Két emelet boldogság

A hatvanas évek filmes életének sokoldalú személyisége, Herskó János 1945 után Gertler Viktor és Radványi Géza filmiskolájában, majd ösztöndíjasként Moszkvában tanulta a filmrendezést. Később a Hunnia Filmstúdió vezetőjeként olyan rangos alkotások megszületését segítette, mint az Álmodozások kora (Szabó István, 1965), A tizedes meg a többiek (Keleti Márton, 1965), Apa (Szabó István, 1966), Feldobott kő (Sára Sándor, 1969). A Színház- és Filmművészeti Főiskoláról kikerült tanítványai (többek között Sándor Pál, Simó Sándor, Gyarmathy Lívia, Böszörményi Géza, Maár Gyula, Grunwalsky Ferenc, Lányi András, Szomjas György) a következő évtizedek jelentős rendezőivé váltak. 1970-ig, amikor elhagyta az országot, változatos stílusban és különböző témákban hat játékfilmet rendezett. Első munkája kényszerűen a sematizmus jegyében készült (A város alatt, 1954), ezt követte a harmincas években játszódó, munkanélküliekről szóló, a francia lírai realizmus formavilágát magyar környezetbe átültető melodráma, a Vasvirág (1958), majd legnagyobb figyelmet kapott filmje, a ’45 utáni magyar történelem fordulópontjait elemző Párbeszéd (1963). A Szevasz, Vera (1967) dokumentarista stílusú pikareszk történet egy fiatal lányról és a Kádár-kor hétköznapi életvilágáról, az N. N. a halál angyala (1970) a rendezői életmű zárásaként az értelmiség helyzetének szatirikus ábrázolása.

A Két emelet boldogság vígjáték a házasság nehézségeiről, a lakáshoz jutás öröméről és a társasházi együttélés kihívásairól. A közösségi színtér alkalmas a társadalmi keresztmetszet megjelenítésére: az újonnan épült ház összkomfortos lakásaiba költöző öt különböző státuszú család egyenrangú szereplője a filmnek. (A „keresztmetszet-vígjátékok” sorát Makk Károly indította el a Mese a 12 találatról című filmmel, 1957-ben.) A gyári munkás, az értelmiségi, a női fodrász eltérő életformákat, szokásokat, értékeket képviselnek. Az ornitológus Birkás doktor (Kaló Flórián) nem szeretné, ha könyvtáros felesége (Domján Edit) dolgozna, neki viszont fontos a munkája, a háztartásról azonban egyikük sem tud semmit, vacsora helyett verseket olvasnak fel egymásnak. A férj végső kétségbeesésében és éhségében nekilát szilvásgombócot készíteni, a főzés burleszkbe illő jelenetsorának eredménye az egész háznak elegendő adag gombóc. Ferenc (Garas Dezső), a fodrász féltékeny csinos feleségére (Krencsey Mariann), akit nem enged dolgozni, ezért az unatkozó nejnek marad ideje titokban udvarlókat fogadni. Korbuszéknál (Szabó Gyula és Csűrös Karola) több generáció él együtt, ezért az ifjú párnak esténként titokban el kell szöknie, hogy kettesben lehessenek. Farsangéknál (Mécs Károly és Törőcsik Mari) a fiatal házasok közötti sértődések abból adódnak, hogy a férj, számára magától értetődően, az új lakásban szereli motorját, s kevés figyelmet fordít bulikat szervező feleségére és baráti társaságára. A film szerkezete füzérszerű: a házaspárok történetei kezdetben lazán, majd egyre szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, végül az Új utca lakói közösséggé kovácsolódnak.

A Két emelet boldogság a szappanoperák korai moziváltozata. A szereplők mellérendeltségi viszonya, betekintés hétköznapi gondjaikba és a történetszálak összefonódása a későbbi lakótömb-sorozatokat előlegezi. A folytatásos jellegre utal az utolsó jelenet is, amelyben a kamasz fiú és lány (szomszédok) a televíziót nézik, és a képernyőn a lakókról villannak fel életképek a közeljövőből.

Az ötvenes évek végén (Bán Frigyes: Csendes otthon, 1957), hatvanas évek elején a lakásügyet középpontba állító filmek hangulata kedélyes, és ha meg is fogalmaznak társadalmi kritikát (például a protekció általánossá válását), a szereplők politikai rendszer iránti bizalmához nem fér kétség. Jó példa erre a Fűre lépni szabad (Makk Károly, 1960), amelyben a munkásember annak árán jut lakáshoz, hogy a magas beosztású közéleti személy megosztja vele tágas otthonát. A forradalom leverését követően készült vígjátékok nemcsak a műfaj miatt festenek derűs képet a kora Kádár-kori magyar társadalom mindennapjairól, hanem mert alkalmazkodnak a politikai ígérethez. Eszerint jobb világ következik, mint a személyi kultusz kemény diktatúrájának idején volt, s a „létező szocia­lizmusban” lehetőség nyílik az életszínvonal (korlátozott) növelésére. Az elvárt derűlátó hangvételt Herskó önironikusan beépíti filmjébe. A nyitójelenetben rádióriport készül az új ház avatásáról, a riporter fásultan lát neki a feladatnak, majd túlzó udvariasságot színlelve „ünnepeli” az átadást, és az épülő szép új világról összeáll a népszerűsítő hanganyag, Két emelet boldogság címmel. A film expozícióját önreflektív gesztusként is értelmezhetjük, amely leleplezi a média manipulatív természetét, s így magára a filmre is utal: szórakoztató köntösben a lakásügyi propagandának megfelelő bizakodó, optimista filmet látunk.

A szocialista rendszer filmgyártásában később is népszerű a lakástéma, de a hetvenes és nyolcvanas években az alkotók már egyhangúan a rossz közérzet kifejezésére használják. A lakótelep a bezártság színtere (Tarr Béla: Panelkapcsolat, 1982; Szomjas György: Falfúró, 1986), másutt a lakáshoz jutás lehetetlen feladat elé állítja a hivatalnak kiszolgáltatott szereplőket (Gothár Péter: Ajándék ez a nap, 1979), vagy a szűkös együttélésből végzetes dráma következik (Szomjas György: Könnyű testi sértés, 1983).