Ismeri a szandi mandit?

Nincs annál izgalmasabb, mint amikor egy debütáló rendező a filmformával játszik: sutba hajítja a konvenciókat, újratervezi a filmszerkezet paneljeit, rendhagyó szerkezetet épít. A vegyészmérnökből rendezővé vált, a főiskolán 1964-ben végzett Gyarmathy Lívia férjével, Böszörményi Gézával közösen írt debütfilmje ilyen: a klasszikus parancsolatokat bátran hanyagolja, bónuszként pedig a hangvétele friss, üdítő. Az Ismeri a szandi mandit? egy vegyészüzemben játszódik, illetve itt kezdődik, ahol a seregnyi munkatárs és beosztott kizárólag felesleges tevékenységekkel múlatja az időt. Semmit sem termelnek, de azt nagyon profin teszik. Mint Galsai Pongrác írja korabeli kritikájában: „[E]gy nemlétező gyárban […] a valóságos gyárak teljes apparátusával, gép-, cső- és adminisztrációs rendszerével […] a Semmit darabolják, finomítják, porítják s rakják ládába. Méghozzá hatalmas szakértelemmel és buzgalommal.” Mindez nyilvánvalóan az ötvenes évek elején szériában gyártott termelési filmek karikírozása, azonban a rendező nem áll meg egy rossz emlékű filmtípus parodizálásánál. Nem a termelési filmeket, hanem a létező szocializmust fricskázza.

Miután megismerjük a professzionálisan diszfunkcionális gyárat, megnézzük, hogy mi történik – illetve mi nem történik – a kerítésen kívül. Ugyanaz – vagy valami nagyon hasonló – nem történik: a pótcselekvések uralta kisvilágból egy ugyanilyen nagyvilágba jutunk, kóborló alakok közé, ahol a percek és az órák úgyannyira tét, értelem, haszon nélküliek, mint bent voltak. Ahol vodkával vizezik a sört, ahol az udvarlás az árnyékszék árnyékában folyik, ahol a dobos parizert majszolva löki a tempót az üzemi tangóhoz (Juli [Schütz Ila] és Olajos [Sztankay István] kettőse a magyar filmtörténet egyik legemlékezetesebb táncjelenetét produkálja).

Az Ismeri a szandi mandit? inspirációs bázisa igen nagy: alkotóit a szocialista tömegfilm legalpáribb változatát jelentő termelési filmek mellett minőségi európai művészfilmek ihlették meg. Legkésőbb a cseh újhullám óta tudjuk: a nihil is – kivált, ha kedélyes – lehet kacagtató és mulatságos. Az Ismeri a szandi mandit? a szocializmus végállapotát groteszk keretben mutató szemlélete miatt egyes cseh művekkel, mindenekelőtt Miloš Forman (Tűz van, babám! [Hoří, má panenko, 1967]), illetve Ivan Passer (Intim megvilágításban [Intimní osvětlení, 1965]) munkáival rokon. Másrészt Gyarmathy Lívia filmje Jacques Tati (Nagybácsim [Mon oncle, 1958], Playtime [Playtime, 1967]) műveihez is kapcsolódik. A francia mestert idézi a burleszkszerű, megannyi apró gegre felhúzott, ugyanakkor erősen epizodikus és lelassított cselekmény mellett a hangsáv szerkezete, főként az üzemi részekben: a fújtató, kerregő, csattogó gépek zajszimfóniája.

Az elbeszélés leíró jellegű, hiányzik a centrális probléma, amelynek megoldásáról szól(na) a film, és nincsenek dramaturgiai csúcspontok sem. A szerkezet különösségének, különcségének eredője egyrészt a széles társadalmi tabló felfestése (a sok szereplő bemutatása sokszálú cselekményt szül), másrészt a modern művészfilm ihletése. A csúcspontok nélküli szerkezet egy csúcspontok – „fontosságok” – nélküli világot épít: ekképpen a struktúra már önmagában, azaz a tartalmi elemektől úgyszólván függetlenül a szocializmus kritikáját adja meg. Még ha itt-ott porszemek is kerülnek a gépezetbe – egyes pontokon a cselekmény fellazításának programja érdektelenségbe futó jeleneteket szül –, az Ismeri a szandi mandit? formajátéka emiatt: jelentésteremtő ereje okán invenciózus.

A szerkezet és a hősábrázolás furcsaságai egymást táplálják, egymásból következnek: a cselekmény lelassítása összefüggésben áll azzal, hogy hiányzik a filmből a hagyományos értelemben vett főhős. Még a leggyakrabban látható, a legtöbb „képernyőidővel” bíró, az üzembe gyakornoknak érkező Juli sem tekinthető főszereplőnek, annyira sok a társaságába skiccelt mellékfigura. Juli nem főhős, inkább a foglalata a film hősképének. Nem rendelkezik markáns céllal, illetve amivel rendelkezik: a feladat, amelyet a nyitányban kap – a fináléban pedig teljesít – a céltalanságát húzza alá (le kell rajzolnia minden csővezetéket a kizárólag csövekből álló üzemben, és amikor a munka végeztével átadja a vázlatait a megrendelőnek, az üzem igazgatójának, amaz nem tud mit kezdeni vele). Nemcsak Juli kontúrok nélkül való karakter, egyéniségek a többi alakok között sincsenek: kizárólag a munkájuk vagy sorsuk alapján azonosítható, bornírt-bájos típusok vannak (a kvázi alvajáró főmérnök, a túlhatalmú portásnő, az üzemi amorozó stb.). Egy tucatvilág tucatemberei, akiket azonban tágra nyílt és szerető, s nem gúnyosan hunyorító szempár néz. A groteszk közelítés vagy stílus ugyanis – Gyarmathy Lívia interpretációjában – nem leértékeli, hanem értékén kezeli az embert: „[E]zt érzem a legemberségesebb stílusnak – jegyezte meg egy interjúban. – A groteszk látásmód teszi képessé az embert, hogy ne túlozza el önmaga fontosságát; hogy reális dimenziókban szemlélje a dolgokat: másokat és önmagát”.

A film hatása a hetvenes évek szatíráiban munkál elsősorban – a Gyula vitéz télen-nyárontól (Bácskai Lauró István, 1970) A sípoló macskakőig (Gazdag Gyula, 1972), sőt a Bástyasétány hetvennégyig (Gazdag Gyula, 1974/1984) –, de még a nyolcvanas években is érzékelhető. Tímár Péter ragyogó →Egészséges erotikája (1986) a dialógusaival, indusztriális humorával és az üzemi tematikájával is Gyarmathy Lívia filmjére emlékeztet – csak éppen vaskos és faragatlan, későszocialista figurái kevésbé szerethetők.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala