzor közigazgatást racionalizáló technokrata-tudós csoportjához. Az ő ajánlásával jövedelemszerzés céljából kerül instruktornak a züllött életet élő, dologtalan „Gráf Alex” (Cserhalmi György) mellé, s bár a tanítására soha nem kerül sor, betekintést nyerhet az arisztokrácia számára fényévnyire lévő világába. A játékidő felétől a film időnként átlép a jelenbe, a késő Kádár-rendszer szürke világába. A már nyugdíjas József egy lakótelepi panellakásban él, itt látogatja meg céltalanul tengő-lengő fia. A jelen és múlt idejű jelenetek több mint négy évtizedes időugrása, a nagyvárosi élet zsúfolt, sivár színterei és magányos lakói érzékeltetik, mivé lesznek a világ-, de legalábbis az országmegváltó tervek: nyoma sincs a háború előtti évek reformtörekvéseinek, sőt az elkötelezett tudósokra sem emlékezik már senki.

A Magyary-tanítvány Szaniszló József emlékiratai alapján készült film valós személyeket vonultat fel, s a két háború közti Magyarország fontos társadalmi problémáit állítja középpontba a múltjának romjain pózoló úri osztálytól a parasztság helyzetéig. A cselekmény Magyary Zoltán, a közigazgatás-tudomány nemzetközileg is jelentős képviselőjének tevékenysége köré szerveződik. A megszállott tudósként ábrázolt Magyary az erős végrehajtó hatalom ideáját képviseli, felfogása szerint a közigazgatás számítások és mérések alapján végzett mérnöki munka. A magyar nemzet és a köz érdekeit tartja szem előtt, s ha céljai eléréséért szükségesnek látja, kiszolgálja a német birodalmi rendszer érdekeit is. Mellette fontos szerepet kap a Magyaryval részben szembenálló, a reformer tudósok és a szűk­látókörű arisztokrácia között őrlődő gróf Teleki Pál (Rajhona Ádám) kultuszminiszter és miniszterelnök, valamint Kovács Imre, a két háború közötti népi mozgalom radikális alakja, falukutató, aki a filmben Török Imre (Balkay Géza) néven szerepel.

A tanítványok – bár alapos kutatómunkára épül, és a háború előtti évek valóságából építkezik – korántsem a történelmi tények száraz bemutatása, épp ellenkezőleg: Bereményi az elsőfilmes rendező művészi invenciójával és lendületével beszéli el történetét. A kor Budapestjének hangulatát archív felvételek idézik meg, Kardos Sándor operatőr remekül dolgozza össze a régi híradók anyagát a nagyváros forgatagában idegenül csetlő-botló parasztfiú felvételeivel. A cselekményvilág hitelességét növeli, s az alkotók egyúttal a magyar filmművészet korai remeke előtt tisztelegnek, amikor a főszereplőt alakító Eperjes Károlyt Szőts István Emberek a havason (1943) című filmjének híres vonatjelenetébe is „beleforgatják”. Valóságos esemény a film kulcsjelenete, a Magyary és munkatársai által szervezett közigazgatási kiállítás, amely az arisztokráciát és a vezető politikusokat szembesítette a grófok és bárók országának siralmas és reformokat igénylő helyzetével. Mindez a filmben izgalmas látványként jelenik meg: Pauer Gyula díszlettervező víziója a közigazgatás technokrata műhelyéről és a kiállítás tereiről mintha utópikus társadalmi közegbe vezetné a nézőt. A kiváló színészi alakítások között is kiemelkedő Eperjes Károly teljesítménye, aki egyedülálló módon három szerepben jelenik meg: ő alakítja a dacos és csökönyös, fiatalon még kiforratlan parasztfiút, Fehér Józsefet, valamint Fehér fiát a nyolcvanas években, akit ekkor már id. Eperjes Károly formál meg, de Eperjes adja hozzá a hangját.

A tanítványokat a magyar társadalomjavító kísérletek bukásának példázataként is nézhetjük. Miért nem jön létre mesterek és tanítványok között tudást és értékeket továbbadó kapcsolat? Megakadályozza politika és történelem, mint Magyary „mester” és tanítványai esetében; lehetetlenné teszi a társadalmi státuszok különbsége, mint gróf Alex és a parasztfiúból lett „mester” viszonyában; vagy egyszerűen igény sincs rá, mint azt idős Fehér József és léha fia kapcsolata mutatja: az ország modernizációja iránt teljességgel közömbös ifjú nemzedék tagjából nem lesz tanítvány.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala