A Pál utcai fiúk

Fábri Zoltán bevallottan szeretett kísérletezni, így az ötvenes évek második felében, a szocia­lista-realista sematizmustól megszabadulvaneorealista és expresszív-drámai stílusban készítette filmjeit (Körhinta, 1956; Édes Anna, 1958; Dúvad, 1961), majd a hatvanas évek modernizmusának kibontakozását követően a rendező maga is alkalmazta az időrendfelbontást (Nappali sötétség, 1963; →Húsz óra, 1965), a mentális utazás modern műfaját (Utószezon, 1967) és a cseh újhullámra jellemző groteszk realizmust (Isten hozta, őrnagy úr!, 1969). Formai kísérletei ellenére Fábri persze kitartott az irodalmi adaptá­cióknál és a klasszikus történetmesélésnél, és éppen az 1968–1969-es konzervatív politikai fordulattal egy időben visszatért a tradicionálisabb filmformához és a groteszknél szelídebb humorhoz (az 1975-ös időrendfelbontásos 141 perc a befejezetlen mondatból és az 1976-os szürreális képsorokat tartalmazó Az ötödik pecsét szabályt erősítő kivételek). Ennek a váltásnak pedig a legjobb idegen­nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt A Pál utcai fiúk a kezdődarabja.

A filmtörténészek szerint Molnár Ferenc 1907-es ifjúsági regényét mintegy „vigaszdíjként” kapta meg, mert bár a rendezőt sokan kollégái közül is a rendszer kegyeltjének tartották, neki is betiltották néhány filmötletét. Így történt ez Sükösd Mihály A megérkezett című elbeszélése alapján készült forgatókönyvvel, az Egymás mellett, akár a fókákkal is, amely kényes politikai témákat (többek között az 1956-os forradalmat) érintett. A kudarcot követően Kondor István filmfőigazgató javaslatára Bohém Endre, a magyar származású, Los Angelesben élő forgatókönyv­író és producer megkereste Fábri Zol­tánt, és felajánlotta, hogy készítsenek új film­adap­­tációt A Pál utcai fiúkból magyar és amerikai ko­produkcióban. A nemzetközi együttműködést többek közt az indokolta, hogy Molnár Ferenc siker­regé­nyét több nyelvre lefordították, és Balogh Béla némafilmjei, valamint Alberto Mondadori és Mario Monicelli 1935-ös olasz változata mellett 1934-ben Frank Borzage dolgozta fel a klasszikust a holly­woodi Columbia stúdió számára No Greater Glory (Nincs nagyobb dicsőség) címen.

A koprodukciós megállapodás miatt a főszerepeket egy londoni színésziskola gyerekszínészei játszották el (Nemecsek – Anthony Kemp, Boka – William Burleigh, Áts Feri – Julien Holdaway), Törőcsik Mari és a később operatőri pályára lépő ifjabbik Jancsó Miklós mellékszerepekben (Nemecsek édesanyja és az egyik Pásztor) tűntek fel. Bohém Endre a forgatókönyv társírójaként szerette volna történetszinten is az amerikai közönségízléshez igazítani A Pál utcai fiúkat, így például Nemecsek Ernő kvázi akcióhős, a végkifejlet pedig optimistább lett volna. Fábri azonban nem engedett a nyomásnak, és tartotta magát Molnár Ferenc elégikus hangvételű eredeti történetéhez.

Mint azt A Pál utcai fiúk elemzői általában kiemelik, az „ifjúsági regény”, illetve „ifjúsági film” műfajmegjelölés csak részben helytálló, mivel Molnár Ferenc és Fábri Zoltán művei nemcsak felnőtté válási történeteket mesélnek el, hanem egy egész korszakot elsiratnak. Azaz A Pál utcai fiúk legalább annyira szól a „boldog békeidők” elmúlásáról és a Magyarország számára kiváltképp nem sok jót tartogató 20. század beköszöntéről, mint a Pál utcaiak és a Vörösingesek párharcáról. Ezt az értelmezést erősítik Illés György operatőr szépiatónusú képei és Romvári József látványtervező omladozó tömbházakkal körülvett, korhadt farönkökből és rozoga bódéból álló grundja. A Dúvad antihősének lova, Pölöske pusztulása és Kósa Ferenc Tízezer napjának (1965/1967) emlékezetes képsora, a magántulajdonuktól megfosztott parasztok közé lassan begördülő hidroglóbusz juthat eszünkbe A Pál utcai fiúk nagy csatáját követően, amikor a győztesek idilljébe Nemecsek halála után ismét betör a felnőttek és a modernizáció kegyetlen világa az imádott grundot eltulajdonító és felosztó építészmérnökök képében.

A Pál utcai fiúk természetesen illeszkedik a Fábri-életműbe is. Bár a rendező visszatért a klasszikus filmformához, azonban a Körhinta és a Hannibál tanár úr (1956) óta variált fő témáját megtartotta. „Valamennyi filmemben az egyén és társadalom kapcsolatát feszegettem, az erő és a kiszolgáltatottság konfliktusát. Vulgárisan azt mondhatnám:Nemecsek a fiatal Hannibál tanár úr, a humánum, a becsület és a tiszta emberiesség ifjú képviselője” – nyilatkozta egy 1967-es interjúban. A hatalommal dacoló kisemberek újabb története pedig rímelt a hatvanas–hetvenes évek fordulójának történéseire. Az 1968 körüli tüntetések azért voltak egyedülállók a történelemben, mert a fiatalság, a diák­ság egységes erőként lépett fel a hatalom ellen Tokióban, Washingtonban, Párizsban vagy Prágában, akár a grundért kiálló, nézeteltéréseiket ideiglenesen félresöprő fiúk Fábri filmjében. És a hatvannyolcas tüntetők tragédiája ugyanaz, mint Boka, Nemecsek és társaik végzete. Kisebb reformokat Nyugaton és Keleten is sikerült kicsikarni a hatalomból, illetve a grundot megvédték a Pál ut­caiak a Vörösingesektől, azonban sem a kapitalizmust, sem a szocializmust nem lehetett „emberarcúvá” formálni, és a Pál utcai fiúk sem voltak képesek megvédeni törzshelyüket a felnőttek világától, amelynek köze sincs a Bokáék által gyakorolt, az egyéni érdekeket is szem előtt tartó demokratikus rendhez.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala