súgó szűrés
keresés

Sarkadi Imre: A gyáva

Szerző
Sarkadi Imre
Kiadás éve
1961
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
172
A szócikk szerzője
Márkus Béla

Csaknem pontosan harminc évvel korábban, 1931 márciusában történhetett hasonló, amikor az íróember végzete elemi erővel hatott alkotása sorsára: Kuncz Aladár váratlan halála nagyjából egybeesett a Fekete kolostor megjelenésével (1931), miáltal az író-szerkesztő iránt érzett szeretet, megbecsülés kiterjedt a műre is. Sarkadi Imre aznap vette kezébe a Kortársat, benne ~val, amikor élete tragikus véget ért, s hogy kideríthetetlen, rejtélyes okok miatt, ez csak növelte az érdeklődést a kisregénye iránt. Ennek könyv formájában való megjelenésére azonban várni kellett a B. Nagy László szerkesztette kétkötetes, az életmű keresztmetszetét nyújtó A szökevényig (1962). A kritikák csupán ezután taglalhatták, hogy a regénnyel és a vele nagyjából egy időben született drámákkal (Elveszett paradicsom, Oszlopos Simeon) Sarkadi kijutott-e évek óta tartó alkotói válságából, A gyáva katartikus feloldása-e egy súlyos írói-emberi küzdelemnek. Béládi Miklós elsőként vállalkozott a válaszadásra, a szerző világ- és emberszemléletét azzal jellemezve, hogy „rendületlenül hitt az elrontott élet megjavíthatóságában”, a kisregényt pedig mint a hazug értelmiségi élet bizonyos típusa fölött tartott „szenvedélyes hangú ítéletet” méltatta.

Az ítéletmondó a főszereplő, aki mindenekelőtt önmaga bírája: Éva első személyű, belső monológjaiban. Kilencedik éve szobrászfeleség, harmincadik születésnapján mélázik el azon, hogy azt hitte, zsenihez ment férjhez, ehelyett egy nem is túlságosan tehetséges emberhez, Bencéhez. Fullasztja az otthoni „ünnepi” levegő, cél nélkül útnak indul hát Mercedes kocsijukkal, amelyik váratlanul javításra szorul. Még váratlanabb, hogy egy olyan szerelőre akad, Szabó Istvánra, aki még lány korában szerelmes volt belé s aki most is szerelmet vall neki. Vágyik rá, hogy ő is viszonozza érzéseit – válaszolja a „csupa ideges fiúnak”, mert szeretné „újrakezdeni az egészet, ami van, letörölni a tábláról”. Este a róla készült szobor bemutatására a férje, maga is ittasan, vendégekkel állít haza, nem tudva, hogy felesége otthon van, aki viszont újdonsült ismerősét hívja magukhoz. „A szobor és köztem csak az a különbség, hogy én mozgok is, de egyformán a férjem kiállítási darabja vagyok” – mondja Éva a fiúnak, mintha el akarna válni, s tényleg hozzá menne feleségül. Másnap Istvánnal kirándulni mennek, a nőt vipera marja meg; egy zsebkéssel maga metszi ki a mérges részt.

Az éjszakát együtt töltik udvarlója pici házában. Ébredéskor „hirtelen megcsináltam, félbeszakítottam és befejeztem egy önmagammal dialogizáló számvetést: minden, ami testi kényelemben, higiéniában, pénzben s a pénz jelentette lehetőségekben ezután következik, az eddiginél rosszabb lesz... vége, kész”. Éva számvetése előrevetíti döntését, előtte azonban még „lemegy” Somogyba Pistával, akinek mint friss diplomás gépészmérnöknek kétéves szerződést ajánl egy gazdaság. Ott nyíltan megmondja a fiúnak, hogy nem tudja elképzelni vele az életét. Onnan azonban irány a Balaton, hangulatuk elrontója egy képeslap, hátoldalán riport Bencéről és fotó az Éva-szoborról. Negyedik nap délelőtt ér haza Éva, leköpi a szobrát, „hasas tehénnek” nevezi, mire Bence kalapáccsal esik neki művének. Higgadtan hárítja el viszont Évának a válásra vonatkozó felvetését, cseppet sem zavarja annak vallomása, hogy a szeretőjével töltötte az időt. „Meg akarlak tartani…” – mondja esdeklés helyett fölényesen. „Meg tudlak tartani, mert te gyáva vagy. Te csak csillogni tudsz. Vagy diáklány lenni. Onnan emeltelek ki […] ebben az ügyben csak a tiszta önzés álláspontján lehetek.” Éva még megdicséri, hogy rendesen viselkedett, hiszen őszintén megmondta, mennyire önző – aztán Pistához rohan, egy kisvendéglőben az asztalukra hulló hernyót kezdi el rágni, végül – bátorsága bizonyításául – lenyeli. Ő is őszintén beszél a fiúval: nem meri vállalni, hogy „jó asszonya” lesz, hogy gyereket szül. Moziba mennének, ám a sorba álló társa mellől „odább sodródik”, azaz megszökik. És sodródik tovább, egyenesen a rá már régóta áhítozó „cinikus és lehetetlen festő”, Tibor ágyába. „Ez most már mindig így lesz – mondtam. – Az egyik ágyból majd csak azért kelek ki, hogy belefeküdjek egy másikba.” „Semmitől se félek” – folytatja. „De ahhoz gyáva vagyok, hogy a hétköznapokat éljem… Láttam, hogy most már ez mindig így lesz, míg megöregszem és meghalok”.

A magyar regény új útjait követve Béládi három irányt különböztetett meg: a Húsz óra, a Hideg napok, a Freskó (Szabó Magda), a Régi idők mozija (Mándy Iván) az idősíkok és a megközelítési szempontok váltogatásával; a Rozsdatemető és A látogató a tudatosan redukált tényszerűséggel hívta fel magára a figyelmet; míg A gyáva, az Iskola a határon, a Saulus és az Elejétől végig (Lengyel József) társaságában, a szerző közvetlen lírai-morális jelenlétét, esszéisztikus reflexióit példázta. Sarkadi művére mint az „új magyar erkölcsregénynek” az előfutárára és „maradandó remekére” tekintett. A kezdeményező író szerepében – erről később Fülöp László értekezett – Sarkadi nem csak az emberi személyiség és erkölcsi elvek kapcsolatát vizsgálta, hanem az újszerű eszmeiséghez társult műfaji-poétikai kísérleteket is. A szűkített téridejű, rövidített perspektívájú, a közvetlen korrajzi réteget elvékonyító, redukált világmetszetet adó és az elbeszélésmódot felgyorsító epikai forma elhagyta a cselekménysorok folyamatának bemutatását, hogy elmélyíthesse a személyiségrajzot, megnövelhesse az erkölcsi kérdések hatóerejét. A Sarkadi más alkotásaiban (Viharban, Oszlopos Simeon) szintén felbukkanó „művészprobléma” pedig arra is vonatkozott, hogy az Éva-féle asszonyok által tágul-e általánosabb, hedonisztikus, nagypolgári életformává a tehetségükben korlátolt, a hivatásból mesterséget csináló művészeké.

A társadalmilag hasznosnak ígérkező életforma választása is a lehetséges „nem”-ek ismerete és legyőzése nélkül tűnik fel, mutatkozik vonzónak, ezért A gyáva nem a „magára talált”, hanem a kereső Sarkadi műve.

Irodalom

Béládi Miklós, A szabadság útjai, = Uő., Érintkezési pontok, Budapest, Szépirodalmi, 1974.

Fülöp László, A kezdeményező író, Alföld, 1981/12.

B. Nagy László, Sarkadi Imre emlékezete, = Sarkadi Imre, A szökevény, Budapest, Szépirodalmi, 1962.

Tamás Attila, A cselekvő ember útjának keresése Sarkadi Imre életművében, = Uő., Irodalom és emberi teljesség, Budapest, 1973, Szépirodalmi.

Pokolraszállás, vál., szerk. Márkus Béla, Budapest, 2001, Nap.