Napló gyermekeimnek

Az ötvenes évek kemény diktatúrájának visszaéléseit, félelemmel terhes nyomasztó légkörét bemutató játékfilmek sora indul 1978-tól, olyan művekkel, mint A ménesgazda (Kovács András, 1978) és az Angi Vera (Gábor Pál, 1979), s alig öt év alatt egy tucat film foglalkozik a személyi kultusz korszakával. Ebbe a tematikába illeszkedik és egyúttal a hatalom és a személyes autonómia konfliktusának hiteles lélektani ábrázolásával kiemelkedik az ötvenesévek-filmek sorából Mészáros Márta önéletrajzi ihletésű rendezése, a Napló gyermekeimnek.

A film 1982-ben készült, de csak két év múlva mutatták be, s azonnal egyöntetű elismerés fogadta: 1984-ben megnyerte a Magyar Játékfilmszemle nagydíját, Cannes-ban a zsűri különdíját. A forgalmazás rövid idejű visszatartásának politikai oka egyrészt egy konkrét jelenet volt, amelyben a szovjet nő pofon vágja a kislány Julit: a bolsevikokat így nem lehet ábrázolni, szólt a vád. De igazán az újszerű ötvenesévek-ábrázolás okozhatott fejtörést a cenzoroknak. A cselekmény ugyanis meggyőződéses kommunistákon keresztül mutatja be a szovjet diktatúra mintájára épülő Rákosi-korszak kialakulását, belülről láttatja, hogyan fordul visszájára a zsarnokságban az emberi értékrend.

Mészáros Márta a Napló gyermekeimneket megelőzően női sorsok rendezőjeként vált ismertté (Eltávo­zott nap, 1968;Szabad lélegzet, 1973; Örökbefogadás, 1975; Kilenc hónap, 1976). Bár itthon az önállóságukért küzdő nők történeteit gyakran idegenkedve fogadta a kritika, külföldön (különösen Franciaországban) jelentős sikereket értek el filmjei. A Napló gyermekeimnekben folytatódik a környezetükkel harcban álló, öntudatos női karakterek sora, ugyanakkor a rendező pályáján a női identitás problémája először itt fonódik össze konkrét történelmi korszak ábrázolásával.

A Napló gyermekeimnek személyes tapasztalatokon alapul. Mészáros Márta szüleivel a harmincas években a Szovjetunióban élt, szobrászművész édesapját a sztálini diktatúrában megölték, s hamarosan édesanyja is meghalt. Az árván maradt kislányt a pártban jelentős pozíciót betöltő nevelőszülője hozta haza Magyarországra. A film az életrajzi elemeket felhasználva beszél a kommunista diktatúra elnyomó rendszeréről, s egyúttal a család és szeretet nélküli környezetben, titkolózás és bizalmatlanság légkörében felnövő kamaszlány útkereséséről. A cselekmény a Rákosi-rendszer legsötétebb időszakát, az 1947-től 1953-ig terjedő korszakot fogja át. Ekkor tér haza Juli nevelőanyjával, a pártfegyelemben hívő, akaratos Magdával a Szovjetunióból. A lány környezetében az emberséget és józan ítélőképességet a mérnök végzettségű, szintén mozgalmi múlttal rendelkező János képviseli, aki az emigráció alatt Franciaországban élt, ezért gyanússá válik, és koncepciós perben elítélik.

A Napló gyermekeimnek emberi kapcsolatokon keresztül mutatja be az elnyomó rendszer elviselhetetlen hazugsággépezetének működését, s ereje is innen, a szereplők közötti árnyalt viszonyok megrajzolásából fakad. Középpontban a szeretetet és engedelmességet követelő Magda és az erőszakos nevelésnek ellenálló, lázadó Juli csatája, valamint Juli Jánoshoz fűződő érzései állnak. Jánosban az ideális apát látja, szellemileg-érzelmileg vonzódik hozzá, amit a film azzal is erősít, hogy az emlék- és fantáziaképekben élő apát és Jánost ugyanaz a színész játssza. Apja eltűnéséről Juli nem tud semmit, az igazat senki nem mondja el neki, ő azonban makacsul kérdez, ragaszkodik az igazság megismeréséhez: hová tűnt az apja, kik vitték el és miért zárták börtönbe Jánost. Juli számára fontos az igaz és a hamis értékek közötti határ meghúzása, ezért az ő nézőpontjából követhetjük végig a folyamatot, amelyben a meggyőződéses kommunistákból, az egykori harcostársakból ellenfelek válnak: az új rendszerben a párt dogmáiban hívő Magdából börtönparancsnok, az igaz értékeket képviselő Jánosból rab lesz.

Az árva, magára hagyott gyerek ismétlődő motívuma Mészáros Márta filmjeinek. A Napló gyermekeimnekben a szülő utáni vágyakozás különösen szép képekben jelenik meg (ami az operatőr, ifj. Jancsó Miklós munkáját dicséri), Juli emlékei és a szüleiről alkotott fantáziaképek kitűnnek a fekete-fehér, korabeli híradó- és játékfilm-részletekkel is megerősített realista ábrázolásból. A gyerekkor meghitt, idilli pillanatait jelentő halvány, elmosódott felvételek szemben állnak az őszinteség hiányát politikai ideológiával magyarázó valóság világával.

A kiváló színészeknek meghatározó szerepük van a történelmi kor hiteles megjelenítésében. A rendező alteregóját az a Czinkóczi Zsuzsa játssza, aki az Árvácska (Ranódy László, 1976) címszerepében tűnt fel kilenc­évesen, s még két Napló-filmben formálja meg Juli karakterét. Jánost és az apát (egy időben Mészáros Márta állandó színésze) a lengyel Jan Nowiczki, az ideológiailag kérlelhetetlen Magda szerepét a lengyel Anna Polony, míg a gyenge jellemű nagypapát a filmrendező Zolnay Pál alakítja.

Mészáros Márta magántörténelmét tetralógiává bővítette. A Napló szerelmeimnek (1987) az ötvenes években játszódik Moszkvában, ahol Juli filmrendezőnek tanul; a Napló apámnak, anyámnak (1990) középpontjában az ’56-os forradalom áll; a sorozat negyedik része, a Kisvilma – Az utolsó napló (1999) pedig a szülők tragikus történetéről szól az 1930-as évek Szovjetuniójában. Így vált a filmrendező személyes élmény­anyaga a kommunista diktatúra kollektív emlékezetének részévé.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala