Feldobott kő

A magyar filmtörténet hatvanas évekbeli ­csúcs­időszakában sorozatban születtek a ki­vá­lóbbnál kiválóbb művek debütáns rendezők műhelyében: Gaál István (Sodrásban,1964), Kósa Ferenc (Tízezer nap, 1965/1967), Kardos Ferenc és Rózsa János (Gyerek­betegségek, 1965) vagy Szabó István (Álmo­do­zások kora, 1965) műveit az alanyi hangvétel, a vallomásos jelleg, és nem utolsósorban a filmnyelvvel folytatott kísérletezés, az innovatív, míves képi világ hozta közös nevezőre. Sára Sándor első nagyjátékfilmje az évtized eme, úgynevezett „Így jöttem”-filmjeinek sorozatát zárja le, és talán a legszemélyesebb mind közül.

Sárának egészen kivételes szerep jutott a magyar film hatvanas évekbeli aranykorában, rendezőként és/vagy operatőrként meghatározó fontosságú művek sorával volt jelen az újhullám megszületésekor és levonulásakor egyaránt. A paradigmaváltás elindításában többek közt az egyetemes filmtörténetben is unikálisnak számító (rövid)filmszociográfia, a Cigányok (1963) elkészítésével és Gaál István kísérleti etűdjeinek (Pályamunkások, 1957; Oda-vissza, 1962; Tisza – Őszi vázlatok, 1963) a munkatársaként, az újhullámos törekvések kiteljesítésében pedig a Sodrásban, illetve a Gyerekbetegségek, a Tízezer nap, az Apa (1966) fényképezésével vette ki a részét, hogy végül a Feldobott kővel méltó lezárását adja a korszaknak. A Feldobott kő talán azért is máig az egyik legjobb – ha nem a legjobb – játékfilmje, mert rendkívül hosszú érlelési szakasz előzte meg, és ott sűrűsödött benne Sárának az újhullám időszakában szerzett minden tapasztalata.

A cím Ady versét idézi, és a történelem által beszabályozott életekre, a szabad pályán keringés nehézségére utal. A film az ötvenes évek elejének gyalázattól mérgezett miliőjében játszódik, hőse a fiatal figuráns és hobbifotós, Pásztor Balázs, aki „osztályidegen” létére eleinte hisz az épülő új rendszerben, de érző-gondolkodó ember lévén idővel kiábrándul abból. A Feldobott kő leplezetlen önvallomás, amelyet számos momentum jelez, mindenekelőtt az, hogy Pásztor Balázs a rendező alteregója. (Sára is fotózással kezdte a pályáját, és az ő útját is megnehezítette „osztály­idegen” származása; az pedig mindennél egyértelműbben jelzi Pásztor Balázs és Sára azonosságát, hogy a zárlatban az időközben filmrendezővé lett hős a Feldobott kő című filmet forgatja.) A filmet direktorként, operatőrként és forgatókönyvíróként is jegyző Sára tehát egyrészt eljátszik a maga élettényeivel, másrészt rendre megidézi korábbi – rendezőként és operatőként abszolvált – kisfilmjeit, a Cigányokat a romatelepen játszódó részben, a →Vízkeresztet (1967) a tanyasi világ ábrázolásakor. Mindazonáltal a Feldobott kő nemcsak Sára korábbi munkáihoz kapcsolódik ezer szállal, hanem a magyar filmtörténeti hagyományhoz is: a Valahol Európában (Radványi Géza, 1947) és az Ének a búzamezőkről (Szőts István, 1947/1979) stilárisan és átvitt értelemben idéztetik meg benne, míg a Talpalatnyi föld (Bán Frigyes, 1948) konkrétan is.

A Feldobott kő máig delejes hatását a példás dramaturgia és a markáns, letaglózó erejű stílus szavatolja. Sára merészen elliptikus szerkezetet használ, a konfliktusok hagyományos értelemben vett kifejtését kerüli, és minuciózus pontossággal ábrázolja a hős lelkének rezdüléseit. Konzekvensen nem mutatja meg a fizikai konfrontációkat, ehelyett inkább különböző dramaturgiai és stílustechnikákkal sejteti azokat; továbbá a főhős lelkében lejátszódó változások jelzésekor pszichológiai érzékét bizonyítja, amikor is aprólékosan adagolt események sorozatával teszi a néző számára érzelmileg átélhetővé Pásztor Balázs ébredésének folyamatát: azt, ahogyan a fiatalembert férfivé edzi a történelem. Balázs eleinte maradéktalanul bízik az új rendben (a nyitányban mondja: „Hinni kell, és kész. Minden okunk megvan rá.”), majd több stációban elenyészik az optimizmusa: előbb értesül apja elhurcolásáról, aztán egy koncepciós per vádlottjának be­ismerő vallomását hallgatja a rádióban, hogy nem sokra rá a tanyaközpontban, ahová segíteni érkezik, megismerkedjen egy lidérces történettel a kollektivizálás lefolyásáról. Ezek az epizódok mintegy előkészítik a film csúcsjelenetét, a Balázs részéről testvéreként, apjaként szeretett, hithű görög kommunista, Iliász brutális meggyilkolását.

Sára munkájának maradandó értékei közé tartozik kiállításának, kivitelezésének módja. A film vizualitására egyaránt jellemzőek az expresszív és elvont, már-már festői kompozíciók (mindenekelőtt a történet csúcspontján, a Pásztor Balázst véglegesen-végzetesen új emberré formáló sokkélmények bemutatáskor), illetve a szociográfiai igénnyel megmunkált, fotorealisztikus képek (lásd például az expozícióban az épülő vízerőmű előterében a földjüket szántó parasztembereket). A fényképezés módja néhol – a közelik és totálok pulzálására vagy az ütemes variózásra épülő jelenetekben – sajátos ritmust kölcsönöz a filmnek.

A Feldobott kő a magyar filmtörténet korszakos darabja, hagyománykövető és újító mű, egy művészi értelemben ragyogó korszak csodálatos zárótétele. Egyúttal új kezdet is, Sára Sándor rendkívül sokszínű, tematikailag, műfajilag, stilárisan gazdag nagyjátékfilmrendezői pályájának nyitánya.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala