Tegnap

1919 áprilisában – Szovjet-Oroszországot is megelőzve – a világon elsőként Magyar­országon államosítják a filmipart, beleértve annak minden területét: az összes filmgyárat, labort, kölcsönzőt és mozit. Az ideológiai okok mellett gazdaságiak állnak a háttérben: a gyártás-forgalmazás-mozibemutatás egységesítése és monopolizálása – amely folyamat a fejlett filmiparokban, például a holly­woodiban automatikusan ment végbe – a trösztösödés kierőszakolását célozza a Tanácsköztársaság „államkapitalizmusában”. Az ambiciózus tervekből azonban végül kevés valósul meg, nemcsak azért, mert szűkös a rendelkezésre álló idő és csekély mennyiségű a nyersanyag, hanem a szervezettség hiánya miatt is. A Tanácsköztársaság első két hónapjában alig történik valami a játékfilmek frontján, ám júniustól éledezik a gyártás: befejeznek korábban megkezdett filmeket, és belefognak újabbakba. A korszakból egyetlen játékfilm maradt fenn: a Tegnapot az a Lázár Lajos forgatta, aki majd az utolsó magyar némafilmet írja (Rabmadár, 1929) és az első magyar hangosfilmet rendezi (Kék bálvány, 1931). A Tegnapot végül nem mutatták be. Amikor elkészült, a Tanácsköztársaság is a végét járta már, és a bolsevik cenzornak sem tetszett a film: hitvány „filmgiccsnek” minősítette, igaztalanul, alaptalanul.

A Tegnap értékstruktúrája a későbbi, ötvenes évekbeli termelési filmek világképét előlegezi – a dolgozók állnak szemben a reakciósokkal –, de amazokénál nagyobb hangsúllyal mutat magánéleti konfrontációkat. Hoffer játékgyár-tulajdonos gátlástalanul csalja feleségét egy milliomosnővel. Hogy megszabaduljon minderről tudó, hozzá mégis ragaszkodó nejétől, üzletet köt gyárának igazgatójával. Megkéri, hogy csábítsa el a feleségét: a házasságtörés majd ürügyet szolgáltathat a válásra. A gyárigazgató erőszakot követ el a nőn, a tettenérés után Hoffer kihajítja a feleségét. Ármánykodásainak gyára művezetője, a korábban sikertelen sztrájkot szervező (és egyébiránt Hoffer feleségével is szívélyes viszonyt kialakító), öntudatos káder vet véget: leszúrja főnökét.

Az osztályharcos irány ellenére (magyar filmben most először szerepel az „osztályharc” kifejezés: ilyen című agitációs iratot olvasnak a munkások) a Tegnap nem képes megszabadulni a tízes évekbeli némafilmjeinkben erős melodrámai és tragikus románci ihletéstől, ráadásul következetlen a cselekménybonyolítása: Hoffer, a számító kapitalista figurájával nem fér össze, hogy mélyről jött, a társadalom perifériájáról származó feleséget választott magának. Mindazonáltal a film számos elemében figyelemre érdemes. Mindenekelőtt azért, mert tematikusan, továbbá – ebből következően – hősei és díszletei tekintetében is újszerűnek mondható, mégpedig nem csupán a magyar film első húsz, de negyven évének történetében. Munkáshősre, illetve ipari, üzemi képekre alig van példa korábban (esetleg, fenntartásokkal, Bródy István A munkászubbonya [1915] vagy ifj. Uher Ödöntől A bánya titka [1918] említhető), és a magyar hangosfilm első szakaszából is jobbára hiányoznak az efféle hősök és helyszínek. Kivételt az És a vakok látnak (Jenei Imre, 1942) jelent, továbbá egyes kémthrillerekben is megtalálható az üzemi környezet, igazán uralkodóvá azonban majd az ötvenes években lesznek az efféle enteriőrök.

Másfelől a filmforma is izgalmas. A plántípusok teljes skálája megjelenik, a totálok és szekondok mellett a közelik is. A feleség gyárigazgató általi (első) megkísértése leleményesen snittelt (előbb a két személyt egymással szemben látjuk kistotálban, majd a férfi kezét, amint megragadja a nőét közeliben), ezen felül egy – magyar filmben ekkor még nagyon ritka – hátrakocsizással ér véget a jelenet. Talán a dán film hatása, amikor egy másik jelenetben (a gyár­igazgató második erőszakoskodásakor) a kamera a látószögéből kieső eseményeket tükörben mutatja meg, ráadásul a jelenet felvezetéseképpen Arany Ferenc operatőr magát filmezi a tükörben (kurblizó sziluettjét hosszú másodpercekig látni): az oka ennek rejtély, a hatvanas évek modernizmusában lesz majd sok példa a film alkotójának ilyetén – vagy legalábbis hasonló – megmutatkozására.

Ugyancsak figyelemre méltó megoldás a tér tagolásának és érzékelésének speciális módja: az alakok frontális irányú, az egyes képsíkok közötti mozgatása, pontosabban az ilyesféle mozgások nyomatékosítása. A filmekben – készüljenek bárhol, bármikor – jobbára a képsíkokon belül mozognak a figurák, nem a képsíkok között. Bár a némafilm hajlamosabb frontális mozgásokat láttatni (ifj. Uher Ödön: Mire megvénülünk, 1917; Deésy Alfréd: Aphrodite, 1918), mint a hangosfilm (Nagy Dénes: Természetes fény, 2021), ritkán él annyira gyakran velük, mint Lázár Lajos itt, a Tegnapban. További érdekesség, hogy Lázár párhuzamos montázst használva mutatja a sztrájk felkeléssé eszkalálódását és a karhatalom felkészülését a munkások akciójának vérbe fojtására, illetve egy másik jelenetben használ flashbackeket is (ezekből szerzünk tudomást Hoffer feleségének múltjáról).

A színészek alig ismertek, nemcsak a szélesebb közönség, de a filmtörténészek számára is. Mindazonáltal az agitátor művezetőt alakító Lord Imre (sem korábban, sem később nem szerepelt filmben) jelenléte felejthetetlen, már azért is, mert mintha baltával faragott arcáról mintázták volna az ötvenes évek sztahanovistákat ábrázoló szobrainak vonásait. A gyárigazgatót adó Dénes Oszkár is jól teljesít: úszó, műugró, operetténekes, akinek a színészi pályája éppenséggel a húszas évekre esett, ezért – Balogh Béla kiváló filmjében, a Hegyek aljánban (1920) alakított földesurán kívül – kevéssé emlékezünk rá.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala