Angi Vera

A hatvanas években a személyi kultusz legfeljebb egy-egy epizód erejéig jelent meg a nagyobb történelmi időszakot áttekintő művekben (Fábri Zoltán: Húsz óra, 1965; Kósa Ferenc: Tízezer nap, 1965/1967), illetve szórványosan fordult elő, hogy egy film teljes története a legkeményebb diktatúra idején játszódott (Gaál István: Zöldár, 1965; Makk Károly: Szerelem, 1971; Bacsó Péter: A tanú, 1969/1979). 1978 és 1983 között azonban, mintha egy zsilipet nyitottak volna meg, megsokasodtak az ötvenes évek elnyomását feltáró játékfilmek (Kovács András: A ménesgazda, 1978; Fábri Zoltán: Requiem, 1981; Gábor Pál: Kettévált mennyezet, 1982; Kósa Ferenc: A mérkőzés, 1981; Bacsó Péter: Tegnapelőtt, 1982; Mészáros Márta: Napló gyermekeimnek, 1982/1984; Bacsó Péter: Te rongyos élet, 1983). Ennek oka részben az, hogy az addig többé-kevésbé tabusított kommunista önkényuralomról egyre nyíltabban lehetett beszélni, másrészt a filmrendezők a díszleteiben, tárgyi környezetében korhűen megidézett korszakon keresztül saját koruk közérzetét is érzékeltették, amikor a hatalom egyén feletti uralmáról, a személyiség önérvényesítésének elvesztéséről beszéltek.

E tematikus ciklus egyik nyitó darabja a Gábor Pál életművének csúcspontját jelentő, árnyalt lélektani dráma, a Vészi Endre azonos című novellájából forgatott Angi Vera. 1948-ban, a „fordulat évében” járunk, a kommunista hatalomátvétel idején. A második világháborút követően rövid életet élt többpártrendszerből a szovjet mintára létrejövő egypárti diktatúrába tart az ország. Angi Verára, a háború után árván maradt 18 éves kórházi ápolóra akkor figyel fel a kommunista párt, amikor felszólal munkahelye áldatlan állapotai miatt. Kiemelik, „gondját viselik”, és három hónapra pártiskolába küldik, ahol beleszeret nős szemináriumvezetőjébe. A kapcsolat nem bontakozhat ki, mert az önkritika napján, amikor nevelő célzattal, megalázó helyzetben kényszerítik vallomásra a leendő kádereket, a lány a párthoz lesz hűséges, és szerelmét cserbenhagyja. Angi Verát a hatalmi gépezet bedarálja és a magasba repíti: a pártiskola után komoly beosztás várja.

Gábor Pál idehaza és külföldön számos elismeréssel kitüntetett rendezése új nézőpontból közelít az ötvenes évek és tágabban az elnyomó rendszer ábrázolásához. Nem elsősorban a hatalom mechanizmusának értelmezése a célja (erről pontos képet adtak például Jancsó Miklós filmjei), hanem a hatalomnak behódoló személy rejtett indítékainak feltárása. Középpontjában a túlzott alkalmazkodás következtében autonómiáját vesztő személy drámája áll. Az őszinte, igazságérzetét el nem rejtő, saját véleményt formáló lányból a közösségi és ideológiai elvárásoknak önmagát alávető,
érzelmeit megtagadó ember lesz. A film legfőbb erénye Angi Vera árnyalt, összetett és pontos jellemrajza, amit a még főiskolás Pap Vera (a film forgatásának idején Veronika) emlékezetes alakítása tesz hitelessé. Az őszinte tekintetű lányról nem tudjuk pontosan megítélni, hogy mikor vált át megfelelési vágya karrierizmussá. A többi szereplő egyértelműbb, könnyebben besorolható karakter. Muskát Mária (Szabó Éva) nyílt, szókimondó, bátor teremtés, ezért szembekerül a helyezkedő Angi Verával. A mozgalmi múltjából élő Traján Anna (Pásztor Erzsi) besúgóvá válik, és könnyen manipulálja Verát, aki így feljelentő lesz, amikor egy szociáldemokrata munkást ellenségnek nyilvánítanak. Úgy tűnik, nincs tudatában, hogy simulékonyságával, alkalmazkodásával maga is hozzájárul a személyi kultusz embereket eltipró működéséhez. Tönkreteszi a jólelkű, szelíd tanárt, André Istvánt (Dunai Tamás), aki hisz azokban az elvekben, amelyeket tanít, ahogy a címszereplőhöz fűződő, bátran és nyíltan vállalt érzései is őszinték. Vele szemben Angi Vera erkölcsileg besározódik, hiszen megtagadja érzéseit, és elárulja azt, akit elcsábított.

A film, előrevetítve a hamarosan ereje teljében tomboló diktatúra reménytelen, állampolgárait szabadságuktól megfosztó világát, végig zárt helyszíneken játszódik. A pártiskola olyan, mint egy laktanya, ahol parancsszóra teljesítik a bentlakók a feladatokat, még a táncot és mulatságot is, és aki elmenekül, mint egy dezertőrt szállítják vissza. Koltai Lajos operatőr szomorú őszi és szürke, fakó téli képei, a bágyadt fények és tompa színek nyomasztó atmoszférát alkotnak. Ezzel a félhomállyal, sötét tónussal a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején más, Koltai által fényképezett, a közelmúltat rekonstruáló filmben is találkozhatunk: a második világháború végén játszódó Bizalom című filmet (Szabó István, 1980), a hatvanas éveket megidéző Megáll az időt (Gothár Péter, 1982) és az Angi Verát ez a fojtogató légkört teremtő vizualitás rokonítja.

Gábor Pál következő filmje szintén Vészi Endre írásából készült és az ötvenes években játszódik. A Kettévált mennyezet is szerelmi árulás története, de a korrajz és a főhős férfi karaktere itt halványabbra sikerült. Angi Vera azért emlékezetes szereplő, mert Gábor Pál nem mutat rá egyértelműen magatartásának motivációira, csak sejteti döntéseinek hátterét, így végig fenntartja a főszereplő iránti nézői érdeklődést: milyen személyiséget rejt a filmet keretbe foglaló, a nyitó és záróképen közeliben látható, ártatlannak látszó fiatal arc?

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala