súgó szűrés
keresés

Légy jó mindhalálig

Rendező
Székely István
Bemutató
1936.03.17.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 22 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

A nagy filmnek nem garanciája a nívós irodalmi alapanyag. Épp ellenkezőleg: lektűrből, sőt fércműből jobb eséllyel születik jelentős film, mint valóban jelentős irodalomból. A Légy jó mindhalálig nagy regény, a belőle készült első filmadaptáció azonban kevéssé törekszik a film nyelvére fordítani erényeit, sejtelemszerű jelentéseit, s inkább csak nyersanyagként használja a történetet.

A harmincas évek derekán a megizmosodó hazai tömegfilmkultúra prominensei – sok rendező, sőt egyes pénzemberek is – már a művészfilmről álmodnak. Igaz, óvatos duhaj módjára: olyan artfilmet akarnak, amely nem jár közönségvesztéssel, épp annyira vevők rá a nézők, mint a glamúrkultúra legsikerültebb darabjaira. Kézenfekvőnek tűnik a magyar irodalom jeleseihez folyamodniuk, feltételezve, hogy a rangos művek automatikusan megemelik a belőlük készült filmek presztízsét is. Előbb a múlt íróit, Jókait, Mikszáth-ot adaptálják (Gaál Béla: Az új földesúr, 1935; Cziffra Géza: Szent Péter esernyője, 1935), majd a jelen nagyágyújához, kora legjelentősebb magyar regényírójához, Móricz Zsigmondhoz fordulnak. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül (Deésy Alfréd, 1935) hathatósan jelzi a remények hiábavalóságát: a minőségi alapanyag tudniillik nem szükségszerűen eredményez igényes filmet. Székely István Móricz-adaptációja, a Légy jó mindhalálig egy fokkal jobb, de ez is csak félsiker. A legmóriczibb film a korszakban az osztrák Georg Höllering rendezőnek az író Komor ló című „filmnovellájából” készült Hortobágya (1937) marad.

Móricz a Tanácsköztársaság idején játszott szerepe miatt kompromittálódott (több vörös újságban publikált, és az írói direktóriumnak is tagja volt – igaz, a rezsim félidejére már hitét vesztette), így a Horthy-érában jó ideig csupán tűrt művésznek számított. A Légy jó mindhalálig-gal azt a fájdalmat igyekezett kiírni magából, amely a fehérterror idején jutott osztályrészéül, s a tiszta szívű és jószándékú, de ártatlanul meghurcolt – lopással gyanúsított, ezért a tanári kar ítélőszéke elé állított – kisdiák, Nyilas Misi sorsában a saját magáét írta meg. (A regény számos önéletrajzi motívuma is erre utal: Móricz nagy szegénységben nőtt fel, de édesapja a munkába beleszakadva is taníttatta; sok testvére volt; egy tanára révén tanítványhoz jutott; később iskolát változtatott stb.) A Légy jó mindhalálig Móricz Zsigmond egyik legszemélyesebb írása.

1945 előtt a magyar presztízsfilm megteremtésére tett kísérletek visszatérő problémája, hogy inkább csak az igények szintjén fogalmazódnak meg a művészi törekvések, a megvalósítás tömegfilmi marad. Az alapvetően mégiscsak gyerekmelodráma Lila akác-ban az artfilmi késztetések két szinten érzékelhetők: a témaválasztáson, s ezzel összefüggésben a hősök rendhagyó cselekménybeli pozícióján, valamint bizonyos stiláris megoldásokon. Székely István filmjéig a magyar hangosfilm az integrációról és beilleszkedésről szól; arról, hogy a szerelmespár miképp talál egymásra és lesz része a nagyobb egésznek: a kisközösségnek. A filmek azt az utat mutatják be, amely kacskaringós és rögös ugyan, de kellő állhatatossággal és jó lelki állóképességgel bejárható. A Lila akác több ponton korrigálja a képletet: hőse nem a páros, hanem az egyén, akinek az útja nem a kisközösségbe vezet, hanem kifelé onnan. „A többi film tárgya az egyesülés genezise, a Légy jó mindhalálig-é a kiválásé” – írja Balogh Gyöngyi és Király Jenő. Egyetlen hasonló magyar hangosfilm akad Székelyé előtt, Fejős Pál →Tavaszi zápora(1932).

Székely István művészfilmes indulata kivált a kis Misi és környezete viszonyának rajzában érzékelhető: nem arról beszél, hogy mit tesz a hős a világgal, hanem arról, mit tesz a világ vele. Az ábrázolásmód azonban nem következetes, a drámai ív megtörik. Miután végigkísérjük Misit a kálvárián, egészen a keresztre feszítésig (a zárlatban, a tanári kar inkvizíciója alatt a fiú háta mögött az ablakkeret keresztet formáz), és végigjárjuk a hőssel a teljes dezintegrálódás felé vezető utat, a film meghátrál a konzekvenciák levonásától. Amint megismertük a közeget, amelybe Misi betagozódni igyekezett, de amely nem tűrte ronthatatlanságát és morális tisztaságát, ezért kivetette magából, a cselekmény menete – durván eltávolodva a regénytől – indokolatlan fordulatot vesz. A happy end nemcsak a dramaturgiát sérti, de az addigi közegábrázolással sem harmonizál: átfesti – felületi mázzal kezeli le – a koszlott-foszlott világ képét.

A film formanyelve sem következetes, a témavezetéshez hasonlóan ellentmondásos. Itt-ott a korszakbeli tucatmegoldások meghaladásának igénye érzékelhető – hatásosak a jelenetindító svenkek, a hátra- vagy előrekocsizások, illetve a zárlatbeli nagyjelenetben a fény–árnyék-hatások –, máskor azonban teátrális, színházszerű a látvány, a plánméretek állandók, a kamera statikus (az operatőr Eiben István). Mindazonáltal a film egyes részletei nagyszerűek. Ökonomikus a szerkezete, kivált a második felében az információadagolás módja példás. A szereplők mozgatása is ragyogó: egyes főalakok igazi telitalálatnak tűnnek (Dévényi László perfekt Nyilas Misi, Csortos Gyula pedig bölcs világtalanként élete egyik legjobb alakítását nyújtja), továbbá Balogh Bélán kívül (A Pál utcai fiúk, 1924) kevesen képesek olyan hatásos tömegjeleneteket forgatni gyerekekkel, mint Székely István. Egészében munkája nem jobb vagy rosszabb, mint a korabeli hazai filmek zöme. Színvonalával az átlagot hozza, gyengeségei fő oka, hogy – csakúgy, mint a korszak más filmjeit (Fejős Pál: Ítél a Balaton, 1933; Gaál Béla: →Évforduló, 1936; Radványi Géza: →Zárt tárgyalás, 1940) – egymást keresztező alkotói ambíciók hajtják.

Irodalom

BALOGH Gyöngyi – KIRÁLY Jenő: „Csak egy nap a világ…” A magyar film műfaj- és stílustörténete 1929–1936. Bp., 2000, Magyar Filmintézet.