Koportos

A hatvanas–hetvenes évek fordulóján a kelet-európai térségben bekövetkezett konzervatív politikai fordulat a magyar újhullám nagy társadalom- és történelemelemző „cselekvő filmjeinek” is a végét jelentette. Magyar Dezső Agitátorok (1969/1986) és Bacsó Péter A tanú (1969/1979) című filmjeinek betiltásával a Kádár-rezsim jelezte, hol vannak az addig inkább láthatatlan falak, így alább hagyott a már addig is nehezen működő párbeszéd a magyar filmrendezők és a rendszer között. Mindez azonban a hetvenes években változatos stílusirányzatok kialakulását eredményezte, minthogy a művészek keresték a stratégiákat, amelyek segítségével kifinomultabban folytathatják a társadalomelemzést, vagy éppen teljes mértékben szakíthatnak azzal.

Az egyik nagy irányzat a dokumenta­rizmus, amelyet a Filmkultúra folyóiratban közzétett Szociológiai filmcsoportot! című, több fiatal alkotó (például Grunwalsky Ferenc, Bódy Gábor) által aláírt 1969-es kiált­vány indított el, és a mozgalom szellemi vezetője Dárday István (Jutalomutazás, 1975) lett. A dokumentaristák célja az volt, hogy játékfilmes (Bacsó Péter: Jelenidő, 1972), dokumentumfilmes (Ember Judit – Gazdag Gyula: A határozat, 1972/1984) vagy a kettőt ötvöző (Tarr Béla: Családi tűzfészek, 1977/1979) formában a lehető leghitelesebben, eredeti helyszíneken, kézikamerák bevonásával mutassanak be aktuális szociális problémákat, élethelyzeteket, társadalmi osztályokat. Vagyis az alkotók azokkal kezdtek el foglalkozni, akikkel az önmagát a munkások és parasztok képviselőjének tekintő hatalom nem tudott vagy akart: a társadalom perifériáján élő szegényekkel, kiváltképp a cigánysággal.

A magyarországi romák helyzete különösen érzékeny témának számított, amelyet tükröz Sára Sándor saját negatív tapasztalatait megörökítő első nagyjátékfilmje, a Feldobott kő (1969), amely a problémát feltáró rövidfilmje, a Cigányok (1963) motívumait tartalmazza. A háború után a Rákosi-diktatúra és a Kádár-rendszer is megpróbált gyors megoldást találni a magyar romák felzárkóztatására, ám a probléma kezelésére tett hirtelen, kapkodó kísérletek nem vezettek sehová. Békési András történész joggal állapítja meg Kádár János 1961-es kijelentése („Egyértelmű, hogy a cigányok nem tekinthetők nemzetiségnek”) és a pártállam romakérdéssel kapcsolatos határozatai alapján, hogy hiába tűzte ki céljául a hatalom a cigányság helyzetének megjavítását, valójában éppen a kirekesztést erősítette a telepek erőszakos felszámolásával, a kényszermosdatásokkal, az egészségre is káros tetűírtó DDT-por alkalmazásával, valamint az identitásromboló, erőltetett kulturális asszimilációval. Sára rövid dokumentumfilmje mellett például Schiffer Pál hagyományos és fikciós dokumentumfilmjei (Fekete vonat, 1971; Cséplő Gyuri, 1978; A pártfogolt, 1983), valamint Gyarmathy Lívia dokumentarista játékfilmje, a Koportos foglalkozott a romák, a hatalom és a társadalom konfliktusával.

A filmgroteszkeket (Ismeri a szandi mandit?, 1969) és dokumentumfilmeket (Recsk, Böszörményi Gézával, 1988) készítő Gyarmathy Balázs József 1976-os, azonos című regényének egyik történetszálát dolgozta fel, amelyben a Balog Mihály nevű roma munkás korán elhunyt fiatal feleségének szeretne tisztességes, a férfi odaadó szerelmét kifejező temetést. A rendezőnő Gervai Andrásnak elmondta, hogy azért készítette el a Koportost, mert maga is szegény családból származik, illetve édesapja zsidókat mentett a háború alatt, ezért szolidaritást érez az elesettek, megnyomorítottak és a társadalom peremére taszítottak iránt. Ebből az érzékenységből logikusan következett a dokumentarista forma. Habár a történet alapja a Balázs-regény és egy erős forgatókönyv, illetve neves színészek, alkotók is feltűnnek a filmben (például Jiří Menzel játssza a papot), Gyarmathy Lívia eredeti helyszíneken, hosszú beállításokkal, hasznos hanggal, jórészt civil szereplőkkel dolgozott. A Balogot alakító Rostás Mihály útépítő munkás, de a többi roma nagy része sem professzionális színész.

A Kádár-rendszer ellentmondásos viszonyát a cigánysághoz jól szemlélteti, hogy a hatalom nem támogatta a Koportost, ezért Gyarmathy Lívia a német közszolgálati televíziótól, a ZDF-től kapott pénzt a film megvalósítására. És mikor eljutott a bemutatóig, a Puskin Moziból néhány vetítés után átkerült kisebb mozikba. Ennek oka, hogy a film egy sziszüphoszi küzdelembe csomagolt állapotjelentés a romák helyzetéről, a hatalom cigánypolitikájának (a romák kényszerített integrációjának) a társadalomra, az egyszerű emberekre gyakorolt káros hatásáról. Egyfelől Balog Mihály hiába dolgozik tisztességesen, a történet nem roma szereplői előítéletekkel, rosszindulatúan fogadják, amikor hozzájuk fordul segítségért a felesége temetése ügyében. Másfelől a mézes-mázos és dörzsölt Fuvaros és Balog, illetve az alapvetően segítőkész pap és a főhős kapcsolatában megjelenik a cigányság anyagi kiszolgáltatottsága. Amely szintén arra vezethető vissza, hogy a hatalom húsz-harminc év alatt sem volt képes érdemben javítani a romák szakmai előrejutását: a cigány legfeljebb kétkezi munkás lehet, akit az intézményesült kirekesztés és társadalmi izolációja miatt a végletekig kizsigerelhet „munkaadója”. Mindemellett pedig a Koportos rávilágít a romák közötti ellentétekre is Balog Mihály és a tehetősebb Bogdán viszonyában, amely egy, a korábban felvázolt problémáknál sokkal szomorúbb fejleményre is felhívja a figyelmet: a hatalom erőszakos integrációs kísérleteinek eredményeként a cigányságon belül is kialakulnak társadalmi és vagyoni ellentétek, amelyek miatt roma a roma ellen fordul.